Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-17
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.17 . 21 körséták során is. A jelenlévők léptennyomon megállíto tták, elbeszélgettek vele és közös fotózásokra kérték a mindenkivel közvetlen pártelnököt. Bagoly Zsolt, az EMI tiszteletbeli elnöke elsőként a tavalyi magyarországi parlamenti választásokról kérdezte a pártelnököt. Vona Gábor elmondta: hatalmas eredményn ek tartja, hogy a Jobbik bejutott a parlamentbe, a kampányra szép időszakként gondol vissza, hiszen a hazai és nemzetközi sajtó negatív hozzáállása ellenére is 850 ezer voksot kaptak, ami azt jelzi: van még tiszta élniakarás a csonkaországban. Ugyanakkor a z is elhangzott, hogy a kétharmados többséget elért FIDESZ gyakorlatilag a Jobbik programját valósítja meg, learatva érte a babérokat. Ezt azonban a pártelnök pozitívumként értékeli, hiszen hosszú távon ez a folyamat az ő malmukra hajtja a vizet. – A FIDES Z most társadalmi folyamatokat indít el, ennek a következményeit azonban már nem fogja tudni követni, mert néhány év múlva a magyar ifjúság az asztalra fog csapni – hívta fel a figyelmet Vona, aki szerint a fiatalokban nagy igény mutatkozik az újra, és köv etelik a maguk helyét a magyar politikai életben. A pártelnök többször hangsúlyozta: a Jobbiknak nem a hatalom megszerzése, hanem a magyar nemzet érdekeinek védelme és képviselete a célja. – Támogatjuk a FIDESZt abban, ami a nemzet érdeke. Ha pedig nem tu dunk úgy kormányra kerülni, hogy megtartsuk a nemzet érdekeit, akkor nem kerülünk kormányra – összegezte a pártelnök. A beszélgetés során több ízben szóba került a Magyar Gárda, amelynek kapcsán Vona elmondta: a Jobbikon kívül senki sem védte, csak tapost a őket. – Félkatonai szervezetnek nevezik őket, holott semmilyen fegyverük nincs a hazaszeretetükön kívül – mondta a pártelnök, aki szerint a FIDESZ is a Gárdának köszönheti a kétharmados parlamenti többségét: – Ők állították meg Gyurcsányt és a kormányát. Milyen nemzet az, amely börtönbe küldi saját hőseit? – tette fel a kérdést Vona, aki szerint a Gárda cigányfalvakat mentett az árvíz idején, önzetlenül segítenek, ahol tudnak, és önerőből tartják fenn magukat. – Ha Orbán Viktor segítené a Gárdát, akkor az övé lenne. Ő azonban tárgyalni sem hajlandó erről a kérdésről – mondta a pártelnök. További tervei között Vona Gábor a gazdasági revízió és Székelyföld területi autonómiája mellett a magyar nyelv védelmét említette: – Nemzetközi védelem alá kellene helyez ni, akár a világörökség részévé is tenni anyanyelvünket, nehogy a szlovák nyelvtörvény példája körbejárjon — figyelmeztetett, érintve ugyanakkor a súlyos demográfiai helyzetet. Véleménye szerint a Kárpátmedencei magyarságnak meg kell találnia nemzetközi h elyét, és nem behódolni a nagyhatalmaknak, hanem egyfajta hídszerepet töltve be a Nyugat és a Kelet között, mint a legnyugatabbra szakadt keleti nép. Arra is figyelmeztetett: ne higgyük el a turáni átkot, amelyet megpróbálnak belemagyarázni a magyarságba. Elhangzott: a jövőben a Jobbiknak szándékában áll kiépíteni szervezeti kapcsolatrendszerét, jelenleg pedig Erdélyszerte Jobbik Baráti Körök alakulnak, ha pedig lehetőség nyílik rá, akár alapszervezeteket is létrehozhatnak, egységes Kárpátmedencei magya r párttá válva. A kérdések, hozzászólások során szóba került a média hozzáállása a Jobbikhoz. Ennek kapcsán Vona elmondta: leginkább saját kiadványaikban és az internetes lehetőségekben hisznek, ugyanakkor az utcai politizálás híveként nagyon fontosnak tar tják az emberekkel való személyes kapcsolatot. A táborozók felvetették a nemzeti zene hiányát a magyarországi rádiókban, erre reagálva a pártelnök elmondta, hogy az elmúlt év lemezeladási listáját a Hungarica zenekar vezette, a kiadók pedig nem értik ennek okát. – Hatvan éven át nyúzták a fiatalságot, elvették tőlük a magyarságukat. Most vissza akarják kapni az identitásukat, ennek pedig egyik legjobb eszköze a zene – magyarázta a jelenséget Vona Gábor. Előadása végén elhangzott: a FIDESZ alkotmányozásra ké szül, a Jobbik pedig mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ismét létrejöjjön a Szent Korona Magyarországa. Szórványmentés több szinten Érdekes kérdést fogalmazott meg a délután folyamán a Szórványsátorban Benkei Ildikó újságíró, a Magyar Rádió mun katársa, aki immár öt éve szervezi a vasárnapi iskolákat a szórványban élő gyermekek számára: szabade gátolni az asszimilációt, és segíteni az embereknek megtartani a magyarságukat? Az előadó annak kapcsán dilemmázott ezen a problémán, mivel anyaországiké nt rendszeresen segíti, támogatja elsősorban a partiumi falvak magyar gyermekeit, hétvégi programokat, nyári táborokat szervezve számukra, összesen mintegy ötven pedagógus közreműködésével. A munkát a helyi lelkészekkel szorosan együttműködve végzik, sok e setben a helybeli pedagógusok is bekapcsolódnak, és ötleteket lesnek el a határon túli kollégáktól. A misszió tanszereket, könyveket is gyújt és továbbít, s igyekszik minden szinten segíteni. Benkei Ildikó elmondta: az egyik, általuk látogatott falu lakói olyan bátorságot merítettek a jelenlétükből, hogy ki tudták harcolni maguknak a magyar iskolát. A vasárnapi iskola elsősorban olyan településeken működik, ahol nincs magyar oktatás, de szívesen elmennek bárhová, ahol igénylik a munkájukat. A Partium mellet t jártak már Felvidéken és Délvidéken, de kaptak már meghívást