Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. január - Civitas Europica Centralis

2014-01-03

➲ ➲N őtt az EU-források romániai felhasználása – „Románia a 2013-as év végére 33,47 százalékra javította az Európai Unió által biztosított kohéziós és strukturális alapok felhasználási arányát” - közölte kedden az Európai Alapok Minisztériuma (Maszol.ro) ➲ ➲B eszélgetés Sebestyén-Spielmann Mihály művelődéstörténésszel – A pozitivista történetírástól az oral history-ig – Kedvezőtlen gazdasági helyzete ellenére 2013-ban is számos új kötetet jelentetett meg a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó (Nyugati Jelen) Szerbia Szerbia ➲ ➲K oldus állam kisemmizettjei – Varga László a vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvény módosításában látja a jelenleg megoldhatatlannak tűnő kérdés rendezését – Két évet hagyott az állam 2012-ben a polgároknak arra, hogy benyújtsák vagyon-visszaszármaztatásra vonatkozó kérelmeiket. A határidő hamarosan lejár, egészen pontosan 2014. március 1-jén. A törvény értelmében a kártérítés értéke nem haladhatja meg egy személy esetében az 500 ezer eurós felső határértéket. A vagyon-visszaszármaztatási kérelmek fogadásának kezdetekor közölt becslések azzal számoltak, hogy mintegy 150 ezer kérelmet kell majd az illetékes bizottságoknak elbírálniuk, s az országnak mintegy 4,5 milliárd eurójába fog kerülni a kártérítés, beleszámítva azt a kétmilliárdot is, melyet kötvények kibocsátása révén terveztek elkölteni a megkárosított polgárok kárpótlására (Magyar Szó) ➲ ➲A választások éve lesz az idei a Vajdaságban – A választások éve lesz a vajdasági magyar közösség számára 2014, hiszen többször is a szavazóurnák elé járulhatnak e közösség tagjai különféle voksolásokon. Erről közölt összeállítást csütörtökön a szabadkai  Pannon RTV, amely felsorolta, hogy mikor is kell majd szavazniuk a Szerbia északi tartományában élőknek (Vajdaságma.info) ➲ ➲K i ellenőrzi majd a választási kampányt? – A közelgő választási kampányt figyelemmel kísérő parlamenti bizottságot kellene létrehozni Szerbiában, jelentette ki Nemanja Nenadić, a Transparency Serbia programigazgatója. Hozzátette, ennek a bizottságnak a létrehozása különösen fontos azért, hogy megakadályozzák a közfunkcióknak a promóciós célokra való felhasználását (Vajdaságma.info) Horvátország Horvátország ➲ ➲m r.sc. Sója Dénes, a magyar kisebbség független képviselőjének jelentése a horvátszáborban végzett munkájáról – A 2013. év a mandátum második évét jelenti, a Horvát Szábor VII. összehívásában. A 2013. évben a szábor december 15-ig, 9 állandó ülést tartott meg. Tekintettel az Alkotmányban történő változásokra (a törvényes határidőn túl, dec. 15-ig tartottak az ülések), 2013.12.18-ra rendkívüli ülést hívtak össze (http://www.smu-mesz.hr/ ) ➲ ➲J anuártól Juhász veszi át a horvátországi magyarok parlamenti képviseletét – A horvátországi magyarság soraiban először kerül sor arra, hogy a parlamenti képviselő személyében változás történik. Vagyis, hogy a képviselő-helyettes veszi át a képviselői helyet (http://www.smu-mesz.hr/ ) ➲ ➲„A k ezdeményezés nincs összhangban a horvát alkotmány szellemével” – Iván Gábor zágrábi magyar nagykövet szerint egy olyan törvény, amely csak akkor tenné lehetővé a nem horvát anyanyelvű állampolgárok számára nyelvük hivatalos használatát, ha lélekszámuk meghaladja az 50 százalékot, a kisebbségek elismerésének megtagadását jelentené. 680 ezer aláírást gyűjtöttek össze egy, a vukovári cirill betűs feliratok eltávolítását célzó népszavazás kiírása érdekében. A jelenlegi népi kezdeményezés célja az alkotmányba foglalt kisebbségi KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www. cecid.net/ admin@cecid.net  2014-01-03. 4

Next

/
Thumbnails
Contents