Reggeli Sajtófigyelő, 2010. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-09-02
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 09.02 . 8 magyar k özeledés - fogalmazott Tőkés, nagyra értékelve azt, hogy az Európai Néppárt jeles kormányzati tagpártjainak képviselői széles körű románmagyar együttműködés kialakítására törekednek. Ezzel kapcsolatosan idézte Ady Endrét: "Dunának, Oltnak egy a hangja". Egyrészt a Dunastratégiára utalt, másrészt pedig arra, hogy az Olt folyó partján, Tusnádfürdőn rendezték meg nemrég az idei Bálványosi Szabadegyetemet és Diáktábort, amelyen Tőkés László Orbán Viktor miniszterelnökkel és Traian Basescu román államfővel e gyütt beszélt nemzetpolitikai és regionális térségpolitikai ügyekről. Az EP alelnöke kifejezte reményét, hogy a románmagyar szomszédságpolitika és együttműködés nem előzi meg a magyar összefogás politikáját. Martonyi Jánossal egyetértettek abban, hogy m iközben a szomszédságpolitika terén fontos előrelépés történik, arra is törekedni kell, hogy "mi magyarok is egymásra találjunk". Megengedhetetlennek tartották, hogy a stratégiai célok kérdésében a magyarság "többfelé húzza a szekeret" - tette hozzá. "Re mélem, hogy az erdélyi magyar összefogás és a magyarországi nemzeti együttműködés politikájának a szellemében a jövőben nem lesz többé megosztottság" - adott hangot óhajának Tőkés László. Hangsúlyozta: az összefogást megkívánja az Európai Unión belüli hely zetünk, egész keletközépeurópai politikánk. Ez a fajta összefogás a magyar nemzeti érdek szempontjából elengedhetetlen - fűzte hozzá Tőkés László. vissza Gy ő ri Enik ő az új külügyi államtitkár A tárca közlemény szerint az államtitkár polgárközeli, karakteres EUelnökséget tervez, amelyben nagy hangsúlyt kap a gazdasági válságból való kilábalás, és lezárja a horvát EUcsatlakozást is. MTI| 2010. szeptember 1. | Letette esküjét szerdán Győri Enikő, a Külügyminisztérium európ ai uniós ügyekért felelős államtitkára - közölte a tárca az MTIvel. A közlemény szerint az államtitkár polgárközeli, karakteres EUelnökséget tervez, amelyben nagy hangsúlyt kap a gazdasági válságból való kilábalás, a megerősített gazdasági koordináció és a munkahelyteremtés. Az elnökséggel kapcsolatban Győri Enikő az eskütétel után azt mondta, a magyar kormány erős Európai Unióban gondolkodik, mivel ezáltal az ország is erősödhet". Magyarország és az EU céljai soha nem estek ennyire egybe, mint most, töb bek között a gazdasági válságból való kilábalás, a megerősített gazdasági koordináció és a munkahelyteremtés terén, ami a formálódó Európa 2020 stratégia fő célkitűzése - fűzte hozzá. A közleményben foglaltak szerint az államtitkár elmondta azt is, hogy a magyar elnökség prioritásai között szerepel emellett az EU többéves költségvetéséről szóló tárgyalások megkezdése, a kohéziós politika megerősítése, a horvát csatlakozási tárgyalások lezárása, a bővítés hitelességének megőrzése, a NyugatBalkán országaina k segítése az európai integráció felé vezető úton, a kulturális sokszínűség megőrzése, valamint a Dunarégió stratégia és a vízpolitika. Mint közölték, Győri Enikő eddig a Fidesz európai parlamenti képviselője volt; előzőleg 1992től az Országgyűlés Hivat alában az európai uniós ügyek bizottságának főtanácsadója, majd a Fideszfrakció EU munkacsoportjának vezetője, 1999 és 2003 között a Magyar Köztársaság római nagykövete volt. vissza Becsöngettek! Kitekintő • 20100902 Az idei iskolakezdés a határon túli magyarlakta területeken nem mondható éppen zökkenőmentesnek, hiszen - Szlovákia kivételével - minden régióban nehezítik bizonyos tényezők a magyar tanulók oktatási lehetőségeit. A sztrájkok, iskolabezárások, körzetesítések mizériájának számbavétele nem minden, hiszen nem haladhatunk el amellett az aggodalmat és fejtörést okozó tény mellett, hogy évről évre csökken a magyar diákok, közülük is a magyarul tanulni szándékozók száma.