Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. július - Civitas Europica Centralis
2014-07-22
találkozójáról Aleksandar Vučić nemrégi moszkvai látogatásán született megállapodás (Vajdaságma.info) Mohol: Lakossági fórum a politikai érdekérvényesítésről A Magyar Nemzeti Tanács és a szerbiai magyar politikai érdekérvényesítés napjainkban címmel tartott lakossági fórumot ma délután Moholon, a művelődési otthon nagytermében a Vajdasági Magyar Szövetség adai községi és moholi helyi szervezete, amelynek vendégei Nyilas Mihály tartományi oktatási és kisebbségügyi titkár, dr. Zsoldos Ferenc, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Várkonyi Zsolt, az MNT Közigazgatási Hivatalának vezetője és Nebojša Marjanović, a VMSZ belgrádi szervezetének elnöke voltak. Nebojša Marjanović, a VMSZ belgrádi szervezetének elnöke hangsúlyozta, a párt fővárosi tagozata a több mint kétéves fennállása alatt egyértelműen bizonyította létjogosultságát, ugyanis amellett, hogy mintegy harminc különböző témájú tribünt szervezett Belgrádban, nagymértékben hozzájárult a szerb-magyar kapcsolatok erősítéséhez és fejlesztéséhez is (Vajdaságma.info) Szlovénia Szlovénia Helyhatósági választások 2014 A parlamenti választásokon túl vagyunk, s már kezdődnek az előkészületek a következőkre: a választópolgárok kötelességüket legközelebb október 5-én a helyhatósági választásokon teljesíthetik. A választási teendők a mai nappal hivatalosan elkezdődtek. A részleteket Berki Szilvia ismerteti (MMR) Szlovákia Szlovákia Letiltott tábori pásztorórák „Itt ülnek a jövő miniszterei.” „Ne hülyítsük magunkat!” Egykori klubmozgalmi személyiségek vitáztak Gombaszögön, sok régi sztori előkerült. Tudják, miért kellett különválasztani a srácokat és a csajokat a 60-as évek táboraiban? (Új Szó) MKP-Híd: barát vagy ellenség? Mit akarnak a felvidéki pártok? A cél a hatékony érdekérvényesítés lenne, mégsincs közös álláspont - még párton belül sem. A felvidéki Gombaszögi Táborban hagyománnyá vált, hogy a szlovákiai magyarokat képviselő két párt fórumának helyt adjanak Nem a közös platform hiányzik, hanem az akarat A hétfő reggel záruló táborban a két szlovákiai magyar európa parlamenti képviselő egy beszélgetés keretében vázolta fel elképzeléseit a jövőre vonatkozóan (Kitekintő) Richter: riasztó a munkanélküli végzősök száma Ján Richter munkaügyi miniszter szerint bár csökken a munkanélküliség, de az riasztó állástalan végzősök száma (Hírek.sk) Megválasztották a Bírói Tanács új alelnökét Megválasztották a Bírói Tanács új alelnökét, a tisztséget Ján Vanko töltheti be. A tanácstagok hétfői rendkívüli ülésükön egyhangúlag választották meg a jelöltet (Hírek.sk) Érsek Árpád reméli, hogy Počiatek miniszter betartja ígéretét Érsek Árpád, a Most-Híd parlamenti képviselője választ kapott a közlekedésügyi minisztertől arra az interpellációjára, amelyben az R7-es gyorsforgalmi út és a D4-es autópálya megépítésének valós időpontjáról kért tájékoztatást (Hírek.sk) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. JÚLIUS 22. 8