Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. augusztus - Civitas Europica Centralis
2012-08-13
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ a dmin@cecid.net 201 20813 . 12 élén, de, egyrészt, konfliktust akartak gerjeszteni. „ Másrészt pedig azért is jól jött, hogy nem indulhat az exkormány fő, mert így Arszenyij Jacenyuk vezetheti a pártlistát — amennyiben ez nem történt volna meg, akkor nem lépett volna szövetségre a Batykivscsina és a Változások Frontja ” — közölte a ? ? TSN hírportálnak nyilatkozva a politológus ( www.umdsz.uz.ua /2012.08.09. ) ? ? Anyakönyveket tüntettek el Kárpátalján – „ A 19. század második és a 20. század első feléből származó anyakön yveket semmisítettek meg a napokban Ungváron a Kárpátalja megyei igazságügyi főosztály megbízásából ” – adta hírül csütörtökön internetes kiadásában az ungvári ? ? Kárpáti Igaz Szó című lap. Az újságnak, amely szerint az államhatalom ezzel az intézkedésével so kak számára tette lehetetlenné felmenőik megismerését, Zubánics László ismert beregszászi történész, magyar politikus elmondta, az anyakönyvek megsemmisítésével pótolhatatlan érték ment veszendőbe. Szerinte az iratokat inkább levéltárba kellett volna külde ni, vagy legalább digitalizálni kellett volna őket. Mint kifejtette, nagyon sok helyen a járási levéltárak hatáskörébe tartoznak az állami és az egyházközségi anyakönyvi kivonatok, amelyek ha eltűnnek, vagy esetleg beázás miatt megsemmisülnek, akkor egyért elműen csorbulnak az állampolgárok információhoz való j utáshoz fűződő jogai (Kitekintő) ? ? A KMKSZ kezdeményezi a magyar regionális nyelvvé nyilvánítását Kárpátalján – A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kezdeményezi az illetékes ukrán állami szerveknél, hogy – a péntektől hatályos új nyelvtörvénynek megfelelően – hivatalosan nyilvánítsák regionális nyelvvé a magyart Kárpátaljának azokban a járásaiban, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a 10 százalékot. A magyar sz ervezet kezdeményezésével kapcsolatban Kovács Miklós , a KMKSZ elnöke az MTI ungvári tudósítójának elmondta: a KMKSZ beadványban fordul azoknak a kárpátaljai járásoknak az önkormányzataihoz, amelyekben a magyar lakosok aránya eléri, vagy meghaladja a 10 szá zalékot, és kérni fogja, hogy a magyar nyelvet hivatalosan nyilvánítsák regionális státusúvá, biztosítva az ehhez szükséges, a törvény által előírt feltételeket. „ A hivatalok reagálásából látni fogjuk, hogy Ukrajnában, s benne Kárpátalján az államhatalom m ennyire veszi komolyan az ukrán elnök által szerdán aláírt új nyelvtörvényt ” – tette hozzá. A KMKSZ elnöke közölte: a jogszabálynak köszönhetően a magyar a Beregszászi, az Ungvári, a Nagyszőlősi és a Munkácsi járásokba n emelkedhet regionális szintre (MTI) ? ? Az UMDSZ tiltakozik a nem ukrán kárpátaljai anyakönyvek megsemmisítése ellen – Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) ungvári szervezete nyilatkozatban tiltakozik a kárpátaljai települések 19. század végéről és 20. század elejéről származó anyakönyveinek hivatalosan elrendelt megsemmisítése ellen, követelve az utasítás hatályon kívül helyezését. Az MTIhez pénteken eljuttatott nyilatkozat szerint az UMDSZ ungvári városi szervezetének elnöksége mély megdöbbenéssel értesült a ? ? zaholovok.com kárpátaljai hírportálon megjelent tudósításból arról, hogy a Ungváron hivatalos utasításra 19. század végi, 20. század eleji anyakönyveket semmisítettek meg (MTI) ? ? Kárpátalján parlamenti mandátumra esélyes listás hel yet kapott az UMDSZ elnöke – Parlamenti képviselőjelöltként jegyezte be az ukrán Központi Választási Bizottság a hétvégén Gajdos Istvánt , az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnökét, aki a befutónak számító 74. helyet kapta a kormányzó Régiók Pártja (PR) választási listáján . A 2012. október 28ra kitűzött ukrajnai parlamenti választásokon való mandátumszerzési esélyeiről Gajdos István az MTI ungvári tudósítójának vasárnap elmondta: " mindenképpen befutónak vélem a számomra biztosított listás helyet, tekintettel a PR népszerűs égi mutatóira és a szakértők előrejelzéseire, amelyek szerint a kormányzó párt 8590 képviselőt juttathat be listán a kijevi törvényhozásba ". Hozzátette, hogy növelheti az esélyeit – a töredékszavazatok beszámítása mellett – az is, hogy a