Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. február - Civitas Europica Centralis
2012-02-29
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20229 . 20 évre rá megalakult az önálló szlovák állam" - mondta el Chmel. "Nem lesz új Trianon" - jelen tette ki szlovák újságírók előtt Chmel, aki szerint olyan vegyesen lakott területen, mint Szlovákia nem lehet megszabni az esetleges autonóm területek határait. Az említett kisebbségügyi törvény kapcsán pedig megjegyezte: mindenki számára ésszerűbb lenne, ha egy ilyen törvény létezne és pontosan megszabná a feltételeket. Chmel azt is elmondta, hogy a MostHíd előkészítette a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló törvény tervezetét is. "Húsz év után elkészült az a törvény, amely lehetővé tenné, hogy százalékban rákössék a kultuszminisztérium költségvetésére a kisebbségi kultúrákra szánt pénzt, erről pedig az egyes kisebbségek küldöttei döntenék el, hogy miként fogják elosztani" - mondta el az MTInek a tervezet kapcsán Bugár Béla. A MostHíd elnöke azt is jelezte, hogy az egyes kisebbségeknek jutó összegeket véleménye szerint "korrigálni is kellene, figyelembe véve, hogy minél kisebb egy adott kisebbség, annál sebezhetőbb és annál több támogatásra van szüksége". Szlovákiában a legnagyobb kisebbség a magyar, a népességen belüli aránya 10 százalék, őket követik a romák és a ruszinok. v v i i s s s s z z a a Munkahelyteremtést szorgalmaz DélSzlovákiában a Magyar Koalíció Pártja Budapest, 2012. február 28., kedd (MTI) - A kis- és közepes vállalkozások támogatásával és állami segítséggel is ösztönözni kell a munkahelyek létrehozását DélSzlovákiában - mondta a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) gazdasági és régiófejlesztési alelnöke kedden az m1 Kárpát Expressz című műs orában. Farkas Iván hangsúlyozta, hogy a Radicovakormány által "mostohagyerekként" kezelt délszlovákiai vidékeken "legalább 12 olyan pont van, ahol állami támogatással lehetne munkahelyeket teremteni". Ugyanakkor az állami pénzekből a kis- és közepe s vállalkozásoknak, kkvknak is részesedniük kellene. Egyrészt az állam feladatai közé tartozik a szlovákiai kkvk támogatása, másrészt ezek a cégek kevesebb pénzből több munkahelyet tudnak létrehozni, mint a szintén államilag segített nagyvállalatok. Az alelnök szerint a kormánynak nem csak külföldi pénzügyi garanciákat kellene vállalnia, mint a szintén euró zónába tartozó Görögország esetében tette, hanem a belföldi ügyekkel is foglalkoznia kellett volna. "Tavaly az állami támogatással létrejött m unkahelyek döntő többségét ÉszakSzlovákia kapta, a mostani kormány nem vette észre DélSzlovákiát" - hangsúlyozta Farkas Iván, hozzátéve: helytelennek tartja, hogy az állam "nem dobott mentőövet" a megszűnés közelébe jutott révkomáromi hajógyárnak és nem foglalkozott megfelelően azzal sem, hogy délszlovákiai dolgozókat is érint a komáromi Nokiagyár létszámleépítése. Farkas Iván fontos fejleménynek nevezte az Ipolyhidak újjáépítését - amelyeknek szlovák részről ő is előterjesztője volt , elsősorban a Magyarország és Szlovákia közötti gazdasági kapcsolatok érdekében. Pozitív példaként említette a 2001ben átadott, az Esztergomot és Párkányt összekötő Mária Valériahidat. Szerinte DélSzlovákia a vasút és a közút fejlesztésében is hátrányos régióna k tekinthető. Felhívta a figyelmet arra, hogy a délszlovákiai R7es gyorsforgalmi út építésének megkezdése akár tíz évvel is kitolódhat és nem kezdődik el ebben az évtizedben. v v i i s s s s z z a a Semjén: Ján Slota orvosi eset Budap est, 2012. február 28., kedd (MTI) - Semjén Zsolt szerint Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt elnökének Magyarországgal és magyarországi politikusokkal kapcsolatban az utóbbi időben tett megnyilatkozásai nem a politikai valóságról, hanem az ő kényszerképz eteiről szólnak. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese az MTIhez eljuttatott keddi közleményében úgy fogalmazott: ezek kötetben összefoglalva "tanulságos példatárául szolgálhatnak az addiktológia és a pszichiátria tudományának". A szlovákiai politikus hétfőn pártja trencséni kampányrendezvényén azt mondta: Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Jobbik politikusaival megegyezően úgy tekint Szlovákiára, mint az ellopott földre és meg akarja változtatni a trianoni szerződést, amely a Szlovák Köztá rsaság létezésének alapja. "A Magyar Köztársaság miniszterelnökének kijelentései nagyon agresszívak. A Magyar Köztársaság alkotmánya (...) egyenlőségjelet tesz Magyarország és a történelmi Magyarország közé" - jelentette ki Slota. v v i i s s s s z z a a