Reggeli Sajtófigyelő, 2010. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-07-10
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 07.10 . 3 be, a szakértői munkába azonban hamarosan a többi székely megye is bekapcsolódik (ÚMSZ) Újabb szakaszba lépett az építkezés az EMNTben – Újabb szakaszba lépett az építkezés az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsban. A regionális szervezetek megalakulása után az utóbbi hónapokban több szakm ai testület, szakbizottság alakult. Ezek céljairól, feladatairól beszél Toró T. Tibor ügyvezető elnök Lehőcz Lászlónak (Erdély.ma) Melyek azok a pártok, amelyeknek tagjai ki akartak lépni a kormányból, mert nem értettek egyet a nyugdíjak csökkentésével? – Az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) az a pá rt, amelyre Traian Băsescu elnök utalt, amikor kijelentette, hogy létezik a koalíción belül egy olyan politikai alakulat, amely kilép a kormányból, ha csökken a garantált minimális nyugdíj. A kijelentést az Országos Szövetség Románia Haladásáért stratégiai részlegének vezetője, Mircea Coşea tette, aki még azt is hozzátette, hogy pártja még a garantált minimális nyugdíj megadóztatásával sem ért egyet (Gândul) A Külügyminisztérium megnyitotta a bălţii és cahuli konzulátusokat – R ománia az első uniós tagország, amelynek Kisinyovon kívül is van diplomáciai képviselete, ami Teodor Baconschi külügyminiszter szerint " az európaiság ismérve " és " a kétoldali kapcsolatok újabb szakaszának mérföldköve " kellene, hogy legyen (Gândul) Markó: nincs konfliktus az RMDSZ és az államfő között – Băsescu Frundát támadta – „ Nincs konfliktus az RMDSZ és Traian Băsescu államfő között, a szövetség pedig nem lép ki a kormányból ” – jelentette ki Markó Béla . Az RMDSZ elnöke a Szö vetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) marosvásárhelyi ülése előtt nyilatkozta ezt újságíróknak, miután Băsescu a közszolgálati televízióban csütörtök este azt mondta: a kormánykoalíció egyik pártja kilátásba helyezte kilépését, ha a nyugdíjak csökkennek. Az államfő azzal vádolta Frunda Györgyöt , hogy Románia érdekei ellen cselekedett az ANItörvény kapcsán, de az RMDSZt lojális partnernek nevezte. Markó ezt nem kommentálta , Frunda elutasította a vádakat (Krónika) Markó: Magyarorsz ág támogassa a romániai magyarság szervezeti, politikai és érdekvédelmi önállóságát – „ Az RMDSZ azt várja Magyarországtól, hogy minél egyértelműbben, minél határozottabban támogassa a romániai magyarság szervezeti, politikai és érdekvédelmi önállóságát, l ehetővé téve ezzel, hogy ez a közösség Romániában és a világban a lehető leghatékonyabban léphessen fel kitűzött céljainak valóra váltásáért ” - mondta pénte ken Marosvásárhelyen Markó Béla (Krónika) Băsescu: Románia érdekeit sérte tte meg Frunda – Traian Băsescu államfő Románia érdekeit sértő magatartással vádolta meg Frunda György szenátort, akit a fő felelősnek tekint abban, hogy ismét korlátozta a parlament a magas rangú tisztségviselők vagyonát vizsgáló Országos Feddhetetlenség i Ügynökség (ANI) hatáskörét. A magyar politikus több javaslatát is elfogadta korábban az ANI működését szabályozó törvény parlamenti vitájakor. A jogszabály végső változata az államfő és több romániai civil szervezet szerint megnyirbálja a korrupció vissz aszorítására hivatott intézmény hatásköreit. Az államfő azt követően foglalt állást az ANI kérdésében, hogy korábban visszaküldte a parlamenthez az intézmény működését szabályozó törvényt, de hiába, mert a szenátus elutasította észrevételeinek jelentős rés zét (Szabadság)