Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-31
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.31 . 13 Ha ugyanis Szlovákia olyan döntéseket hoz, amelyek sértik az uniós alaptörvényeket, akkor már közbeléphet az Európai Bizottság, vagyis a dolgo k eszkalációjával Pozsony rosszul járhat - fogalmazott a BruxInfo elemzője. vissza Kettős állampolgárság: egy lehet, ami szétszakadt Papp Sándor Zsigmond| Népszabadság| 2010. május 31. | Emlékszem, mennyire elkeserített a 2 004es népszavazás előtti tévévita, mikor is Tőkés László zsoltárt énekelve próbálta meggyőzni az anyaországiakat és Gyurcsány Ferencet a kedvezményes honosítást lehetővé tévő törvény megalkotásának fontosságára. Akkor még Kolozsvárról, vagy másképp: az E Utagságra még csak készülődő Romániából nézve a vitát, higgadt levezetést vártam a határon túli politikusoktól, miért is lenne jó ottani és itteni magyaroknak a „nemzetegyesítés". Miért lenne jó, ha lekopnának végre a „határon túli”, „romániai magyar” „ro mmagyar” szerkezetek, a mondvacsinált, de súlyos történelmi traumákat hordozó megkülönböztetések. Ehelyett azonban a tett szimbólumértékét hangsúlyozták, a gesztust. Meg is lett az eredménye: Gyurcsányt egy életre megutálták Erdélyben, hiszen nem is az elu tasítás maga, hanem az ezt szolgáló érvelése volt sértő, miközben a népszavazás végképp kilépett a ráció köréből. Ma már egészen más a helyzet. Nem csupán azért, mert végül a szokásos eljárással honosítottam magam, hanem mert időközben Románia is az unió tagja lett. A most megszavazott törvénynek így végképp sokkal nagyobb a gesztusértéke, az érvek többsége ugyanis kikopott alóla, hiszen az EUtagság javarészt megadta azt, amire akkor vágytunk: szabadabb mozgástér, munkavállalás, a bürokráciát mellőző csal ádegyesítés. Csakhogy sokkal nehezebb olyan helyzetben átérezni ezt, amikor jobbára arról folyik a vita – teljes joggal – , hogy a szlovákiai magyaroknak rosszkor vagy különösen rosszkor érkezett a gesztus. (Bár ismerve a román és szlovák többségi logikát, nehezen tudok elképzelni olyan helyzetet, amikor ez a törvény jókor jött volna.) Pedig lenne miről beszélni. Annak a generációnak, amelyik megélte a román diktatúrát, és az azt követő zavaros éveket (a marosvásárhelyi eseményeket például), azt, hogy folya matos kötélhúzás zajlik többség és kisebbség között a legalapvetőbb jogokért is, hát annak sosem lesz mindegy a kettős állampolgárság kérdése. Neki ez a gesztus védelmet fog nyújtani, jóvátételt, még akkor is, ha racionálisan nehezen is fogalmazná meg ezen érzületek mibenlétét. De a sejtjeiben él az alapvető tapasztalat: ezekben a történelmüket, identitásukat még csak kereső országokban a kisebbség bizonyos értelemben mindig is túsza lesz a többségnek. Hosszú időre még erre a rugóra fog járni az agy, és hos szú ideig lesz még politikai hozadéka a magyar kártya elővételének, hol kampányban, hol békeidőben. Ha már az asszimilálás nem sikerült. E tekintetben a magyar állampolgárság nyugalmat jelenthet. Legbelül. Van, hova menni, ha az idegen hazában egyszer még is tarthatatlanná válik a helyzet. Nem menekültként érkezni, hanem hazajönni. Persze nehezen érti ezt az, aki mindig magyarul kérhette a kenyeret a sarki boltban, de értenie kell: történelmet ír a gesztus. Még akkor is, ha tudjuk: féligmeddig elsietett, f éligmeddig elkésett, múltba rántó, és van benne valami asztalt verő, pántlikás csak azért is. A tény ettől még tény marad: a jövő évtől megint egy lehet, ami szétszakadt. Ha nem is a fejben, de a szívben biztosan. Ennyi irracionalitást talán megengedhetün k magunknak. Kapcsolódó cikkek : Kiskaput nyithat a kettős állampolgárság a földvásárlá shoz | Az Őszödi Becsületes | Pozsonyból Hágáig vinnék a kettős állampolgárságot | 'Orbán a tűzzel játszik' | Délvidéki magyarság: balkáni csalafi ntaságok vissza Schröder: a kettős állampolgárság nem jó irányba mutat – Interjú a volt német kancellárral az európai baloldal térvesztéséről A nacionalizmusok újjáéledésétől óv Európában Gerhard Schröder volt német kancell ár. A szociáldemokrata politikus szerint az uniónak nincs félnivalója Moszkvától: ha a világpolitikában is tényező akar maradni, akkor az oroszokkal kell szövetkeznie – mondta lapunknak a korábbi kancellár, aki szombaton a Nemzetközi Pető Intézet jótékonys ági gálaestjének fővédnöke volt. Schröder évek óta anyagilag is támogatja a magyar intézményt. Inotai Edit| Népszabadság| 2010. május 31. |