Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. május - Civitas Europica Centralis
2014-05-24
Andrej Belouszov orosz elnöki tanácsadó a Rosszija 24 állami hírtelevíziónak pénteken (TiszaNews) A z EU belügyi biztos: záró szakaszába léphet az Ukrajnával kapcsolatos vízumliberalizációs cselekvési terv – „Cecilia Malmström, az Európai Unió belügyi biztosa azt javasolta az Európai Bizottságnak, hogy indítsák be vízumliberalizációs cselekvési terv utolsó szakaszát, amelynek befejezését követően vízum nélkül utazhatnának az Európai Unió országaiba az ukrajnai állampolgárok” — közölte Európai Bizottságra hivatkozva az UNIAN Hírügynökség (TiszaNews) P utyin még mindig Janukovicsot tartja Ukrajna törvényes elnökének (KárpátInfo) A z EU szerint az eredményt mindenki köteles tiszteletben tartani (KárpátInfo) Vélemény, publicisztika, interjú, blog Vélemény, publicisztika, interjú, blog A z értelmezés örök jelen ideje – A 75 éves Rudolf Chmelről és munkásságáról 2 – „Jelen és történelem című könyvében, amely a Kalligram Kiadónál az idén látott napvilágot, és amelynek alcíme is fölöttébb beszédes – úgy szól, hogy Az etnokráciától a demokráciáig és vissza –, Rudolf Chmel a Szent Ágoston-i időfogalom főszabálya szerint a dolgokat „egymás utáni rendjükbe” rakta. Az értelmezés örök jelen és egyidejűségét emelte jubileumi könyve főcímébe. Alcímében pedig azt teszi egyértelművé, mi lenne kívánatos főirány a XX–XXI. század fordulóján, a hosszúra sikerült átmeneti korszak keleti Közép-Európájában …” Szarka László (ÉS) „K énytelenek a Jobbikkal vitatkozni” – Interjú Juhász Attila radikalizmuskutatóval 3 – Az új, Európában a ’70-es évektől fokozatosan, több hullámban létrejött szélsőjobboldali pártok olyan témákat sajátítanak ki maguknak, amelyekben álláspontjuk megegyezik a többségi véleménnyel. Ez történik Magyarországon is, amikor a Jobbik olyan témákat foglal le – például a romaügyet –, amelyekben a többségi véleményt tudja megjeleníteni. Ha erre a többi párt úgy reagál, hogy „nem állunk szóba vele”, vagyis nem érvelnek vele szemben, akkor lemondanak a társadalmi attitűdök formálásáról, és nem a Jobbikot zárják karanténba, hanem saját magukat” – mondja a Political Capital vezető elemzője. Szerinte ez kényszerhelyzet, ahol a baloldalnak már nincs választása: vagy a Jobbikkal vitatkozik, vagy senkivel … (ÉS) E urópa homokozója – „Itt, Európa szélén ott tartunk, hogy már a purparlé kacskaringós története is érdektelen, nem hogy a közszolgálati adókból a kereskedelmi ATV kamerái elé űzött vita maga. A tegnap esti hetven perc Európáról. Amely nem a vasárnap kiformálódó Európáról szólt, hanem - a távolmaradó DK-val együtt - a baloldali pártok hétfői erősorrendjéről, meg arról, hogy az EU-ellenes Jobbik hogyan vadászik EP-székekre, amivel még mindig megelőzhetné a szocialistákat…” Friss Róbert (Nszv) E gyik kezével ad – „Románia ellentmondásos EP-választási kampányon van túl, amelyben a felfokozott közhangulat és az érdektelenség egyszerre van jelen. A jelenség mögött az áll, hogy a kampányt kisajátította Traian Basescu elnök és Victor Ponta miniszterelnök mindennapos vitája. Miközben más jóformán nem jutott felülethez, kettejük szájkaratéjának színvonala olyannyira alacsony, hogy jóérzésű ember elfordítja a fejét. A kampánystratégák alighanem kisakkozták, hogy a pártjaik akkor járnak a legjobban, ha jószerével csak a „mudzsahedek” voksolnak. Ha volt ilyen számítás, maximálisan bejött. Felháborodott értelmiségiek és civil aktivisták mozgalmat szerveztek, amely a választás bojkottálására szólított fel. A politika gyökeres reformját, több demokráciát, a posztszovjet térségre jellemző 2 a cikk teljes tartalma csak előfizetéssel érhető el 3 a cikk teljes tartalma csak előfizetéssel érhető el KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. MÁJUS 25. 12