Reggeli Sajtófigyelő, 2010. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-07-13
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 07.13 . 11 Ám az ilyen helyzet legnagyobb veszélye abban rejlik, nehogy kiöntsük a vízzel a gyereket is. A Magyar Koalíció P ártja továbbra is jelentős érték, eme érték működőképességét meg kell őriznünk. Csatát vesztettünk, de háborút nem szabad veszítenünk. Négy közvéleménykutatási eredménnyel a tarsolyunkban vágtunk neki a választási kampánynak. Soha ilyen intenzív kampányt magyar párt nem csinált Szlovákiában, soha ennyi pénzt nem költöttünk választási kampányra. És soha ekkorát nem csalódtunk. A pénz és az energia pótolható. A hitünk azonban, amit ebbe a folyamatba beletettünk, a hitünk szenvedte el a legnagyobb csorbát. Tu dom, éreztem, hogy sokan hittetek bennem is. Most mindenkit megkövetek a csorbult hit miatt – s megint azt mondom, nem szabad egy kimerevített politikai pillanatból abszolút igaznak tűnő következtetéseket levonni. Bizonyára ti is találkoztok olyan nézetekkel, amelyek azt mondják, ezt az er edményt így istenigazából senki nem akarta. Kompenzálni akartak a választópolgárok, nem fogadták el azt a tézisünket, hogy csak egy magyar párt van, amelyre szavazni érdemes. Nagyon sokan mind a két pártot be akarták juttatni a parlamentbe, s miután a mi b ejutásunk tűnt valószínűbbnek, túlkompenzáltak a másik oldalon. S itt a történet nemcsak a mi hiányosságainkról szól. De beszéljünk először azokról – bár e téren is jó lenne elkerülni az eredmények ismeretében való utólagos belemagyarázásokat. Ne feledjük: egy választási győzelem utólag minden hibát legitimál, egy választási vereség utólag minden jó szándékot megkérdőjelez. Bizonyára hibaként lehet értelmezni a Smertől való nem kellő elhatárolódást. De figyelem: 0,7 százalékon múlott, hogy nem volt szükség erre az ún. zsarolási potenciálra, s a Most példája éppen azt mutatja, hogy e nélkül egy magyar ügyeket is komolyan az asztalra tenni kívánó pártot a szlovák partnerek nem vesznek komolyan. Mi az átfogó kisebbségi törvényt akartuk így az asztalra tenni – s ajnos, nem sikerült. Vannak, akik azt mondják, túlzottan támadó volt a kampányunk hangvétele. Ha valaki megnézi a Most utolsó heti kommunikációját, a szórólapjaikat, a plakátjaikat – szerintem olyan durvaságokat mi nem használtunk. Az lehet, hogy túlzottan foglalkoztunk velük, azt is megengedem, hogy túl magabiztosnak tűnt a kommunikációnk. Itt azt követtük, amit a tanácsadók mondtak erre a helyzetre: az emberek a biztos helyre szeretnek szavazni, nem a bizonytalanra. Nem igy történt: inkább talán az új jel enségekre, új pártokra akartak szavazni. Bizonyára ez magyarázza az SaS jelentős sikerét is csakúgy, mint az SDKU és a KDH gyengébb szereplését. Azt hiszem, közeledünk az érdemlegesebb megállapításokhoz. Fontos elem a képben a kisebbségi egypártrendszertől való elfáradás, s az MKP elleni rendszeres támadások léte az elmúlt években. Ne feledjük, milyen és mennyi támadáson mentünk keresztül a sajtó részéről és a Ficokormány részéről is: mindez lelefaragott a mi potenciálunkból. Bizonyos körökben – egyetemis ta csoportosulásokban – szinte sikk volt belerúgni az MKPba. A Ficokormány idején védekeznünk kellett: ezáltal ránk vetődött a konfliktusos párt imázsa is. Az emberek pedig nyugalmat akartak: ilyen vonatkozásban rosszkor jött a magyar állampolgársági tör vény vitája, a szlovák reakció illetve az azt kísérő suttogó propaganda. Ne feledjük a Smer velünk szembeni támadó lépéseit és óriásplakátjait sem: mi voltunk a fókuszban, s ha az exitpoll eredmények bejöttek volna, mi lettünk volna a mérleg nyelve. S itt van egy újabb jelenség, amelynél megállhatunk egy pillanatra: az exitpoll eredmények. Az emberek a jelek szerint nem mondtak igazat egyik közvéleménykutató ügynökség munkatársainak sem, hiszen mindkét ügynökség parlamenti pártként aposztrofált minket. A választói lelkiismerettel mintha nem lenne minden rendjén – ám ez a választások eredményén már egy jottányit sem változtat. Nézzük most a két legkomolyabb okot. Az első: óriási akarat, óriási mennyiségű pénz jött velünk szembe. Megspékelve a Most nagyobb dinamikájával: ők valóban mindent egy lapra tettek fel, jobban hajtottak, mint mi. A személyes jellegű mobilizációjuk erőtelj esebb volt – mi inkább olyan stílusban kampányoltunk, amit akkor szoktunk meg, amikor nem voltunk ilyen jellegű versenyhelyzetben. De azért ne menjünk el szótlanul a jelenség mellett: miben gyökerezik ez a nagy akarat és honnan volt az a rengeteg pénz, ame ly szembejött velünk? Ez egy fontos kérdés nem csupán a kampány, de a jövő szempontjából is, s erre a jövő bizonyára egyértelmű választ is ad majd. A következő fontos ok pedig: az emberek nem fogadták el a politikai tézisünket, amely szerint a szlovákiai m agyar társadalomban megjelent egy nagyon veszélyes jelenség, az asszimiláció elfogadásának intézményesített politikai szervezete, amely a szlovákiai magyar társadalom 3040 százalékos, asszimilációtól leginkább sújtott vagy az asszimilációs veszélynek legi nkább kitett rétegét vitte el tőlünk. Az üzenete ennek a jelenségnek a legrosszabb, amely azt mondja, hogy a pillanatnyi politikai ügyeskedés sikeresebb lehet, mint az értékekhez való ragaszkodás. Amely azt sugallja, hogy nem igazán fontos az, hogy mi itt magyarul beszélünk egymás között és magyar gondolkodás szerint hozzuk meg a döntéseinket. Én valóban úgy gondoltam, hogy ezt a torzulást mindjárt a folyamat kezdetén el kell fojtani. Nem sikerült. Ez a jelenség a szlovákiai magyar lélek állapotáról és az ö nálló gondolkodás hiányáról is árulkodik – ez ugyanis idegen
