Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-01
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.01 . 16 Az SZMK alkotmánysértőnek tartja az állampolgársági törvény módosítását Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2010. május 31., hétfő (MTI) - A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK) alkotmánysértőnek tartja a szlovák állampolgársági törvény módos ítását, és tiltakozik a lépés ellen. "Határozottan tiltakozunk az ellen, hogy a szlovák kormány minden érdemleges ok nélkül állampolgárainak egy egész csoportját, akik részt vesznek az ország szellemi értékeinek és anyagi javainak előteremtésében, Szlo vákiára nézve +komoly biztonsági kockázatnak+ nevezze. Ezt az állam részéről a saját polgáraival szembeni hűtlenség megnyilvánulásának tartjuk" - olvasható az SZMK hétfőn közzétett nyilatkozatában. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala nagyra becsüli, hog y Ivan Gasparovic köztársasági elnök "hatéves tisztségviselés után végre megemlékezett magyar nemzetiségű polgártársairól is". Ugyanakkor rámutat arra, hogy nem csupán szavakat várnak tőle, hanem konkrét tetteket is. Elsősorban azt, hogy reagáljon a Sz lovákiai Magyarok Kerekasztala és a Csemadok (a szlovákiai magyarok kulturális szervezete), illetve a többi nemzeti kisebbség "tárgyszerű javaslataira, melyek már jó néhány hete az asztalán fekszenek. Készen állunk rá, hogy ezekről a javaslatokról tárgyalá sokat kezdjünk bármilyen jövendő kormányzattal is." "Mély sajnálatunknak adunk hangot, hogy a köztársasági elnök máris aláírta a törvényt, és nem küldte vissza a törvényhozásnak újbóli megfontolásra" - nyilatkozta újságíróknak Petőcz Kálmán, a kerekasz tal szóvivője. Petőcz jelezte: a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala felkéri a legfőbb ügyészt, hogy saját hatáskörben indítson eljárást az alkotmánybíróságnál az állampolgársági törvény alkotmányosságának megvizsgálása érdekében. Bejelentette: az SZM K június 8án Pozsonyban Tolerenciamenetet szervez. "Célunk, hogy a résztvevők kinyilváníthassák óhajukat a normális és toleráns társadalom iránt, amelyben a másik iránti megértés és tisztelet uralkodik" - fejtette ki Petőcz. Megjegyezte: a Toleranciamen et résztvevői Petőfi Sándornak a Medikuskertben álló szobránál gyűlnek össze, s onnan gyalog teszik meg az utat Milan Rastislav Stefánik (az 1919ben elhunyt szlovák politikus, volt csehszlovák hadügyminiszter) belvárosi szobrához. Civil akcióról lesz szó , aktív politikusok a rendezvényen nem kapnak szót. Silvia Glendová, a kormányfő szóvivője közölte: Robert Fico keddi sajtóértekezletén nyilatkozik a témával kapcsolatban. A pozsonyi parlament által néhány napja elfogadott módosítás lényege, hogy a z a szlovák állampolgár, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot. A szlovák döntés válasz volt az Országgyűlés azon lépésére, amely lehetővé tette, hogy a határon túli magyarok könnyebben vehessék fel a ma gyar állampolgárságot. vissza Ki hergeli tovább a szlovákokat? Heti Válasz Online 2010.06.01. - 07:07 A nemzetközi fórumokon hasonló témákban a két fél kölcsönösen támogatja egymást. Nem hangzott el a magyar álláspont a trianoni békeszerződésről azon a szemináriumon, amelyet a prágai Gazdasági és Politikai Központ (CEP) rendezett hétfő este a cseh fővárosban - közölte a cseh közszolgálati televízió. A Václav Klaus államfő által vezetett szemináriumon cseh és szlovák vél emények hangzottak el Trianonról. Szőke László prágai magyar nagykövet, aki a hallgatók sorában volt jelen a rendezvényen, kifogásolta, hogy az előadók között a magyar fél képviselői nem kaptak helyet. Klaus a megjegyzésre reagálva kijelentette: „gyötri é s nyugtalanítja", ami az utóbbi időben Magyarországon történik, utalva ezzel az állampolgársági törvényre. A magyar diplomata „szomorúságának és csalódottságának" adott hangot az előadásokkal kapcsolatban. „Korábban el sem tudtam képzelni, hogy a baráti C seh Köztársaság fővárosában ilyen nyilatkozatok hangozhatnak el" - nyilatkozta Szőke, aki a televízió közlését az MTI tudósítójának megerősítette. Szőke László a rendezvényen úgy vélekedett, hogy a szeminárium célja nem a véleménycsere volt, mert csak az egyik fél kapott lehetőséget álláspontja ismertetésére. Elmondta: Magyarország a jövőben is be fogja tartani a trianoni szerződés rendelkezéseit, holott „ez a diktátum sok embernek fájdalmat és szomorúságot okozott". A