Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-24
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.24 . 14 – Az elmúlt alkalommal az IMF megengedte a s zerb kormánynak, hogy megemelje a költségvetési hiány mértékét 3 százalékról a bruttó nemzeti össztermék 4,5 százalékára. Most viszont be kell mutatnunk a számlákat és számot kell adnunk arról, hogy hol tartunk – elemzett a közgazdász. Szavai szerint a sz erb kormány meg szeretné növelni a kiadásokat, azonban az IMF erre csak az infrastrukturális beruházások esetében lesz hajlandó. A Szerb Haladó Párt szerint az államnak nincs stratégiája arra, hogyan tárgyaljon az IMF képviselőivel. Nikola Tašić,a párt közgazdásza szerint a szerb kormány most is, mint mindig, a pénzelési gondokra fókuszál, míg a valós helyzettel nem foglalkozik. – A szerb gazdaság legnagyobb gondja a fizetésképtelenség – szögezte le Tašić. Következtetése szerint a szerb kormány nem foglakozik azzal, hogyan lehetne beindítani a gazdaságot vagy új munkahelyeket teremteni, hanem csak azzal foglalkoznak, lesze állami költségvetés. vissza Bírálatok egy térkép miatt – RADIKÁLISOK ÉS HALADÓK Magyar Szó • Beta • 2010. augusztus 24., kedd A Szerb Radikális Párt és a Szerb Haladó Párt tegnap bírálták Saša Janković ombudsmant azért, mert – mi nt elmondták – a polgárok védelmezőjének hivatalos honlapján (www.pravamanjina.rs) Szerbia térképe Koszovó nélkül szerepel. Janković cáfolta a vádakat, kihangsúlyozva, hogy nem térképről van szó. – A Szerb Radikális Párt mélyen elítéli Szerbia térképének Koszovó és Metóhia területe nélkül történőábrázolását az ombudsman hivatalos honlapján – közölte a SZRP, amely az illetékesek elleni nyomozást szorgalmazza. A Szerb Haladó Párt a térkép kapcsán, amely „a községek etnikai struktúráját ábrázolja Koszovó terü lete nélkül”, képmutatással vádolja a szerb kormányt. – Az ombudsman eme alkotmányellenes viselkedésének tolerálása azt mutatja, mennyire képmutató az állami politika Koszovó – mint Szerbia szerves része – kérdésében – tette közzé a SZHP. Janković elmond ta, hogy a honlapon nem Szerbia térképe szerepel, hanem azokat a községeket jelölték meg, ahol elvégezték a nemzeti kisebbségekre vonatkozó kutatást. – Nem Szerbia térképéről van szó, hanem a községeket ábrázoló térképről, amelyen a kisebbségek jogairól k észült kutatási területeket jelöltük meg – mondta az ombudsman, majd hozzátette, hogy Koszovón nem kutattak, ugyanis nem kapták meg a koszovói kormány engedélyét. Janković végül elmondta, hogy a szerb parlamentnek átadott éves jelentéseiben mindig kiemeli , hogy nincs lehetősége a munkavégzésre Koszovó területén, és ezt a Szerb Radikális Párt és a Szerb Haladó Párt képviselői is tudják. vissza Diszkriminációval mindenhol találkozhatunk – Dr. Nevena Petrušić: Szerbiában a jogs zabályok értelmében minden polgár egyenrangú, a gyakorlat azonban mást mutat Magyar Szó • Pesevszki Evelyn • 2010. augusztus 24., kedd A Szerbiai Képviselőház heves vita és a szerb pravoszláv egyház közbelépése után tavaly március végén elfogadta a diszk riminációellenes törvényt. A szóban forgó jogszabály értelmében március elsejéig kellett volna megválasztani az egyenjogúsági jogok biztosát. Amilyen szenvedélyes küzdelem előzte meg a diszkriminációellenes törvény elfogadását, olyan problémák merültek fel a biztos megválasztásakor is. A köztársasági parlament végül május elején dr. Nevena Petrušićot, a Niši Egyetem Jogi Karának dékánját, több jogtudományi kötet szerzőjét jelölte ki a szóban forgó független intézmény vezetésére. Dr. Petrušić lapunknak terve iről, munkája legfontosabb területeiről számolt be. Elkezdette már dolgozni?