Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. augusztus - Civitas Europica Centralis
2012-08-13
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ a dmin@cecid.net 201 20813 . 13 PR listájának ele jén szereplő 1015, vezető politikusként ismert képviselőjelölt a választások után minden bizonnyal lemond a mandátumáról, mert a végrehajtó hatalomban t ölt majd be vezető tisztségeket (MTI) ? ? Három körzetben indít jelöltet a magyar szervezet – Ülésezett a KMKSZ Választmánya – Nagyszőlősön, a Perényi Zsigmond Középiskola nagytermében tartotta soros választmányi ülését a Kárpátaljai Magyar Kul turális Szövetség (KMKSZ) augusztus 4én. A Választmány ezúttal többek között arról döntött, hogy mindhárom magyarok által jelentős számban lakott választókörzetben indít jelöltet a Szövetség, illetve arról is döntés született, hogy a Szövetség elnöke és k ét alelnöke szál l harcba a magyar szavazatokért (Kárpátalja) ? ? Ukrajnában kizár ó lag a Kőszikla Alapítvány közreműködésével juthatunk magyarországi egészségügyi támogatáshoz – Interjú Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár asszonnyal – „… Nagyon jó fejleménynek tartjuk, hogy 2012. július 15től módosult a határon túli magyarok magyarors zági egészségügyi ellátásának támogatásáról szóló egészségügyi minisztériumi rendelet. A Nemzetpolitikai Államtitkárság azért kezdeményezte a korábbi rendelet módosítását, mert a korábban működtetett rendszer nem volt hatékony és átlátható. Jelenleg az Ukr ajnában és Szerbiában élő magyar nemzetiségű betegek egyes – magyarországi – egészségügyi ellátások után meghatározott mértékű támogatást igényelhetnek. A támogatásra vonatkozó kérelmet a beteg, meghatalmazott hozzátartozója vagy a kezelőorvosa nyújthatja be a beteg lakóhelye szerinti országban a rendelet szerinti helyi szervezetnél, amely a koordinációs feladatok ellátásával lett megbízva. Ukrajnában a Kőszikla Alapítvánnyal kötött együttműködési megállapodást az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Közig azgatási és Igazságügyi Minisztérium. Az Alapítvány Kárpátalján a Keresztény Egészségügyi Központ munkácsi és tiszaújlaki telephelyén működtet irodákat, ahol befogadják a kérelmeket. Az Alapítvány feladata, hogy a formai szempontból megfelelő és ezt igazol ó bélyegzővel ellátott kérelmet továbbítsa a minisztérium által működtetett Értékelő Bizottság felé …” (Kárpátalja) A A r r é é g g i i ó ó h h í í r r e e i i V V i i l l á á g g t t ü ü k k ö ö r r ? ? Kanada félezer megfigyelőt küld az ukrajnai választásokra – „ A kanadai kormány 500 meg figyelőt küld az ukrajnai parlamenti választásokra. Erről Jason Kenney állampolgársági és bevándorlási miniszter tájékoztatta a médiát ” — közölte a tárca hivatalos honlapjára hivatkozva a ? ? Tizsdeny ( www.umdsz.uz.ua / 2012.08.10. ) ? ? Végel László új kötetéről ír a Neue Zürcher Zeitung – Végel László újvidéki író Bűnhődés című naplóregényéről közölt irodalmi szemlét csütörtökön a ? ? Neue Zürcher Zeitung című svájci napilap internetes kiadásában. Ilma Rakusa rimaszombati születésű svájci író, műfordító cikkében a világra nyitott szellemű középeurópaiként, a középeurópai politikai átalakulások és katasztrófák egyik leginkább éleslátó megfigyelőjeként jellemzi Végel Lászlót . „ Soha nem akart kiegyezni a provincializmussal és politikai fanatizmussal, és mindig kritikus kívülálló maradt ” – írta (MTI) ? ? Busek: " Orbán nem túl jelentős szereplő " – Nem látja olyan sötéten Európa pénzügyigazdasági válságát a volt osztrák alkancellár, mint a Nyugat alkonyáról beszélő magyar kormányfő. A KözépEurópa- és Balkánszakértőnek számító Erhard Busek a ? ? Népsza badságnak adott interjújában azt mondta, a nemzeti politikusok Európaszerte érezhető