Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-13
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.13 . 6 hogy tájékoztassák, a továbbiakban nem tartanak igényt szolgálataira. Mindkét esetben olyan alantas politikai játszma főszereplőjévé vált, amelynek sem részleteibe, sem módszereibe nem avatták be, és amelynek céljáról is csak az utolsó utáni pillanatban értesült ” Vásárhelyi Mária cikke (ÉS) A felvilágosulatlan abszolutizmus – „ Hogy új rendszer épül Magyarországon, arról semmi kétséget nem hagynak a közelmúlt esem ényei. Már neve is van: a Nemzeti Együttműködés Rendszere. De ugyan miféle értelmezési tartományba esik a "nemzeti" szó 2010ben, Európában? Nagyjából abba, amit a 20. század húszasharmincas éveiben meg a húsz évvel ezelőtti Jugoszláviában láttunk. És mif éle együttműködésről lehet szó egy olyan rendszerrel, amely nyílt törvénysértések tucatjával ülteti bombabiztos állami bunkerekbe klienseit? Az "eszi, nem eszi, nem kap mást" abszolutizmusa ez, de nem a 18. századi Ész, hanem a nyers szellemi erőszak, vala mint a saját nemzetbe és annak vélt sajátos értékeibe való bezárkózás nevében. Szociálpszichológiailag a parvenük forradalma, akiknek lélektana kórosan leegyszerűsödött az elmúlt nyolc év tapasztalatainak fényében: eddig szívóágon voltunk, most ti lesztek ott. Most eljött az igazság kétharmados pillanata, és persze élnek is vele bosszúszomjasan. Tisztánlátásuk elveszett, józan eszük a ruhatár csendjében ” ( MaNcs ) Egy vita, ami nincs – „ Mi a szlovákoktól, ők meg az Európai Uniótól kaptak egy pofont. Mindkettő verbális volt, de a nagyságrendeket tekintve egymással még össze sem vethető… Szlovák részről – nem kormányszinten – azt nehezményezték, hogy Matolcsy György miniszter ugyanolyan üte met kért az EUtól a költségvetési deficit leszorításához, mint amilyen a társországoknak kijár, vagy amiben majd megállapodnak. Biztos nem volt szerencsés, hogy Matolcsy éppen Szlovákiával példálózott, végtére is megtehette volna ugyanezt az euróövezeten belüli és kívüli országok sokaságával. Ám hogy a jócskán deficites Pozsonyt szemelte ki magának, azzal ahhoz a „hétköznapi idiotizmushoz” szolgáltatott illusztrációt, hogy a magyar politika a maga cselekedeteit a szlovákokon, azok meg mirajtunk mérik meg. A szlovák kommentátoroknak igazuk van abban, hogy minek ugrál Matolcsy , amikor nekik nincsen IMFhitelük, reformjaik „rendbe tették a gazdaságot”, nem táncolnak az államcsőd szélén, mint mi ” Aczél Endre cikke (Nsz) Suba alatt bőv ül az EU – " Suba alatt bővül az Európai Unió az Atlantióceántól a Boszporuszig " - címmel közölt cikket csütörtöki számában a Le Figaro című konzervatív francia napilap arról, hogy több keletközépeurópai EUtag állampolgárságot akar adni a területein kívül élő honfitársaknak – A jobboldali francia napilap szerint mintegy 5 millió moldovai, macedón, szerb, ukrán és török kaphat legálisan uniós útlevelet. A magyar, román és bolgár vezetők titokban politikai hasznot remélnek húzni ebből, akár annak árán is, hogy felbosszantják a régi tagországokat. „ Az Orbán Viktor ko rmányfő kezdeményezésére és a szélsőjobb támogatásával a magyar parlament által május 26án elfogadott törvény revansnak tűnik. Vagy provokációnak ” – olvasható a lapban. (MTI) A szlovákiai magyarság az önfeladás útján? – „ A jún iusi szlovákiai választásokon a 2006 óta kormányzó populista baloldali és a szélsőséges nacionalista pártok szoros vereséget szenvedtek, és így a jobbközép pártok, mindössze 5 fős többséggel, hozhattak létre kormánykoalíciót. Ennek az új formációnak azonb an nem tagja a Magyar Koalíció