Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. december - Civitas Europica Centralis
2012-12-10
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@c ecid.net 201 21210 . 11 nem szabad újra n yitni. Nem érheti másodszor is jogfosztás a határon túli magyarokat: aki ilyesmiben gondolkodik, az nem a mi szövetségesünk ." - fogalmaz Bajnai (MaNcs/Bumm.sk) ? ? Ki írja a történelmet? – Kentaurbeszéd – „ Ki írja a történelmet? Persze, a történészek. De amikor nemrégiben a katolikus magyar Pax Romana és az Európai Magyar Protestánsok Szabadegyeteme közösen meghirdetett beszélgetése erről a témáról megkezdődött, rögvest felmerültek ezzel kapcsolatban régi és új, legalábbis módosító ellenvetések. A XIX. században, nemzetállami keretek között és a nemzetállami elképzelés szolgálatában megszülető történettudomány mindenhol úgy lett tudománnyá, hogy a hallomásokból összetoldott krónikákat, a fecsegő köznép emlékeit, a kollektív emlékezetet leszólta, zárójelbe tette, és a múlt valódi rekonstruálására vállalkozott – „ahogyan az történt”. Ennek során születtek nagy művek. De egy idő után az is felmerült, hátha nem pusztán rekonstruálják a szakképz ett történészek a múltat, hanem eszmei beállítottságuktól, politikai ízlésüktől függően konstruálják is. Nem csupán helyreállítják, ami volt, s kijavítják a közemlékezet hibáit, hanem inkább teremtenek, előállítanak valami olyat, ami nem is volt, vagy nem éppen úgy volt. Egyre határozottabban hangzott aztán az állítás, hogy a múlt már nem létezik, s a valaha volt objektív valóság kétségtelenül tudományos igényű ábrázolása az erre jogosítványt szerzettek, vagyis a képzett történészek részéről is inkább a min denkori jelen divatját követi. Ezek a dilemmák majdhogynem egyidősek a történettudomány másfél százados történetével. Ráadásul a történettudomány kibontakozása s ennek nyomán az iskolai történelemtanítás elterjedése idején sem csak a történészek írták a tö rténelmet. Ha ugyanis ezzel kapcsolatban a történelemtudásra széles értelemben vagyunk kíváncsiak, arra tehát, hogy milyen történelemképek vannak az emberek fejében, akkor azt is mondhatjuk, hogy a regényírók legalább annyira írták és írják a történelmet, mint az akadémiai történészek. S nemcsak másként, hanem sokszor merőben mást állítva megtörténtnek …” ? ? ? ? Gombár Csaba (Nsz) ? ? Rosszkedvünk telén – „… A határon túl élő magyarok … sokkal jo bb véleménnyel vannak nemzetünk tagjairól, mint a hazaiak – mutatta ki egy szociológiai kutatás. Én csak azzal tudom ezt magyarázni, hogy az idegen környezetben erősebb a versenyszellem, jobb az emberek önreflexiós képessége is. Látják, hogy másokhoz képes t miként állják meg a helyüket, mennyire szolidárisak vagy sem. Rengeteg tanulmány, vizsgálat, disszertáció születik ebben a témában. Amióta az ország megítélése külföldön ennyire rosszra fordult, az egyes magyarok is érzékelik: az országról kialakuló szte reotípiák őket is egzisztenciálisan sújtják. Azt hallom, hogy a külföldi állásra pályázók gyakran tapasztalják mostanában, hogy pályázatukkal nem is foglalkoznak. Az ország rosszabbodó híre miatt. Elég egy botrányos jobbikos böffenés a parlamentben, s a vi lágot bejárja a hír: a magyarok zsidólistákat készítenének. Ugyanez érvényes azokra az esetekre, amikor terjeszkedő cégek külföldi beruházási lehetőségeket mérlegelnek …” ? ? ? ? Miklós Gábor (Nsz) ? ? Az autonómia kísértete – „ Nem az a baj, hogy a vita a közösség politikai önállóságáról, öndefiníciójáról szól, hanem hogy a felek nyilvánvalóan mást értenek autonómián, így a radikális szólamok inkább inflálják az érveket, semmin t hogy konkrét tartalommal ruháznák fel a mondanivalót. Számos aktuális nemzetközi jelenség figyelmeztet az etnikaikulturális törésvonalak mentén történő fragmentálódási vágyak erejére. Nem kétséges, az okok közül alighanem a legfontosabbnak számít az a g arancia, amit az uniós szellemiség értékként a közösségeknek nyújt, illetve az a bátorítás, amit az unió fennen hirdetett értékei önmagukban hordoznak. Furcsa paradoxona a helyzetnek, hogy az elkülönülésielszakadási vágyat épp a nagyobb egyesülési szándék korbácsolta fel, nem annyira a jövendő európai térségben való feloldódás félelmétől, mint inkább azoktól a múltbéli tapasztalatoktól hajtva, amelyek kínjai
