Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. március - Civitas Europica Centralis
2014-03-04
➲ ➲J ohn O'Sullivan: a világnak szüksége van Közép-Európára – „Budapestet jobban be kellene vonni a világ intellektuális, erkölcsi, politikai és gazdasági vitáiba, ezt szolgálja a Danube Institute” - mondta az InfoRádiónak a nemrég alapított konzervatív-liberális szellemi műhely vezetője. John O`Sullivan hozzátette: a konzervatív és a klasszikus liberális eszmék közép-európai központjává kívánnak válni, s javítani akarják az eszmecserét Közép-Európa, Nyugat-Európa és az angolul beszélő világ, különösen Észak-Amerika között. "Azért hoztuk létre az egyesületet, hogy felszínre juttassuk és fejlesszük a hozzávetőlegesen konzervatív és liberális eszméket és gondolatokat" - mondta el az InfoRádiónak O'Sullivan. "Tudjuk, hogy szerte a világon rengeteg gondolkodó foglalkozik ezekkel az eszmékkel és elő akarjuk segíteni a kétirányú információ-áramlást közöttük" - fűzte hozzá a Danube Institute vezetője (InfoRádió) Románia Románia ➲ ➲ B elép a román kormányba az RMDSZ – „Belép a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román kormányba, amelyben egy miniszterelnök-helyettesi tisztséget, valamint a környezetvédelmi és a kulturális miniszteri posztot fogja betölteni” - jelentette be hétfőn Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A miniszterelnök-helyettesi és a kulturális miniszteri poszt várományosa Kelemen Hunor, a környezetvédelmi szaktárca élére Korodi Attilát javasolta a magyar szervezet. Mindkét politikus vezette már a szóban forgó tárcákat az előző román kormányokban. Hétfőn ülésezett az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa, amelynek döntenie kellett arról, hogy a magyar szervezet belép-e vagy sem a román kormányba azt követően, hogy a román liberálisok ellenzékbe vonultak. A tanácskozást követően Kelemen Hunor az MTI-nek elmondta: Romániának kormányzati stabilitásra van szüksége, és ehhez hozzá tud járulni most az RMDSZ. Rámutatott: két megállapodást írnak alá, egy rövidet a kormányra lépésről Victor Ponta miniszterelnökkel és egy másik terjedelmesebb dokumentumot a Szociáldemokrata Párttal (PSD), a Konzervatív Párttal (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR), amelyekkel együtt fog kormányozni az RMDSZ. Ez utóbbi, négypárti megállapodást a pártelnökök látják el kézjegyükkel (MTI) ➲ ➲A láírták a kormányzásról szóló egyezményt az új koalíció tagjai – Aláírták hétfőn az új román kormánykoalíció pártjai - köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a közös kormányzást lehetővé tevő politikai megállapodást (MTI) ➲ ➲A z EMNP a pénzmosás és a sikkasztás példájának tartja a nagyváradi Ady-központ elcserélését – Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a pénzmosás és a sikkasztás tipikus példájának tekinti, hogy a nagyváradi Mecénás Alapítvány a 283 ezer euróra (88 millió forint) becsült nagyváradi Léda-házra cserélte el azt az Ady-központot, melynek felépítésére a magyar államtól 2003-ban és 2004-ben 1,1 millió eurós (320 millió forintos) támogatást kapott (MTI) ➲ ➲B emutatta új kormányát Victor Ponta román miniszterelnök – Bemutatta új kormányát Victor Ponta román miniszterelnök, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusainak részvételével megalakuló, huszonhat tagú kabinet hivatalba lépéséhez fogja kérni kedden a parlament támogatását. Ponta hétfőn ismertette kormánya névsorát, amelyben 4 miniszterelnök-helyettes, 17 miniszter, és nyolc tárca nélküli miniszter foglal helyet. A miniszterelnök-helyettesek egyben miniszterek is, valamennyien egy-egy minisztériumot is irányítanak. Az RMDSZ-t Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesként és kulturális KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • +3630 904 6164, http://www. cecid.net/ admin@cecid.net 2014. MÁRCIUS 4. 2