Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-13
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.13 . 5 négy temploma - a potelicsi Szentlélek templom (1502), a drohobicsi Szent György temp lom (1657), a zsovkai Szentháromság templom (1720), a matkovai Szent Sz űz Születésének Temploma (1838) (KárpátInfo) Tabacsnik számot adott Janukovicsnak munkájáról – Viktor Janukovics ukrán államfő augusztus 11én Dmitrij Tabacsnik ukrán oktatásügyi miniszterrel találkozott, aki beszámolt az államfő nek az oktatásügyi tárca által eddig végzett munkájáról (KárpátInfo) Tihipko: államcsőd fenyegeti Ukrajnát, ha elmarad a nyugdíjkorhatár emelése – Szerhij Tihipko első miniszterelnökhelyettes bejelentette, hogy azért szükséges a nyugdíjrendszer reformjára vonatkozó IMF követelményeket teljesíteni, hogy U krajna elkerülje az államcsődöt (KárpátInfo) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Genfi viták a romániai magyar kisebbségről – Az ENSZ faji megkülönböztet és megszüntetésére létrehozott bizottságának (CERD) Genfben a hét elején kezdődött konferenciáján terítékre került a romániai kisebbség helyzete, ezen belül az erdélyi magyarság és kiemelt en a székelyföldi régió kérdése (Nszv) Az Európai Bizottság sajnálja Szlovákia döntését – A szerdai szavazáson 69 képviselő szavazott nemmel a görög kölcsönre, 13 KDHs képviselő tartózkodott. A Smer képviselői nem vettek részt a szavazáson. „ Csak sajnálni tudom, hogy így megsértették a szolidar itást az euróövezet keretein belül “ – nyilatkozta Olli Rehn , az Európai Bizottság gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztosa. Azt várja, hogy az eurócsoport és az ECOFIN Tanácsa is foglalkozni fog a kérdéssel legközelebbi ülésén (Bumm.sk) Nem kap büntetést Szlovákia a görög hitel elmaradásáért – „ Nem indít büntetőeljárást az Európai Unió Szlovákia ellen, amiért az euróövezeti tagország nem nyújt hitelt Görögországnak, adósságválsággal küzdő euróövezeti társának ” - közölte csütörtökön az Európai Bizottság (EB) gazdasági ügyekért és monetáris politikáé rt felelős biztosának szóvivője (Paraméter.sk) V ÉLEMÉNY , PUBLICISZTIKA , INTERJÚ Orbán a maffi a foglya?! – A Fidesz teljes pályás politikai letámadása kapcsán Babarczi Eszter úgy látja, „ lehet, hogy Orbán Viktor egyszerűen egy hatalommániás, önmagától elszállt, gyakorlatilag a politikai képességeinek végére ért embert, de a másik esély az, hogy a Simicskák nyomást gyakorolnak rá ." " Az oligarchák most sorban állnak, és nem hagyják magukat kipréselni. Lehet látni, hogy a pénzosztó pozíciókat elfoglalják, és nem elégszenek meg ezzel.(...) Tudjuk, hogy a Fidesz irtózatosan el volt adósodva, valaki fina nszírozta, ezért félő, hogy Orbán (...) most foglya ennek a maffiának – fogalmazott a médiakutató a Reggeli Gyorsban – Hallgassa meg (Klubrádió) Ahogy jött, úgy ment – „ Amilyen - önmaga korábbi szerepéhez, az általa betöltött pozícióhoz és a demokráciához - méltatlan módon választották meg, éppen olyan megalázóan távolították el a köztársasági elnöki pozícióból Sólyom Lászlót . 200 5ben azok voltak a királycsinálók, akik öt évvel később még arra sem tartották érdemesnek,