Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. március - Civitas Europica Centralis

2014-03-04

miniszterként, Korodi Attila pedig környezetvédelmi miniszterként képviseli a kormányban (MTI) ➲ ➲B orbély: az USD-vel aláírt protokoll garanciát jelent a megszerzett kisebbségi jogok megőrzésére és kibővítésére – „A kisebbségi jogok alkalmazása, a nemzeti közösségeket érintő kérdések megoldása nem attól kellene függjön, hogy éppen melyik politikai párt van ellenzéki, vagy hatalmi pozícióban. Sajnos a romániai politikai pártok ezt 25 év elteltével sem értették meg, ezért a magyarság szempontjából hasznosabbnak láttuk a kormányra lépést, mint a Szociáldemokrata Unió (USD) parlamentből való támogatását” – nyilatkozta ma, március 3­án Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Elmondta, a Szövetség folyamatosan következetes kisebbségpolitikát folytatott, feltételeik, prioritásaik 1993 óta nem változtak: 2005­ben a Demokrata és a Liberális Párttal aláírt egyezmény is ugyan azokat a kikötéseket, jogos kéréseket tartalmazta, mint a 2012-ben a Szociál Demokrata Párttal (PSD) aláírt egyezmény, illetve a mai nap során a Szociáldemokrata Unióval (USD) aláírt protokoll. „A romániai magyarság parlamenti képviseletének fontosságát az jelzi a legjobban, hogy függetlenül attól, hogy az RMDSZ kormányon volt, vagy sem, a kormány programjában mindig volt egy külön fejezet a kisebbségi jogokról” – hangsúlyozta a Szövetség politikai alelnöke (rmdsz.ro) ➲ ➲Z ákonyi Botond Temesváron: közös nevezőt keresnek a Hűség oszlopa ügyében – Hétfőn Temesvárra látogatott Zákonyi Botond, Magyarország frissen kinevezett bukaresti nagykövete, aki Magdó János kolozsvári főkonzul kíséretében érkezett a Bánság fővárosába. Zákonyi Botond hétfőn délelőtt ellátogatott a Polgármesteri Hivatalba és a Megyeházára, találkozott a helyi magyar közösség, valamint az egyházak és a kulturális intézmények képviselőivel. A nagykövet a Városházán és a Megyeházán lefolytatott tárgyalások után közös sajtótájékoztatót tartott Eugen Dogariu prefektussal, ahol az alábbiakat nyilatkozta: „Részemről ez udvariassági látogatás, tavaly december eleje óta dolgozom Bukarestben, mint Magyarország nagykövete. A hagyományoknak megfelelően a magyar nagykövet felkeresi azokat a városokat és megyéket, amelyek a magyar–román együttműködés szempontjából a legfontosabbnak számítanak. Temesvár és Temes megye kiemelt figyelmet élvez a határ menti együttműködés, a kulturális együttműködés és a felsőoktatás szempontjából egyaránt, de az itt élő magyar kisebbség szempontjából is…” (Nyugati Jelen) ➲ ➲P onta óv a nacionalista érvektől – A bukaresti parlament kedden szavaz Victor Ponta új kormányáról, amelyben az RMDSZ egy miniszterelnök-helyettesi és két tárcavezetői tisztséget kap a hétfő délután aláírt koalíciós megállapodás értelmében (Nsz) ➲ ➲K ormányon az RMDSZ – FRISSÍTVE – A koalíciós tárgyalások során fölmerült viták ellenére az RMDSZ részvételével alakul meg az új bukaresti kormány, miután a szövetség hétfő délután elfogadta a Szociáldemokrata Párt (PSD) koalíciós feltételeit (Krónika) ➲ ➲S zékely szabadság napja: betiltották a felvonulást (Krónika) ➲ ➲A z anyanyelven tanulás fontosságát hangsúlyozza az RMPSZ – Az anyanyelvű oktatás fontosságára hívja fel a szülők és pedagógusok figyelmét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) (Krónika) ➲ ➲J ól halad a Sapientia bentlakásának építése Koronkán – Jól haladnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) bentlakásának építésével Koronkán, a rektor szerint az új tanév elején már használni lehet az új diákotthont (Krónika) ➲ ➲S zülők a tanügyi átszervezések ellen – A szülők képviselői által aláírt petíciókat nyújtottak be a kézdivásárhelyi önkormányzathoz és a Kovászna megyei tanfelügyelőséghez hétfőn, kérve, KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www. cecid.net/ admin@cecid.net  2014. MÁRCIUS 4. 3

Next

/
Thumbnails
Contents