Reggeli Sajtófigyelő, 2010. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-07-10
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 07.10 . 5 Megölték Basternák Lászlót – Péntek este meggyilkolták Basternák Lászlót , az MKP politikusát, megyei képviselőt Ógyallán. A gyilkosság rés zleteiből is egyre többet tudni (Bumm.sk) Berényi József a Magyar Koalíció Pártjának új elnöke – Korábban Kvarda József is bejelentette indulását az elnöki székét, de visszavonta azt, így Berényi Józsefet egyedüli jelöltként választotta meg a 282 szavazatot leadott küldött 236 tagja. Berén yi lett az MKP harmadik elnöke (Bumm.sk) Csáky: az MKP négy év múlva megerősödve visszatér – A szlovákiai magyaroknak újból kell definiálnia magukat a szülőföldjükön – Csáky Pál a június 12i választások óta először szólalt meg nyilvánosan. Elmondása szerint optimistának kell lenni a szlovákiai magyaroknak, akiknek újra kell definiálni magukat. Meglátása szerint a következő parlamenti választásokon a MKP erősebben fog visszajönni a parlamenti térfélre is, mint az történt bármikor a történelem folyamán (Bumm.sk) Bauer Edi t: Az MKPnak olyan feladatai vannak, amilyeneket más párt nem vállal fel – Tárgyilagosnak tartja a Magyar Koalíció Pártja rendkívüli kongresszusának hangnemét Bauer Edit , a párt európai parlamenti képviselője. A tanácskozás szünetében úgy fogalmazott: té vedtek, akik azt gondolták, hogy az MKP nem képes az önbírálatra (Felvidék.ma) Ficót is megválasztották parlamenti alelnöknek – A parlament alelnökévé választották Robert Fico volt miniszterelnököt, az ellenzéki Smer elnökét. A szavazáson részt vevő 144 képviselő közül százan támogatták Fico jelöltségét. A megválasztásához elég lett volna 76 szavazat is, így Fico a parlament negyedik - egy etlen ellenzéki - alelnöke lett (Felvidék.ma) Czibula Csaba l ett a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetségének elnöke – M int arról korábban tájékoztattuk olvasóinkat, június 18án Párkányban megalakult a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége, a hivatalos bejegyeztetése a szlovák belügyminisztériumban folyamatb an van. A szövetség elnökétől, Czibula Csabától , ismert dunaszerdahelyi televíziós szakembertől, a Regnet Stúdió tulajdonosától további információkat kértünk az elképzeléseikről (Felvidék.ma) Iveta Radicová kiváló kabinetet ígér – Ivan Gasparovic kinevezte az új szlovák kabinetet, amelynek ismét van magyar tagja. Robert Fico exkormányfőt a pozsonyi parlament egyik alelnökének választották (Nsz) Állítólag elfogták Basternák László gyilkosát – „ Állítóla g már elfogták Basternák László szlovákiai magyar politikus gyilkosát ” - közölte az MTI tudósítójával Halász Béla Nyitra megyei képviselő szombaton este Dunaszerdahelyen. " Értesüléseim szerint Somorján fogták el. Állítólag szerb, esetleg albán bérgyilkosró l van szó " - mondta Halász Béla r endőrségi forrásokra hivatkozva (MTI) Rudolf Chmel: a politikusoknak végre észre kellene térniük – A szlovákmagyar kapcsolatrendszerrel, illetve a magyar kisebbséggel összefüggő tennivalókat nev ezte a kulcsfeladatnak Rudolf Chmel a Vasárnapi Híreknek adott interjújában. A szlovák miniszterelnökhelyettes üdvözölné, ha a politikusok végre " észre térnének ". „ Ez bizonyos értelemben "amolyan robbanásveszélyes feladat " - mondta a magyarul