Reggeli Sajtófigyelő, 2010. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-09-02
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 09.02 . 6 és amire a fogyatkozó baloldali tábor egyre elkeseredettebben legyint ” Mészáros Gyula 1 cikke (MaNcs) Az ellopott választás − „ Amit elsőre is lehete tt látni, azt immár az élet is igazolja, az új választási szabályok - az ajánlószelvényminimum emelése és a gyűjtési idő drasztikus csökkentése - hovatovább megoldhatatlan feladat elé állítják a kisebb pártokat és a civil kezdeményezéseket. A dolgok jelen állása szerint október 3án például a fővárosi szavazó a FideszKDNP vagy az MSZP főpolgármesterjelöltje közt választhat. A két kisebbik parlamenti ellenzéki párt ugyan bízik még a bravúros hajrában, de - ahogy az LMP nyilatkozói is elismerik - "kisebbfa jta csodára" volna szükség ahhoz, hogy péntek délután 4 óráig összejöjjön a szükséges 28 150 darab érvényes ajánlószelvény. Csodák persze nincsenek, ellenben vannak iskolakezdésre visszatérő családok és diákok, azaz a helyzet nem feltétlenül kilátástalan. De azért drámai. És nem is csak az LMP, a Jobbik vagy a civilek, de mindannyiunk számára ” ( MaNcs ) Magyarország és az IMF: hosszú lesz a búcsú – Bár O rbán Viktor magyar kormányfő valóságos függetlenségi háborút hirdetett az IMF ellen, maga mellé állítva a szervezet néhány állandó kritikusát i s, a búcsú biztosan hosszú lesz (HVG) Lehete tisztességes egy irreális ajánlat? – „ Mi ndennapjaink része, hogy folyton próbálnak becsapni minket, áron jóval felül eladni valamit nekünk, vagy áron alul venni tőlünk. Ilyen az üzlet, mondhatják erre, de bizonyos határ fölött azért már inkább csalásról, átverésről, az erőfölénnyel való visszaél ésről van szó. El lehet képzelni persze azt is, valaki nem tudja áruja reális értékét, azért kér érte irreálisan túl sokat - és ha sikerül, így ver át valakit ártatlanul. Az UMDSZ választási együttműködési ajánlata szembeszökően irreális, mint a vasorrú bá ba vagy a hupikék törpikék. Lényege az, hogy a két magyar párt induljon egymás listáján - mert közös listán nem lehet. Az egyéni körzetekben pedig felefele arányban indítsa az egyik párt saját és a másik jelöltjeit. Például a KMKSZ megyei listán indulna D upka, az UMDSZ pedig indítaná egyéni körzetben Brenzovicsot ” Kovács Miklós cikke (Kárpátalja) Hogy igen a nem? – „ Az a szép a közmondásokban, mondásokban, hogy tömör igazságokban sok évszázados tudást, tapasztalatot összegeznek . Hogy egy magyar példával is éljek: "Aki el akar érni valamit, az lehetőséget keres, aki nem, az kifogást". Szűkebb pátriánkban mostanában a magyar egységről "szól a nóta". Ezt dúdolja közösségünk tagjainak többsége. Valószínűleg éppen az a része, amely t ökéletesen tisztában van azzal, hogy "egységben az erő " Tóth Viktor cikke (KISZO) Még mindig a hirtelenében bevezetett reform áldozatai vagyunk – Hajtman Béla pedagógus az új tanév és az oktatásügy kihívásairól (Szabad Újság) HÁTUK KÖZEPÉRE SE – Mit szólnak a poli tológusok a kormányváltás lehetőségéhez? – A PSD és a PNL úgy készül a kormányzati szerepvállalásra, mintha napok kérdése lenne a kormány bukása. De vajon akarnak a mostani válságos helyzetben kormányozni? (Transindex) 1 politológus, a KomáromEsztergom megyei 4. sz. választókerület MSZPelnöke