Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. január - Civitas Europica Centralis

2014-01-03

➲ ➲A merikában és Ausztráliában élő magyarokat nem érdekel a szavazás – Elégedett a külügyi államtitkár azzal, hogy csaknem 47 ezer erdélyi magyar regisztráltatta magát a 2014-es választásokra - de azzal nem, hogy a nyugati magyarság közül csak pár százan jelezték: részt vennének a voksoláson. Németh Zsolt azt is bejelentette: könnyebb lesz majd a szavazás a Londonban, és a Németországban dolgozó magyaroknak, mert mindkét ország hozzájárult ahhoz; hogy német, és brit sport-csarnokokban, illetve iskolákban rendezzenek be szavazóköröket (ATV) ➲ ➲M ár postázzák a nemzetiségi regisztrációs kérelem nyomtatványait – Már postázzák a nemzetiségi regisztrációs kérelem nyomtatványait a Nemzeti Választási Iroda (NVI) megbízásából, a következő napokban valamennyi - több mint 4 millió - magyarországi háztartás postaládájába megérkezik a nyomtatvány. A kérelmeket a címzett feltüntetése nélkül a Magyar Posta juttatja el a háztartásokba (MTI) ➲ ➲F abiny püspök: "Nem helyes, ha az egyház úgy érzi, a hatalom oldalán a helye" – „Ha a hajléktalanság kriminalizálásának ügyét, a gyengék és elesettek helyzetét és ezzel szemben a futballra költött pénzt tekintjük, csalódást jelentett az elmúlt év a kormány politikája szempontjából” – mondta a hvg.hu-nak Fabiny Tamás. Az evangélikus püspökkel készített interjúnkban szóba kerültek a magukat kereszténynek mondó, rovásírásos táblát állító önkormányzatok, és a „kényelemszerető, sikerorientált konzumkereszténység” is (HVG) ➲ ➲V oks: Összefogásra alig maradt másfél hónap – Bár Áder még hallgat, az ellenzéknek még egy-másfél hónapja van az együttműködés átgondolására (Nsz) ➲ ➲H olokauszt-évforduló: Vita az új emlékműről – „A kormány minden magyar áldozat előtt lerója kegyeletét a Magyarország tragikus német megszállására emlékeztető alkotás állításával és a holokauszt 70. évfordulójára szervezett emlékévvel” – olvasható a Kormányzati Információs Központ csütörtökön kiadott közleményében – A  Magyar Közlöny keddi számában jelent meg a kormányhatározat, amely szerint a kormány társadalompolitikai szempontból fontos célnak tartja, hogy Magyarország német megszállásának évfordulójára, 2014. március 19-ére elkészüljön a megszállásra emlékeztető alkotás az V. kerületi Szabadság téren. Ugyancsak a keddi Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében az emlékmű megvalósítását nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) csütörtöki közleményében a gyors emlékműállítás helyett a társadalmi megbékélés előmozdításának előtérbe helyezésére szólította fel a döntéshozókat (Nsz) ➲ ➲E ddig 95 ezer határon túli jelezte: részt kíván venni a választáson – Négy és fél millió magyar háztartásba kézbesíti a napokban a Nemzeti Választási Iroda tájékoztató levelét a posta. A borítékban levő nyomtatvány kitöltésével mindenki megtilthatja, hogy személyes adatait a közelgő választási kampány során kiadják a pártoknak. A polgárok rendelkezhetnek úgy is, hogy a nyilvántartásban szereplő adataikat más célokra se adják ki, de ha valaki így dönt, kimarad a nemzeti konzultációkból (Nsz) ➲ ➲S chmuck Andor bocsánatot kér a baloldali helyezkedésekért – Ha már - saját bevallása szerint - szép nem tud lenni, legalább okosat akart mondani évnyitó beszédében a SZOCDEMEK elnöke (Nsz) ➲ ➲B aloldali hadjárat a voksolás előtt – Továbbra is azt a látszatot próbálják kelteni a baloldalon, hogy megkérdőjelezhető az idei választások tisztasága. Nemrégiben EBESZ­megfigyelők meghívását is követelték, noha ez a kormánynak törvényi kötelessége, a hivatalos meghívás pedig csak formalitás. A Fidesz szerint épp a bukott baloldal érdeke a választás tisztaságának megsértése (MNO) ➲ ➲A ndor elvállalná a miniszterelnök-jelöltséget? – Nem tervezi, hogy a baloldal kormányfőjelöltjeként indul az idei országgyűlési választáson Andor László, és egyelőre nem is KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www. cecid.net/ admin@cecid.net  2014-01-03. 2

Next

/
Thumbnails
Contents