Reggeli Sajtófigyelő, 2010. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-09-02
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 09.02 . 7 E E l l e e m m z z é é s s , , h h á á t t t t é é r r Becsöngettek ! – Az idei iskolakezdés a határon túli magyarlakta területeken nem mondható éppen zökkenőmentesnek, hiszen - Szlovákia kivételével - minden régióban nehezítik bizonyos tényezők a magyar tanulók oktatási lehetőségeit. A sztrájkok, i skolabezárások, körzetesítések mizériájának számbavétele nem minden, hiszen nem haladhatunk el amellett az aggodalmat és fejtörést okozó tény mellett, hogy évről évre csökken a magyar diákok, közülük is a mag yarul tanulni szándékozók száma (Kitekintő) A KMKSZ és az UMDSZ " együttműködésének " történetéből, avagy: – Miközben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) között az októberi helyhatósági választások kapcsán tárgyalás ok kezdődtek az együttműködés lehetőségeiről, az UMDSZ részéről számos utalás történt arra vonatkozólag, hogy a KMKSZ meglehetősen visszafogottan reagál látszólag őszinte és előnyös, kizárólag a magyarmagyar együttműködést szolgálni hivatott kezdeményezés eikre. Az alábbiakban az elmúlt több mint másfél évtizednek a kárpátaljai magyarság szempontjából meghatározó fontosságú eseményeiből válogattunk egy csokorra valót a célból, hogy segítsünk eldönteni olvasóinknak, helytállóe az UMDSZ neheztelése, avagy mé giscsak van alapja a KMKSZ fenntartásainak az UMDSZ szándékait és szav ahihetőségét illetően (Kárpátalja) C C i i k k k k e e k k Martonyi a románmagyar és a magyarmagyar viszonyról tárgyalt Markóval és T ő késsel MTI • 2010. szeptember 01. 19:50 A románmagyar együttm űködésről, a két ország közös érdekeiről és a magyarság összefogásának fontosságáról tanácskozott szerdán Bukarestben Martonyi János külügyminiszter Markó Bélával, a román kormány miniszterelnökhelyettesével és Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnö kével. Markó Béla a kormány épületében tartott megbeszélés után a sajtó képviselőinek elmondta: részletekbe menően tárgyaltak a két ország partneri együttműködéséről. Mint hangsúlyozta, Románia számára is nagyon fontos, hogy a jövő év első felében Magyaror szág lesz az Európai Unió soros elnöke, és ebben az időszakban válik Románia a schengeni övezet részévé. Érintették az ősszel megrendezendő románmagyar közös kormányülés témáját. Román részről az az elképzelés - mondta Markó , hogy erre a találkozóra ok tóber vége felé kerüljön sor. Elmondta, hogy a román kormányban már tárgyaltak erről, a román kormányfő felkérte a minisztereket, hogy állítsák össze a közös kormányülésen felvetendő témákat. Markó - aki egyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDS Z) elnöke - tájékoztatta vendégét a sajátos romániai kisebbségjogi kérdésekről, az oktatási törvény helyzetéről. Jelezte, hogy a kisebbségi törvény vitáját ősszel akarják folytatni. Martonyi János a bukaresti magyar nagykövetségen tanácskozott Tőkés László európai parlamenti képviselővel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével. Tőkés a találkozó után újságírók előtt emlékeztetett a Magyarországon végbement változásokra, kifejezve reményét, hogy a magyar nemzetpolitikában és szomszédságpolitikában is folytatódnak a változások. Ugyancsak emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban több magas rangú magyar politikus tett látogatást Romániában, és a közeljövőben további magas szintű látogatásokra kerül sor. Minden téren folytatódik a román-