Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. március - Civitas Europica Centralis
2013-03-22
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130322 . 17 A MEASZ honlapja szerint a Radnótidíj adományozható "a társadalm i élet különböző területén tevékenykedő bármely magánszemélynek, aki munkásságával, véleményformáló kiállásával fellép a rasszizmus, antiszemitizmus, kirekesztés bármely formája ellen". v v i i s s s s z z a a A rendszerváltást kutató intézet et hozott létre a kormány Budapest, 2013. március 21., csütörtök (MTI) - Kutatóintézetet és archívumot hozott létre a kormány pénteki hatállyal a rendszerváltás történetének tanulmányozására. A kabinet erről szóló rendelete a Magyar Közlöny legfr issebb, csütörtöki számában jelent meg. A kormány a közösségi emlékezet és a "reális, jól megalapozott nemzeti történelmi tudat" kialakítását, valamint a nemzeti összetartozás erősítését várja az új intézménytől, amely Rendszerváltás Történetét Kutató Inté zet és Archívum néven kezdheti meg munkáját. Az intézet a Miniszterelnökséget vezető államtitkár irányítása alatt áll majd, és önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervként működhet budapesti székhellyel. Az intézmény első főigazgatóját és hely ettesét így Lázár János nevezheti ki öt évre. A szervezet elsődleges feladata lesz feltárni és számba venni a rendszerváltás eszmei, politikai és történelmi előzményeit, valamint bemutatni a rendszerváltás és az azt megelőző korszak társadalmi, politik ai állapotát, továbbá a a rendszerváltáshoz vezető irányzatokat és előkészületeket. Az intézet emellett elkészíti és elemzi a rendszerváltás kronológiáját, majd átfogó képet ad a szomszédos országokban végbement rendszerváltó folyamatról, az ott élő magyar ság helyzetének hatásairól a hazai rendszerváltásra, valamint elemzéseket készít a rendszerváltás hatásairól. Az új intézmény a nemzetközi erőviszonyokat, így a keletközépeurópai átmenet magyar rendszerváltásra gyakorolt következményeit is elemezheti. A kormány rendeletével felhatalmazta az intézet főigazgatóját, hogy feladatkörében eljárva állami vagy más szervezetektől adatokat, információkat, elemzéseket kérjen, a kapcsolódó dokumentumokba - a hatályos jogszabályok szerint - betekinthessen, azokról másolatot kérjen - olvasható a kabinet határozatában. v v i i s s s s z z a a A KMKSZ az ukránmagyar állampolgárok adatainak bizalmas kezelését kéri Ungvár, 2013. március 21., csütörtök (MTI) - A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetsé g (KMKSZ) szerint a Kárpátalján élő magyar állampolgárok elsődleges érdeke, hogy adataik ne kerüljenek az ukrán hatóságok kezére. A kérdésről a KMKSZ csütörtökön tett közzé nyilatkozatot, amelyet az illetékes magyar kormányhivatalokhoz is eljuttatott. Ebben leszögezi: értékeli a magyar állam eddigi intézkedéseit a vonatkozó adatok bizalmas kezelésére. "Fontos, hogy a magyarországi politikum minden szereplője - politikusok, hivatalnokok, a tömegtájékoztatás képviselői - megértéssel kezelje a kárpát aljai magyar állampolgárok megalapozott aggodalmát, hogy a témában ellenséges ukrán államapparátus esetleg hozzájut bizalmas adataikhoz" - emlékeztet a közlemény. "Reméljük, a választási eljárási törvény megalkotásakor az anyaországban a fenti szempont ot messzemenően figyelembe fogják venni" - zárul a KMKSZ nyilatkozata. v v i i s s s s z z a a Szlovák EPképviselő: Merkel és Berlusconi pártja a háttérből támogatja Juhász Imre beadványát Pozsony, 2013. március 21., csütörtök (MTI) - Angela Merkel német kancellár, valamint Silvio Berluscino volt olasz miniszterelnök pártja a háttérből támogatja a Benesdekrétumokat érintő petíciós beadványt, amelyet mások mellett Juhász Imre, a Független Rendészeti Panasztestület elnöke nyújtott be az Európai Parlamentnek - állította Jaroslav Paska szlovák EPképviselő a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön. A beadvány - amelynek tavalyi benyújtásánál jelen volt Bagó Zoltán, a Fidesz EPképviselője is - annak a határozatnak a hatályo n kívül helyezésére irányul, amelyet a szlovák parlament hozott a dekrétumok megkérdőjelezhetetlenségéről. A pozsonyi törvényhozás, négy - a Szlovák Nemzeti Párt frakciójába tartozó - képviselő javaslata alapján, 120 igen szavazattal (a Magyar Koalíció Pár tja (MKP) képviselőinek 20 ellenszavazatával szemben) 2007ben hagyta jóvá az 1483/2007es számú határozatot, amely többek között