Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. január - Civitas Europica Centralis

2014-01-03

kapott ilyen felkérést. Az uniós foglalkoztatási biztos a  Hír TV Globál című műsorának adott interjújában arra a kérdésre ugyanakkor nem válaszolt, hogy ha felajánlanák, elfogadná-e az ellenzéki miniszterelnök-jelöltséget (MNO) ➲ ➲E mlékművet emelnek az alaptörvénynek – A német megszállás 70. évfordulójára emlékezne a kormány, mégis szűkszavú (Nszv) ➲ ➲Á tláthatóság: Simán lenyomta az MSZP a Fideszt és a többi pártot – „Hiányos információk és gyenge átláthatóság jellemzi a magyarországi pártok honlapjait” - derült ki a K-Monitor vizsgálatából. A közpénzfigyelő iroda arra volt kíváncsi, hogy a 2014-es választáson induló pártok mennyi információt közölnek magukról és működésükről (Nszv) Románia Románia ➲ ➲T raian Basescu román földnek tartja Moldovát – Traian Basescu román földnek tartja Moldovát, a moldávokat pedig románoknak. Az újévi beszédében Traian Basescu elmondta, hogy az országnak nyíltan kell erről beszélnie. Az elnök szerint e gondolatnak az összes románt át kell hatnia, mivel közös nyelv, történelem és kultúra egyesíti őket. A nemzet újraegyesítésének pedig a románok harmadik nagy projektjévé kell válnia. Az első kettő a NATO és az EU-tagság volt ( www.deres.tv / Oroszország Hangja) ➲ ➲M arkó: döntő év lesz 2014 kisebbségpolitikai szempontból – „Az év kérdése az, hogy az ország folytatja-e a kisebbségpolitikai reformokat, amelyeket az elmúlt 20 évben megkezdett, vagy megáll ezekkel” - mondta az  Erdély Fm rádiónak Markó Béla volt RMDSZ-elnök. Az RMDSZ Maros megyei szenátora szerint tavaly romlott a magyar-román viszony, a szövetség pedig ellenzékben volt, ezért nem tudta ellensúlyozni a magyarellenes retorikát, intézkedéseket (Transindex) ➲ ➲M inden idők karácsonya – „Minden európai törvénykönyvnél, alapszerződésnél és jelentésnél fontosabb az Ó- és az Újszövetség” – tartja Tőkés László európai parlamenti képviselő. A volt püspöke szerint tisztségvállalásának a tétje: felszabadítani a magyarságot (Erdélyi Napló) ➲ ➲O tt vertük át tavaly az IMF-et, ahol csak tudtuk – Románia 2013-ban igyekezett „szorgalmas tanulónak” mutatkozni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött megállapodásban foglaltak teljesítése kapcsán, ám a nemzetközi pénzintézettől éppen csak „átmenő osztályzatot” kapott. Az IMF idén kemény intézkedéseket vár el a kormánytól (Maszol.ro) ➲ ➲K elemen és Markó az idei és a tavalyi politikai évről – Az év kérdésének nevezte az  Erdély Fm rádiónak nyilatkozó Markó Béla volt RMDSZ-elnök, hogy az ország folytatja-e a kisebbségpolitikai reformokat, amelyeket az elmúlt 20 évben megkezdett, vagy megáll ezekkel (Maszol.ro) ➲ ➲A romániaiak nagy többsége elégedetlen 2013 eredményeivel – Egy friss közvélemény­kutatás szerint keserű szájízzel gondolnak a romániaiak a 2013-as politikai eseményeire (Maszol.ro) ➲ ➲K ivonult a román piacról a Magyar Kereskedelmi Bank – Az MKB Bank Zrt. adásvételi szerződést írt alá a romániai Nextebankban meglévő 96,3 százalékos közvetlen részesedésének teljes eladására - közölte az MKB a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön. A közlemény szerint a 2013. december 31-én aláírt részvény adásvételi szerződés érvényességének feltétele a Román Nemzeti Bank engedélye. A közlemény nem ad tájékoztatást sem a vevőről, sem az ügylet értékéről (Maszol.ro) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www. cecid.net/ admin@cecid.net  2014-01-03. 3

Next

/
Thumbnails
Contents