Reggeli Sajtófigyelő, 2010. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-12-02
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu , sajtofigyelo@eokik.hu 20101202 . 18 Az eddig részletezett tevékenységeken kívül a program keretében az MNT a jövő év szeptemberében minden ösztöndíjasa számára szerb nyelvű felzárkóztatási képzést szervez Újvidéken a Bölcsésztudományi Kar erre szakosodott tanárainak közreműködésével. HAVI 120 – 150 EURÓS TÁMOGATÁS Magát az ösztöndíjat illetően Korhecztől megtudtuk, hogy az első pályázatot a jövő nyáron írják ki, miután a felsőoktatási intézményekben lezajlottak a felvételik, illetve kiderü l, hogy kit hová vettek fel. Az MNT elképzelései szerint legalább 500, de akár 600 – 700 elsőéves egyetemista vagy főiskolás is elnyerheti az ösztöndíjat. – Sikeres tanulmányi eredmények felmutatása esetén a hallgató az ösztöndíjban tanulmányainak befejezés éig részesül. A tanulmányi előmenetel nem számít, az a lényeg, hogy az ösztöndíjas ne ismételjen évet, mert akkor elveszíti a jogot a támogatásra. Az ösztöndíj összege a pontozási rendszerben elért pontszámtól függően 120 és 150 euró között alakul. Az öszt öndíjakat jövő októberben kezdjük meg folyósítani – részletezte a nemzeti tanács elnöke. A pályázatok elbírálásával kapcsolatban érdemes tudni, hogy a nemzeti tanács az oktatásügyi stratégiában lefektetett ismérvek alapján elfogad majd egy szabályzatot. E z a szabályzat tartalmazza az elbírálás pontrendszerét. A pontozást pedig egy objektív szakmai testület fogja elvégezni, nyilatkozta Korhecz. Hozzátette, az ösztöndíjak kifizetéséhez szükséges összeg nagyobb részét anyaországi támogatásokból fedezik, ezzel kapcsolatban Orbán Viktorral, a Magyar Köztársaság miniszterelnökével már megegyeztek. Az MNT elnöke elmondta, hogy a felsőoktatási tanulmányaikat már folytató egyetemisták nem igényelhetik az ösztöndíjat, őket más módon szeretnék támogatni. A tanács ne mcsak a fiatalok tanulmányait, hanem a diplomát szerző pályakezdők elhelyezkedését is segíteni kívánja. Egy munkapiaci adatbázis létrehozásán kívül a nemzeti tanács tevékenyen fogja támogatni a fiatalok elhelyezkedését, illetve boldogulását szülőföldjükön, emelte ki Korhecz. A középiskolások esetében az MNTnek egyelőre nem áll módjában egy ennyire közvetlen támogatási rendszer megvalósítása. Ugyanakkor a tanács közvetetten a középiskolás diákokat is támogatni fogja. Ennek függvényében a következő hat évbe n a nemzeti tanács többek között a vajdasági középiskolai diákotthonhálózatot fogja bővíteni és fejleszteni, hangsúlyozta Korhecz. Mit vesznek figyelembe pontozáskor? A felsőoktatási ösztöndíj megszerzését az alábbi elemek segítik hangsúlyozottan az ösz töndíjprogram pontozási rendszerében: hiányszak, magyar nyelvű egyetemi oktatás, a szülők iskolai végzettsége, a jelentkező gazdasági helyzete, a lakóhely és az oktatási intézmény közötti távolság, a magyar választói névjegyzéken való szereplés, vane mód kollégiumi elszállásolásra a felsőoktatási intézmény közelében, munkaviszonyban vane a képzés időszakában, a 2010/11es tanévben érettségiztek. A szülők végzettségét illetően fontos tudni, hogy az alacsonyabb végzettségű szülők gyermekei kapnak több pont ot, mivel ezt a részletet szociális hátrányként veszi figyelembe a bírálóbizottság. A magyar választói névjegyzéken való szereplés pedig Korhecz szerint azért fontos, mert a fiatalok ezzel is kifejezik a közösséghez tartozásukat. A feliratkozás csak egy űr lap kitöltéséből áll, és az MNT a pontozás alkalmával méltányolni fogja ezt. Kik nem kaphatnak ösztöndíjat? Akik nem államilag támogatott hallgatói helyre nyertek felvételt, akik nem magyar nyelven végezték a középiskolát vagy az általános iskolát, akik nem először iratkoznak felsőoktatási intézménybe Szerbiában, és akik nem szerbiai felsőoktatási intézménybe nyertek felvételt. v v i i s s s s z z a a