Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. január - Civitas Europica Centralis
2014-01-22
hogy Európa részének tekintsék. "Ma pedig éppen ez történt" - fogalmazott Nikolic. Hozzátette: "ez a mai nap akkor lesz emlékezetes, ha úgy használjuk ki, ahogyan kell". Nebojsa Stefanovic, a szerb parlament házelnöke is üdvözölte a tárgyalások megkezdését. Újságíróknak azt mondta, a képviselőház továbbra is megtesz mindent az ország európai integrációjának serkentése érdekében. Reményét fejezte ki, hogy mindenki, aki "jót akar az országnak" teljes mellbedobással dolgozik majd azon, hogy Szerbia 2020-ra az EU teljes jogú tagjává váljon. Hangsúlyozta azt is, hogy a csatlakozási folyamat az ország gazdasága szempontjából igen jelentős, és arra kell használni, hogy a lehívható pénzügyi alapokból megerősítsék a szerb gazdaságot (MTI) ➲ ➲B elgrád nagy lépése – Ivica Dacic szerint a II. világháború óta a legfontosabb esemény az EU-s csatlakozás (Nszv) ➲ ➲M egkezdődtek a csatlakozási tárgyalások – Ivica Dačić: Szerbia nem ajándékot kapott, hanem azt, amit megérdemelt – Az Európai Tanács épületében Brüsszelben kedden megtartották az első kormányközi konferenciát Szerbia és az Európai Unió között. A szerbiai delegációt Ivica Dačić miniszterelnök és Aleksandar Vučić kormányfő-helyettes vezették. Az EU tárgyalási keretét Štefan Füle bővítési biztos részletezte, Szerbiáét pedig Dačić (Magyar Szó) ➲ ➲„N em a választások a fontosak” – Dragan Đilas: Nem foglalkozok a párton belüli megosztottsággal, minden energiámat a DP politikájának a bemutatására fordítom – Aleksandar Vučić kormányfőhelyettes, a Szerb Haladó Párt elnöke nem tartja helyesnek a folyamatos találgatásokat azzal kapcsolatban, hogy lesznek-e az elkövetkező néhány hónapban előrehozott parlamenti választások, hiszen – mint megállapította – a kormánynak ennél sokkal fontosabb dolga is van, például kidolgozni az Európai Unióval megkezdendő csatlakozási tárgyalások keretét. Hasonlóképpen nyilatkozott Ivica Dačić miniszterelnök, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke is, aki megállapította: a csatlakozási tárgyalások megkezdése mellett minden más, így a rendkívüli parlamenti választások témája is, eltörpül (Magyar Szó) ➲ ➲E urópai uniós projektmenedzsment-képzés Szabadkán – A Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány uniós projektmenedzsment képzést indított Szabadkán. A képzés célja, hogy megfelelő felkészültségű szakembereket biztosítson Vajdaságban az Európai Unió támogatási forrásainak minél hatékonyabb és sikeresebb felhasználása érdekében, nyilatkozta lapunknak Molnár Verona szakmai koordinátor, projektmenedzser. Mint megjegyezte, az Európai Unióban most kezdődik a 2014–2020-as finanszírozási periódus, amelynek köszönhetően megváltoztak a pályázati lehetőségek, január elseje óta nagyon sok uniós alap megnyílt Szerbia számára, egy nap alatt például 159 új pályázat jelent meg (Magyar Szó) ➲ ➲„K ülönösen sajnálatos, hogy törölték a nemzeti tanácsok együttműködési jogát az anyaországgal” – A magyar Külügyminisztérium aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a szerb Alkotmánybíróság legutóbbi döntése a Magyar Nemzeti Tanács hatásköreinek korlátozását (Pannon RTV) Horvátország Horvátország ➲ ➲T ovább folytatódik a bankvita Horvátország és Szlovénia között – „Horvát bankok első fokon pert nyertek szlovén pénzintézetek ellen a zágrábi járási bíróságon, annak ellenére, hogy Horvátország nemzetközi szerződésben vállalta az eljárás időleges felfüggesztését az ügyben” – jelentette kedden este a horvát köztelevízió (MTI) ➲ ➲H orvátország fejleszteni kívánja a rijekai kikötőt – „Horvátország fejleszteni kívánja a rijekai (Fiume) kikötőt, hogy évente akár egymillió konténer fogadására is alkalmas legyen” KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • +3630 904 6164, http://www. cecid.net/ admin@cecid.net 2014-01-22. 6