Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. február - Civitas Europica Centralis
2012-02-11
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , ht tp://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20211 . 18 otthon semmire sem jutott. Hiába mondta, hogy meg akar egyezni az albánokkal, azok vele sem akartak megegyezni. Ugyanígy Dobrica Csoszics ak kori államelnök hiába erőltette a békés lakosságcserét, mert békésen az nem ment. Milosevics úgy érezte: a környezetében lévő, de valamennyire önálló véleményt képviselő politikusok is akadályozzák céljai elérésében. Egy szerbiai városi legenda szerint Pan ics Milosevicset Hitlernek, Milosevics pedig Panicsot „Washington labdaszedő gyerekének” nevezte. Milosevics ezek után - bármilyen formális funkcióban volt is - súlytalan mamelukokkal vette körül magát, akik mindent aláírtak, amit eléjük tett. Ilyen volt Z oran Lilics, aki 1993 és 1997 között töltötte be a jugoszláv államelnöki funkciót, és később a Hágai Nemzetközi Bíróságon hiába érvelt azzal, hogy nem ő döntött abban, amit az aláírásával szentesített. A nyugati világ, főleg annak sajtója, kezdettől kettős mércével mért - a szerbek hátrányára. A horvát, a bosnyák és az albán háborús bűnösök rémtettei sokkal kevesebb figyelmet kaptak, minta szerb etnikai tisztogatás és emberiség elleni bűntettek. Az UCKról, a Koszovói Felszabadítási Hadseregről kezdettől tu dni lehetett - elsősorban persze hiteltelennek tartott, de utóbb igaznak bizonyult szerb forrásokból , hogy tevékenységét kábítószerkereskedelemből, később emberi szervekkel való kereskedésből finanszírozzák, de ez nem sokat számított a Milosevics - és a z őt támogató szerb többség - az utálatos kép szerepét töltötte be a nyugati médiában, akinek érveit nem hallgatják meg, akinek azért nincs igaza, mert eleve nem lehet igaza. Ez az előre meghozott ítélet is tovább gerjesztette a szerb reguláris és szabadcs apatok háborús elaljasodását, a nők elleni tömeges erőszakot, a kínzásokat és tömeggyilkosságokat. Nyugaton azt írták, csak a vezért és rendszerét büntetik, és próbálják jobb belátásra bírni, de nemcsak őt, hanem a fél világgal szembeszálló függetlenségi törekvéseit hosszú ideig támogató szerb társadalmat is büntették a gazdasági szankciókkal, végül pedig azzal, hogy 1999 márciusa és júniusa között az országot „visszabombázták a kőkorszakba”, egy egész fiatal szerb nemzedéktől elvéve a jövőjét. Milosevic set különböző funkciókban ugyan, de egészen addig újraválasztották Szerbia legfőbb vezetőjévé, ameddig az Egyesült Államok és a NATO - a nemzetközi jog szerint törvénytelenül, az ENSZ felhatalmazása nélkül - csaknem négy hónapig tartó bombázással térdre n em kényszerítette rendszerét Hiába próbáltak meg segítséget kérni Oroszországtól és Kínától, ígéreteken kívül semmit sem kaptak. A2000. októberi választásra az apátiába süllyedt szerb társadalom lemondott az „egyedül a világ ellen” attitűdjéről. De persze nem is akarózott rögtön azoknak a karjába omlani, akik bombát szórtak a házaikra. A belgrádi parlament előtti tiltakozó demonstráció hatására az erőszakszervezetek átálltak az ellenzék oldalára - amelynek azonban nem sok közös célja volt Milosevics megbukt atásán kívül. A szerb választók szívéhez közelebb állt a mérsékeltebb nacionalistának számító Vojiszlav Kostunica és a Miloseviccsel koalícióra is lépő, a. vezér által mégis kis híján meggyilkoltatott Vuk Draskovics. A Nyugat nyomására azonban a Frankfurtb an iskolázott, liberális Zoran Gyingyics lett a miniszterelnök, akit 2003ban Milosevics egykori magánhadseregének, a „vörös sapkások"nak a vezetői meggyilkoltak. Szerbiában gyakorlatilag tíz éve nem indult be a gazdaság, hiába „versenyképesek” a rendkí vül alacsony adók. Nincs bizalom. Zavarosak a tulajdonviszonyok, a nyugati multik, az orosz állami befektetők és a háborús nyerészkedők kezében lévő cégek együtt nem adnak ki egy működő gazdaságot. Az államadósság egyelőre elviselhető, de kizárólag azért, mert Milosevicsnek nem adtak hitelt, emiatt csak a bukása után kezdődhetett meg az eladósodás. A valaha Nyugaton iskolázott, képzett munkaerő vagy elmegy újra vendégmunkásnak, vagy lezüllik, képtelen az innovációra, és a túlélésért küzd. Miután az Európai Unió válságba került, és a jelenlegi Nyugatbarát szerb koalíció egyelőre nem tudta elérni a tagjelölti státust, félő, hogy a közelgő választásokon a szélsőjobboldal nélkül nem lehet majd kormányt alakítani. A politika és a politikusok hitele egyaránt erod álódik. A demokrata párti Borisz Tadics legutóbb is csak úgy tudott kormányt alakítani a Szerb Haladó Párt (most így hívják az ottani Jobbikot) nélkül, hogy koalícióra lépett Szlobodan Milosevics Szerb Szocialista Pártjával. A kormányszövetségben Ivica Da csics, Milosevics egykori szóvivője a belügyminiszter. Magyar viszonyok közt ez olyan lenne, mintha Orbán bukása után, a majdani demokratikus LMPkormányban Szíjjártó Péter lenne a belügyminiszter. Jugoszláviában már az 1960as évek elejétől belső viták tá rgya volta föderatív állam és az azt alkotó nemzetek viszonya. Akkor úgy fogalmaztak: a nemzet átmeneti kategória a világszocializmusban való föloldódás előtt. A horvát, szlovén, albán nemzeti érdek kontra ,jugoszlávizmus" megújuló vitái ötven év elteltéve l meglepően hasonlítanak a „több vagy kevesebb Európát?” kérdéskörére. A titói Jugoszlávia sok tekintetben hasonlított az Európai Unióra: egységes piacot teremtett egy soknemzetiségű gazdasági térben, amelynek földrajzi régiói, társadalmai között kohéziót igyekezett megvalósítani. Hasonlóan a nemzet átmeneti, egyre csökkenő tartalmú kategóriának tűnt - és tűnik még ma is - az európai egységben, illetve a globális kapitalizmusban való föloldódás előtt. De figyelmeztető, hogy a valaha virágzó Jugoszláviában csak addig lehetett a nacionalizmust féken tartani, a széthullást feltartóztatni, ameddig a külső körülmények kedveztek, a lakosságnak pedig mindennapos tapasztalata volt a növekvő jólét, a viszonylagos egyenlőség és bizonyos mértékű szabadság.
