Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. március - Civitas Europica Centralis
2013-03-22
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130322 . 18 rögzítette a Benesdekrétumokból adódó jogi és tulajdoni viszonyok megkérdőjelezhetetlenségét, érinthetetlenségét és megváltoz tathatatlanságát. A petícióról először 2012. szeptember 20án tárgyalt az EP illetékes bizottsága, amely úgy döntött, napirenden tartja az ügyet, és Szlovákia álláspontját is kikéri a kérdésben. A TASR közlése szerint a bizottságban a héten a szlovák k ormány álláspontjának megtárgyalása került terítékre. A szlovák politikai paletta jobb szélén elhelyezkedő, jelenleg parlamenten kívüli Szlovák Nemzeti Párt (SNS) listáján az EPbe választott Paska azt hangoztatta: a petíciós bizottság koordinátorainak az ülésen prezentált nézetéből kitűnik, hogy Juhász Imre beadványát "a háttérből aktívan támogatja" Merkel és Berlusconi pártja. A koordinátori ülésről közleményt adott ki Bagó Zoltán is, aki bejelentette, hogy a beadvány kapcsán az Európai Néppárt a következő hónapokban közmeghallgatást szervez. Ennek célja, hogy a politikai szereplők mellett a nemzetközi jogi és szakmai szervezetek is kifejthessék véleményüket a témában. Paska - aki az EP Szabadság és Demokrácia Európája (EFD) képviselői frakciój ának alelnöke - a szlovák hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: az ülésen annak a véleményének adott hangot, miszerint az átfogó szlovák választ követően már nincs miről tovább tárgyalni, és ezen az alapon az eljárás azonnali lezárását kérte. v v i i s s s s z z a a Washingtoni meghallgatás - Smith társelnök: méltánytalanok a magyar kormányt ért bírálatok Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2013. március 21., csütörtök (MTI) - Méltánytalanok és kettős mércét alkalmaznak azok a bírálatok, amelyek a magyar kormányt érik a demokrácia és az emberi jogok helyzetével kapcsolatban - foglalt állást Christopher H. Smith republikánus képviselő, az amerikai Helsinki Bizottság társelnöke. Úgy látja, Magyarországon "az alkotmány os fékek és ellensúlyok rendszere él és virul". A képviselő a bizottságnak A demokrácia röppályája - amiért Magyarország számít című meghallgatásához fűzött írásos nyilatkozatában megállapította: sok civil szervezet és néhány kormány is bírálta Magyaro rszágot a demokrácia és az emberi jogok állapotával kapcsolatban, amit a magyar kormány és támogatói határozottan visszautasítottak. "Miután mindkét oldal anyagait tanulmányoztam, azt kell mondanom, hogy az Orbánkormánynak igaza van, amikor azt mondja , a bírálatok között sok a méltánytalan, amelyek kettős mércét, félreértelmezést és pontatlan információt tartalmaznak" - hangoztatta a politikus állásfoglalásában, amelyet csütörtökön juttattak el az MTIhez. A képviselő emlékeztetett rá, kevesebb min t egy hónappal ezelőtt ő elnökölt az Antiszemitizmus: növekvő fenyegetés minden hit számára című külügyi albizottsági meghallgatáson. Az eseményen meghallgatták az Orbánkormány volt miniszterét, Fellegi Tamást is. Smith azt írta, Fellegi beszámolója nagy benyomást tett rá, csakúgy mint az a hosszú lista, amely azokat a jelentős intézkedéseket sorolja fel, amelyeket az Orbánkormány a magyar társadalomban jelentkező antiszemitizmus leküzdése érdekében tett. "Fellegi őszintén elismerte, hogy az antiszemi tizmus súlyos társadalmi probléma Magyarországon. Szerencsére az Orbánkormány világosan felfelé ívelő röppályán áll ebben az ügyben és minden jelét megadja annak, hogy továbbra is a megoldás, mintsem a probléma része lesz" - írta az amerikai Helsinki Bizo ttság társelnöke. "Biztos vagyok benne, hogy különösen azon kitartó kísérletek ellen veszi fel a harcot, amelyek megpróbálják rehabilitálni a holokauszt elkövetőit, valamint a 30as, 40es évek és a jelenkor elvetemült antiszemitáit" - írta Christopher Smith. A politikus kitért rá: az amerikai kormány, amikor az Orbánkormányt bírálta az új alkotmány elfogadása miatt, egy dokumentumban azt állította, hogy "alapvető" kérdésekben átfogó társadalmi konszenzusra van szükség, mintsem csak a kormánykoalíc ió nézeteinek tükrözésére, és "a társadalom különböző szektoraival való komoly konzultáció hiánya nem jelentette a demokrácia szellemének tiszteletét". Smith kételyét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Obamakormánynak vane erkölcsi alapja az ilye n bírálatok megfogalmazásához. Mint fogalmazott, "bárki, a tisztában van az Obamacare (egészségügyi) törvény elfogadásával, az megkérdőjelezheti, hogy vajon a kormány ideális helyzetben vane ahhoz, hogy ilyen üzenetet küldjön". Hozzáfűzte, hogy az ilyen ü zeneteket mégis meg kell fogalmazni - "nem szabad meghátrálnunk a saját kormányunk vagy bármely más kormány kudarca által gerjesztett cinizmus előtt". "De sokkal szerényebbeknek kell lennünk - különösen ha egy olyan országgal van dolgunk, mint Magyaror szág, ahol az alkotmányos fékek és ellensúlyok rendszere él és virul, ahol egy demokratikus párt, amely példátlan szupertöbbségét és felhatalmazását szabad és igazságos választások útján nyerte el, demokratikus alkotmányt