Reggeli Sajtófigyelő, 2010. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-07-10
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 07.10 . 4 Markó: Valós reformok – csak kormányzással – „ Az RMDSZ azt várja Magyarországtól, hogy minél egyértelműebben, minél határozottabban támogassa a romániai magyarság szervezeti, politikai és érdekvédelmi önállóságát , lehetővé téve, hogy ez a közösség Romániában és a világban a lehető leghatékonyabban léphessen fel céljainak valóra váltásáért ” – mondta pénte ken Marosvásárhelyen Markó Béla (Szabadság) Boc: szeptember 1ig be kell fejezni a kö zszféra átszervezését – Emil Boc miniszterelnök pénteken úgy nyilatkozott, hogy szeptember 1ig be kell fejeződjön a közszféra újraszervezése, ugyanis nagyrészt ezen múlik, hogy 2011 január elsejétől újra magasabb fizetéseket kaphassanak a közalkalmazotta k (Transindex) További javaslatokkal egészíthetik ki az RMDSZ gazdaságélénkítő csomagját – A RMDSZ gazdaságélénkítőjavaslatcsomagjának kiegészítésére szolgáló további javaslatokról vitázik mai ülésén a Szövetségi Képviselők Tan ácsa. A vitát követően egy határozatot is elfogadnak. A javaslatokat tartalmazó dokumentum a kis és közepes vállalkozások fellendítésére, az egyszemélyes, avagy a családi vállalkozások segítésére, az államháztartás hatékonyságának növelésére és szociális i ntézk edésekre tartalmaz javaslatokat (Transindex) S ZERBIA Támogatják a kis létszámú tagozatok megtartását – Az iskolaszékek tagjainak és az oktatási intézmények igazgatóinak jelöléséről, valamint a tagozatlészámokról is tárgy alt alakuló ülésén a Magyar Nemzeti Tanács Közoktatási Bizottsága (Pannon RTV) Hétfőn pályázhatnak másodjára – Szabadkán összesen 249 betöltetlen hely maradt a középiskolákban – ebből 92 magyar nyelven (Pannon RTV) Művészeti díjak – „ A Fórum Könyvkiadó fél évszázados tevékenységével és művészeti elismeréseivel a vajdasági és a kárpátmedencei magyarság szellemi életét gazdagítja ” - mondta Németh Ferenc , az intézmény igazgatója az Újvidéki Színházban, a h ol átadták a Fórum elismeréseit (Pannon RTV) Művészet a szegény gyerekek javára – 22 ország 44 alkotója - festők, szobrászok, írók, fotóművészek - vettek részt a II. Nemzetközi Alkotótáborban, Tóthfaluban. A tíznapos szimpóziu m munkája csütörtökön kiállítással, szoborkertavatóval és koncerttel ért véget. Az alkotások egy részét a művészek a tóthfalusi Wagner Alapítványnak ajándékozzák, így támogatják a szegénysorsú, tehetséges gyermekek iskoláztatását (Pannon RTV) Belgrád t erületcserét ajánl Koszovónak? – A nemzetközi felszólítások ellenére sem csökken a feszültség Koszovó északi részein. Bajram Rexhepi koszovói belügyminiszternek az a szándéka, hogy a sorozatos incidensek után a szerbek lakta területekre küldje a különleges alakulatokat, hogy segítségére l egyenek a rend és a nyugalom helyreállításában főleg Mitrovicában, ám ha kell, a határra is kiszállnak az egységek. A helyi sajtó szerint Pristina erről már meg is állapodott az EU rendészeti és igazs ágügyi missziójának vezetőivel ( MN ) S ZLOVÁKIA