Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. január - Civitas Europica Centralis
2014-01-22
volt jogtanácsosát” - közölte az MTI-vel Kapcza Mikolt Krisztina, az Erdélyi Református Egyházkerület jogi képviselője (MTI) ➲ ➲A magyar kultúra napja - Átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat – Kolozsváron másodszor adták át a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat. Az elismerést idén Kézdi Imola, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, Vida Gábor marosvásárhelyi író és Veres Szabolcs szatmárnémeti festőművész kapta (MTI) ➲ ➲K ettős bukaresti felülvizsgálati látogatáson az IMF – Felülvizsgálati látogatásra érkezett kedden Bukarestbe a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság és a Világbank szakembereiből álló küldöttség, amely a Romániának nyújtott elővigyázatossági hitelmegállapodás keretében tett vállalásairól tárgyal a román hatóságokkal (MTI) ➲ ➲B otrány a BBTE szatmári székháza körül - a polgármester kilakoltatná az egyetemet – A Babeş-Bolyai Tudományegyetem szatmári kihelyezett tagozatát Dorel Coica el szeretné költöztetni a Petőfi Sándor utcáról a Wolfenbüttel utcába, a volt 5-ös iskola épületébe, arra hivatkozva, hogy az önkormányzatnak szüksége van a Petőfi utcai ingatlanra (SZFÚ) ➲ ➲P artiumi autonómia: „még nem késő lépni” – Elsőként vetette fel tudományos alapossággal a Partiumi Fejlesztési Régió létjogosultságát és az érmelléki/partiumi magyarság autonómiájának a lehetőségét Szilágyi Ferenc, a PKE adjunktusa, akivel az önrendelkezésről, annak esélyeiről beszélgettünk (Krónika) ➲ ➲O rszágjelentés: brüsszeli feddés várható – Kiszivárgott az Európai Bizottság által a romániai igazságügy helyzetéről összeállított országjelentés, amely az előrelépések elismerése mellett az igazságszolgáltatás függetlenségét érő támadások miatti aggodalmakat is megfogalmazza (Krónika) ➲ ➲R MDSZ-MPP: megvolt az első tárgyalási forduló – Az európai parlamenti (EP-) választásokról és a két politikai alakulat közötti lehetséges együttműködésről tárgyaltak kedden Kolozsváron az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) politikusai (Maszol.ro) ➲ ➲B iró Zsolt: nyitottságot éreztem az RMDSZ-ben – A „nemzeti válogatott” felállítását szorgalmazta az európai parlamenti választásokra a Magyar Polgári Párt (MPP) küldöttsége kedden Kolozsváron (Maszol.ro) ➲ ➲W inkler: Az EP-választásokat ne a belpolitika határozza meg – „A májusi európai parlamenti választások szóljanak Európáról és ne a 28 tagállam különböző, belső politikai témái uralják” – fogalmazta meg aggályait hétfői, dévai sajtótájékoztatóján Winkler Gyula (Maszol.ro) ➲ ➲A Jobbiknál dolgozott a Facebook szerint a hegyközpályi lelkész – Facebook-profilja szerint a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak is dolgozott a Bihar megyei Hegyközpályi református lelkésze, aki lehetővé tette, hogy a hét végén felavassák Horthy István kormányzóhelyettes szobrát a község templomkertjében (Maszol.ro) ➲ ➲B emutatták a művészettörténeti Táguló horizontot – Soós Zoltán, a Maros megyei múzeum igazgatója, Orbán János, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ munkatársa és Spielmann Mihály történész ismertette kedd este a Bolyai-klubban a Táguló horizont című, művészettörténeti tanulmányokat tartalmazó kötetet (Maszol.ro) Szerbia Szerbia ➲ ➲A szerbiai politikusok többsége örül az uniós tárgyalások megkezdésének – A szerbiai politikusok többsége pozitívnak értékeli, hogy kedden hivatalosan is megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások Szerbia és az Európai Unió között. Tomislav Nikolic szerb elnök a Twitteren tette közzé véleményét. Szerinte Szerbia történelmével és áldozataival kiérdemelte, KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • +3630 904 6164, http://www. cecid.net/ admin@cecid.net 2014-01-22. 5