Reggeli Sajtófigyelő, 2010. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-07-13
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 07.13 . 12 sugalmazás. Voltvan egy megfoghatatlan torzliberális fluidum, amely azt sejtelmezte, hogy ez modern, a mi nemzeti ragaszkodásunk pedig avítt. Ebben a vonatkozásban is volt egy elvárás halmaz, a melyet nem tudtunk semlegesíteni, s ezt a húszéves egyetemista csakúgy szajkózta, mint a pozsonyi 76 éves, sokat látott Csemadokos. Az emberek pedig megbékélést akarnak a szlovákokkal is , s persze mindezek a szövegek szépen hangzanak – mindaddig, amíg ki nem derül, hogy a hosszú távon járható út a miénk, s nem az övék. Ebben a vonatkozásban nem igazán állt be mögénk a szlovákiai magyar civil és egyházi szféra sem – a jelek szerint megosztott egyik is, másik is. S most álljunk meg egy pillanatra, s elemezzü k a kialakult helyzetet. Az első, amit ezen a ponton el kell mondanunk, hogy ma nincs ember, aki megmondaná, ami történt tendenciae vagy egy kisiklás. Idő kell ahhoz, hogy mindez kiderüljön. Nincsenek jó előérzeteim a jövő évi népszámlálás vonatkozásában, ám azt is látom, hogy most a Most van bizonyítási kényszerben. Eddig mindent rajtunk kértek számon: most nekik kell bizonyítaniuk, hogy az általuk felmutatott szlovákmagyar szerkezeti modell életképese vagy sem, s azok a gazdasági szürkezónák, amelyek m ozgatják őket, kezelhetőeke vagy sem. Az első konklúziónk talán az lehet, hogy legyünk óvatosak azt illetően, milyen jelenség kapott 12én több szavazatot. Senkinek nincs oka idő előtt halleluját zengeni. Az idei parlamenti választás fontos volt és az ere dménye fájdalmas, de a történelem nem ért véget 13a hajnalán. A Magyar Koalíció Pártját meg kell őriznünk váltópártként, s én azokkal értek egyet, akik azt mondják, az MKP megerősödve térhet vissza a szlovák parlamenti porondra is. 110 ezer ember bizalma nem kis dolog, s ezek az emberek a karikázásokkal mindannyiunkról is véleményt mondtak. S nem szabad elfelednünk a kampány felemelő pillanatait sem – még akkor sem, ha tudjuk, a siker utólag mindent legitimál, a kudarc pedig megkérdőjelez. Ne tagadjuk meg kampánybeli önmagunkat s tanuljunk a hibákból: ám a közösségi élmények sora, amelyeket megéltünk, érték – és érték marad számunkra a jövőben is. A másik fontos konklúziónk pedig arról szólhat, hogy készüljünk a jövőre. Elképzelhető, hogy a választók a hely hatósági választásokon újból kompenzálni akarnak, s ilyen esetben az MKPlogó előnyt jelenthet. Egy pillanatig nem akarom azonban azt az érzetet sugallni, megfeledkezhetünk arról, hogy nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Épp ellenkezőleg: semmi sem mehet úgy tovább, ahogy eddig ment. Parlamenten kívüli párt lettünk, s ezzel meg kell tanulnunk együtt élni. S rengeteg munka vár ránk, ha a víz fölött akarunk maradni. Két út áll előttünk: a szétforgácsolódás vagy a felemelkedés útja. Mivel nem jelöltetem magam se mmilyen posztra, engedjétek meg, hogy elmondjam: nagyon veszélyesnek tartanám a párt lefejezését. Az átmeneti elnökség összeállításakor a legbölcsebb az lenne, ha az új és a régi elnökségi tagok együtt lennének jelen az elnökségben. Végezetül engedjétek me g, hogy megköszönjem, hogy 2007 óta vezethettem ezt a pártot. Megköszönöm mindenki támogatását és bizalmát, az új elnökségnek pedig sok türelmet, bölcsességet és kitartást kívánok. Én hiszek az MKP jövőjében. vissza Csáky Pál Dunaszerdahely, 2010. július10. Sapientia: a titokzatos egyetem vége Erdély.ma [ 2010. július 12., 14:38 ] [146] Beszélgetésre hívtak meg a csíkszeredai Sapientia Műszaki és Társadalomtudományi karának vezetői több közéleti személyiséget, intézményvezetőket, tehetős üzletembereket. Biró Zoltán és Lányi Szabolcs arra kértek minket, akik jelen voltunk, hogy segítsünk az egyetemnek beilleszkedni a székelyföldi társadalomba annak érdekében, hogy ténylegesen a térség hasznára tudjon válni, tudjon székelyföldi intézményként működni. A tanácskozáson kiderült néhány olyan dolog, ami valójában addig is szinte evidencia volt azok számára, akik az egyetem sorsán elgondolkodtak. Elsősorb an az, hogy jelenleg a Sapientia nem felel meg annak a szerepnek, amire szánták. Vagyis nem tudott térségi intézménnyé válni, elszakadt a társadalomtól, egyre titokzatosabbá vált, és ezért sokat veszített presztízséből, illetve hatékonyságából. Veszített a nnak ellenére, hogy közben az akkreditációs folyamat sikeresen haladt előre, és technikai felszereltségben sincs hiány. Ennek ellenére, a jelentkezők száma évről évre csökkent, senki sem látott bele a folyamatba, ezért a bizalom helyett a tanintézmény irán ti bizalmatlanság nőtt.
