Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-10
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.10 . 37 egyébként is nehéz szomszédsági viszonyba egyeztetés nélkül bevittek egy olyan elemet, amiről lehet tudni, hogy tovább nehezíti a viszonyt, beszűkíti a kormány jövőbeni mozgásterét. Az időzítésre visszatérve : Nem tartanak mégis attól, hogy a döntés magyar szempontból negatív irányba befolyásolja a szlovákiai választás eredményeit? Gál Kinga (Fidesz): Nem gondolom, hogy ez fogja meghatározni a szlovákiai választások eredményét. Nyilvánvaló volt, hogy a szlovák kormánypártok játszani akarnak a nemzeti kártyával, és, ha nem ez lett volna az ürügy, akkor találtak volna mást. Azt gondolom, hogy az EU és alapelvei, és egész intézményrendszere, melyben Magyarország és Szlovákia együtt van jelen, idővel mégis csak ér ezteti hatását, hogy ne mindig a nemzeti- illetve a kisebbségi kártya legyen az, amit Szlovákiában időrőlidőre elő tudnak venni. Milyenek reakciók érkeztek a határon túli magyar EPképviselők részéről? Göncz Kinga (MSZP): Az ő aggodalmaik is erről szólt ak. Az ember, ha határon túli magyar közösségeket érintő kérdésről van szó, a szlovákmagyar viszonyban, vagy akár a románmagyar és a szerbmagyar viszonyban, mindig azt mérlegeli, hogy mi az, ami az ott élő emberek számára valóban segítséget jelent. A ko rmányzati kapcsolatoknak is ez az egyik fő szempontja. A tény, hogy két magyar párt is indul a választáson, egyébként is gyengíti az 5 százalékos küszöb elérésének az esélyét és azt, hogy a magyarok kormányalkotó tényezővé váljanak.. Az új állampolgársági törvénnyel pedig mind ennek, mind annak az esélye is csökkent, hogy a nacionalista SMER leváltható legyen, illetve választási győzelme esetén ne a Szlovák Nemzeti Párttal kössön koalíciót. Ön tehát úgy véli, hogy a két ország között fennálló konfliktus m egoldásába be kell vonni Brüsszelt. Hogyan lehetséges ez, mikor a Bizottság a kérdést bilaterális módon megoldandó problémájának látja. Esetleg a Balázs Péter külügyminisztersége alatt felmerült, európai bírósági eljárás kezdeményezéséhez hasonló lépést te nnének? Gál Kinga (Fidesz): Az egy másik kérdés olt. Az Sólyom László Köztársasági Elnök Szlovákiába való belépésének megakadályozására vonatkozott, ahol Szlovákia megsértette az uniós közösségi jogot. Ha a közösségi jog sérelméről van szó, akkor be kell vonni az uniós intézményeket. A magyar állampolgársági törvény esetében nem erről van szó. Másrészt viszont egy fontos kérdés, hogy az Unió, és más nemzetközi szervezetek meddig nézik, illetve tűrik majd, hogy egy uniós tagállam saját állampolgárainak egy csoportját, egy egész közösséget másodrangú állampolgárként kezel. Ennek most már számtalan példáját láttuk. Nem csak a nyelvtörvényt, hanem a szlovák állampolgársági törvény módosítását is. Érdekes lesz látni, hogyan értelmezi a nemzetközi közösség az ü zenetet, hogy Szlovákia különbséget tesz állampolgár és állampolgár között. Ezek azok a kérdések, amelyekre a nemzetközi intézményeknek idővel válaszolniuk kell. Ön úgy gondolja, hogy az Európai Bizottságnak vagy esetleg az Ön által elnökölt Állampolgár i Bizottságnak kellene valamilyen véleményt formálnia a konfliktussal kapcsolatban? Göncz Kinga (MSZP): Az EU nagyon óvatosan, általában inkább informálisan kezeli a tagállamok közti konfliktusokat. Meggyőződésem, hogy az informális csatornákon keresztül m ár a magyar kormány is kapott jelzéseket, mióta a parlament elfogadta ezt a törvényt. Az állampolgári ügyekbe egyébként nem szól bele az Európai Unió. Azt gondolom, hogy ebben az értelemben a törvény nem is ütközik uniós jogba. A jószomszédság alapelvébe ütközik inkább, nem is feltétlen az állampolgársági törvény, hanem annak kezelése. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg kérdés maradt nyitva: a törvény nem tisztázza, hogy a megszerzett állampolgárságnak milyen konzekvenciái vannak. Kape az illető földvás árlási jogosítványt, jogosulte az egészségügyi szolgáltatásokra, kape szavazati jogot, stb. Ez egy olyan törvény, ami egy sor kérdést nyitva hagy, de elképzelhető, hogy akkor lesznek ismét bajok, ha ezekre választ kíván adni az új kormány.