Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-26
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.26 . 12 – Nálunk, a Csíki Játékszínben évente kisorsoljuk, ki az a kettő, aki me het a POSZTra nézőnek – meséli a Liliomként megismert Veress Albert csíkszeredai színész, akinek azonban eddig még egyszer sem volt szerencséje. – Kisvárdán viszont minden társulatból nyolctíz fő „megfigyelőként” több napra maradhat, s itt még arra is j ut egy kis időnk, hogy megnézzük egymást. vissza A hétköznapok nemzetpolitikája A szlovákiai parlamenti választásokon győzött a HídMost, viszont kiesett a Magyar Koalíció Pártja. Az eredmény nem meglepő. Amennyiben nem a m agyarországi pártviszályok függvényében vizsgáljuk a jelenséget, hanem európai kontextusban, akkor egyértelmű, hogy új paradigmával állunk szemben. Végel László| Népszabadság| 2010. június 26. | Az ok abban keresendő, hogy a magyarok által lakott országok ban konszolidálódott a rendszerváltás, az EU részéről pedig demokratikus legitimációt nyert. Szerbia egyelőre csak afelé igyekszik, ám kisebbségpolitikája máris kiérdemelte a legmagasabb európai elismerést. (A magyarországi politikusok is, úgy a jobb, min t a baloldaliak, kitűnőnek minősítették a nemzeti tanácsokról szóló szerbiai törvényt, amivel szentesítették a jogok határvonalát.) Lezárult az emberjogi forradalom liberális korszaka, vele együtt a kisebbségi jogok újraelosztása is. A játékszabályokat me gfogalmazták, a kártya ki van osztva. A legutóbbi magyar – szlovák vita arról tanúskodik, hogy a közeljövőben az EUnak sincs szándékában alapvetően megreformálni a kisebbségvédelem szabályrendszerét, legfeljebb apróbb módosításokat hajt majd végre rajta. J ászi Oszkár nyomán a kisebbségi autonómiákat tartom megoldásnak, sajnálatos módon azonban ez nem került be az európai kisebbségi kódexbe. A kisebbségi pártoknak nem volt annyi erejük, hogy ebbéli igényüket az európai köztudatban érvényre juttassák. A helyz et nem megnyugtató, azonban feltehetőleg nem kell brutális kisebbségellenességtől tartani. Az egykori pártállami „puha” vagy „kemény” kisebbségellenességet felváltotta az alkotmányos kisebbségellenesség, amelynek minden nemzetállam demokratikus legitimáció t kíván biztosítani. Nem történt egyéb, mint a „kemény” asszimilációt felcserélte a „puha”. Nyilvánvaló, hogy az elkövetkező időszakban a kisebbségellenesség, ezzel együtt a kisebbségi azonosság védelme áttevődik a politikáról a gazdaságra meg a kultúrára . Ez egyben azt is jelenti, hogy az egypártrendszerben, valamint az egypártrendszer utáni kaotikus rendszerváltásban szocializálódott kisebbségi párteliteknek új szótárat kell alkalmazniuk, új stratégiával kell élniük. A pártállami sebekből táplálkozó, a k ét világháború közötti időszak konfrontatív retorikáját (de csak a retorikáját!) érvényesítő kisebbségpolitika ha nem is vallott kudarcot, de felemás eredményeket ért el; hiszen nem sikerült elfogadtatni az autonómiát, leállítani az asszimilációt, a léleks zámcsökkenést. Az új helyzet számtalan új dilemmát teremt. Ez derül ki az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki kisebbségi eliteken belüli vitákból. Az egy évtizeddel ezelőtti retorika válságba került, ami egyaránt érzékelhető a három imént említett kisebbség i szintéren. Hol rejtőzik ennek gyökere? Ha a Vajdaságra vetünk egy pillantást, kiderül, hogy a vészterhes kilencvenes évek elején a vajdasági magyarok tömegesen szavaztak a kisebbségi pártra. 1992ben az akkori VMDK 140 825, az 1993ban megtartott rendkív üli szerbiai választásokon 112 342 szavazatot kapott. Akkor a konfrontatív retorika megkerülhetetlen volt – és hatásos. 1997ben a VMSZ ugyan fenntartotta régi diskurzusát, azonban a való világban „technikai koalícióban” volt Milosevics pártjával, a Szerbi ai Szocialista Párttal. Ekkor már csupán 50 960 magyar polgár adta rá voksát. Ez ismétlődött idén, a júniusi nemzeti tanácsi választásokon. A VMSZ három püspökkel, megannyi civillel kibővített kandidátusi névjegyzéke alig kapta meg az 50 ezer voksot, míg a többi magyar lista csupán 20 ezer szavazattal dicseke dhetett. A helyzet változott, a retorika maradt a régi. A hivatalos becslések szerint Szerbiában 240 ezer magyar választópolgár él. Hogyan történhetett meg, hogy az urnák előtt a vajdasági magyarok több mint kétharmada nem jelent meg? Ez akkora sokkot idé zett elő a politikai
