Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. február - Civitas Europica Centralis
2012-02-17
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (C EC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20217 . 17 Péter, a szervezet egyik társelnöke és Jávor Benedek, a párt frakcióvezetője. Mindketten hangsúlyozták, hogy konkrétumokban egyelőre nem á llapodtak meg. Jávor Benedek úgy fogalmazott, hogy a megbeszélés elsősorban a jövőbeni együttműködés lehetséges kereteiről szólt, megpróbálták közösen értékelni az ellenzék előtt álló feladatokat és a parlament tavaszi ülésszakának várható eseményeit. Elm ondta, hogy szóba került a márciusi demonstrációk kérdése és az LMP népszavazási kezdeményezése is. Hozzátette, a megbeszéléseket továbbra is folytatni akarják, mert az első találkozón a bizalom megerősítésére helyezték a hangsúlyt. Kitért arra is, hogy ha bár beszéltek a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal is, de az LMP január végi kongresszusának állásfoglalása szerint a párt ennek munkájában nem vesz részt. Kónya Péter közölte, a megbeszélésen egyértelműsítették, hogy a Magyar Szolidaritás Mozgalom célja a kormány leváltása, aminek érdekében bármely, maga elé hasonló célokat kitűző demokratikus ellenzéki erővel készek együttműködni. A társelnök fontosnak nevezte a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal munkájának elindítását. Hangsúlyozta, hogy ennek első fázi sa - amire valószínűleg még idén sor kerülhet - a civil szervezetek együttműködésének megteremtése és a szakértői munka elindítása, amelynek eredményeként egy alternatív programot akarnak kidolgozni. Elmondta azt is, hogy a tavaszi parlamenti munka kapcsá n szükségesnek tartják az együttműködést, ahogy az LMP népszavazási kezdeményezéseiről is megkérdezik saját tagságukat. A megbeszélésen a Magyar Szolidaritás Mozgalom részéről Kónya Péter, Székely Tamás és Székely János társelnökök vettek részt, az LMPt p edig Jávor Benedek frakcióvezető mellett, Dorosz Dávid, Szabó Tímea és Vágó Gábor képviselték. v v i i s s s s z z a a Nehogy kisdiktátor legyen... Nsz 20120217 CZENE GÁBOR czeneg®nepszabadsag.hu Nosztalgiázzunk kicsit. Annak idején Orb án Viktor elhűlt azon, hogy a jobboldali kormány azt hiszi: mindenki összeesküdött ellene. A kilencvenes évek elején adott interjújában kitért arra is, miért kell nagyon vigyázni, nehogy valamilyen kisdiktátor legyen az emberből. Az, hogy a „kisgazdákkal e gy koalícióban legyünk, a legrosszabb álmainkban se kerüljön elő” - nyilatkozta Orbán Viktor. A Fidesztől - mondta - a kisgazdapárt áll a legtávolabb. Mint tudjuk, a rémálom valósággá vált: a Fidesz 1998ban koalíciót kötött a kisgazdákkal. Ezt pusztán az érdekesség kedvéért említjük meg, önmagában kevés lenne ahhoz, hogy előhozakodjunk a Magyar Hírlapban közölt 1991es interjúval. (Pintér Dezső készítette, és megtalálható a Fidesz hőskorát bemutató, Bozóki András szerkesztésében megjelent Tiszta lappal cí mű 1992es kötetben.) Több aktualitást hordoz az a rész, ahol Orbán Viktor arról beszél, milyen megdöbbentő dologra lett figyelmes a parlamentben. Idézzük: „Eddig azt gondoltam, a kormányzó pártok politikai sakkjátszmájának része az érvrendszer, hogy velük szemben mindenki összeesküszik, mindenki »a nép igazi képviselőinek« megdöntéséért ügyködik. Azt hittem, ezeket azért mondják, hogy elhárítsák maguktól az igazi tárgyi vita kényszerűségét. Rájöttem, hogy a velem szemben ülő kormányzati képviselők mindezt komolyan gondolják. Hogy az ellenzék, a sajtó, a volt bürokrácia, a leköszönt kommunisták, a románok, a szerbek mind összeesküdtek ellenük. Akkor nagyon megijedtem: Úristen, ennek a kormánytöbbségnek a kezében van az ország sorsa” Pintér Dezső előzőleg m egjegyezte: Orbán Viktort sok vád érte, de az még nem, hogy kóros önbizalomhiányban szenvedne. Felidézte, amit közvetlenül Orbántól hallott: „Nagyon vigyázni kell, nehogy valamilyen kisdiktátor legyen az emberből.” Orbán egy szóval sem vitatta, hogy ezt mo ndta volna. A kérdésre - vane különleges oka a személyes folyamatos önkontrollra? - így válaszolt: „Erre mindenkinek van oka, a fiatal embereknek különösképp, főként ha a politikai életben jelentősnek minősíthető szerepet játszanak, és az intézményes pol itikában korábban tapasztalatot nem szereztek. Ha az ember teljesen új élethelyzetbe, új közegbe kerül, helyes, ha óvatosan viselkedik. Az MSZPt leszámítva itt hatalmon korábban senki sem volt, ahhoz, hogy ne galoppírozza el magát, itt mindenkinek észnél kell lenni.”