Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-31
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.31 . 14 – Amikor legutóbb Magyarországon járt, még szociálliberális kormány volt hatalmon. De nem csak nálunk szorultak ki a hatalomból, a hónap elején Angliában is megbuktak a munkáspártiak. Európábanmár alig van ország, ahol a baloldal kormányozna. Végleg kudarcot vallott a harmadik út? – Nem hiszem. Magam is nagyon sajnálom, hogy magyar barátaimat ilyen súlyosan büntették a választók, és remélem, hogy a nacionalista irányzat, amelynek jelei mutatkoznak, végül mégsem nyer teret. Az állampolgárság megadásáról szóló törvény sajnos nem jó irányba mutat, a dolgokat Európában nem így szokás intézni. Pedig Magyarország mindig euró pai ország volt, és talán egyszer megértik: mindenféle nacionalizmus végső soron Európaellenes. Ami a szociáldemokráciát illeti, tényleg nem vagyunk nagyon erősek Európában. Vannak azért sikereink is, hiszen Csehországban épp a Paroubek barátom vezette pá rt nyerte meg a választásokat. Ám sajnos kudarcból több van. – Nem furcsa, hogy éppen egy világgazdasági válság közepette nem tudnak új utat találni, válaszokat adni az emberek problémáira? – Nem hiszem, hogy ez csak a szociáldemokrácia problémája lenne. Olyan időket élünk, amikor a válság minden kormányt kemény kihívások elé állít. A konzervatívok is tapasztalni fogják a népszerűségvesztést, amint kemény döntéseket kell hozniuk. De úgy gondolom, hogy az ország számára fontos, hogy az ember végrehajtsa a szükséges reformokat, még akkor is, ha ez azzal a veszéllyel jár, hogy utána elveszíti a választást. Az Agenda 2010 reformcsomag, amit az én kormányom vezetett be, azzal az eredménnyel járt, hogy Németország a mostani válságot sokkal kevésbé szenvedte meg, mint más nemzetgazdaságok. Ez némi vigaszt jelent nekem, bár nem sokat: részben emiatt vesztettem el a választásokat 2005ben. – Nem gondolja, hogy az európai társadalmak az utóbbi években vesztettek a szolidaritásból, individualistábbak lettek, és kevés bé érzékenyek a szegények vagy a kirekesztettek gondjaira? Egyre több kritika éri a szociális juttatások rendszerét is. – Én is úgy érzem, hogy egyfajta túlzott individualizmus kezdi jellemezni az európai országokat. De a a társadalmak politikai és szociá lis összetartása, kohéziója még mindig fontos. És végső soron még a leggazdagabbak, a legtehetősebbek is csak akkor tudnak megfelelő körülmények között élni, ha van egy igazságos társadalmi egyensúly. – Mit gondol az euró és az európai integráció jelenleg i válságáról? – Az európai közösség szerintem összességében jól reagált a válságra, a segélycsomagok megfelelő nagyságrendűek. Csak azt sajnálom, hogy későn született meg a döntés. Ez főként a német kormány hibája, amely túl sokáig hallgatott a populista irányzatokra. Így aztán a mentőcsomag jóval drágább lett, mint eredetileg szükséges lett volna. – Vagyis osztja a kritikát, hogy Merkel kancellár túl későn lépett? – Nem hibáztatok senkit, mert ez nem feladatom. De tény, mulasztások történtek, és ebben m inden európai vezető ludas. Beleértve a németet is. – Németországban máris érezhető némi nosztalgia a nagykoalíció iránt. De vajon ez mit jelentene a szociáldemokrata pártnak? Vane más alternatíva, esetleg egy baloldali szövetség? – Erre azoknak kellene válaszolniuk, akik a szociáldemokrata pártot vezetik. Nekik kell eldöntetniük, hogy milyen irányba indulnak. Nagyon hálás vagyok a pártomnak, mert a támogatásukkal előbb alsószászországi miniszterelnök, majd német kancellár lehettem. A hála pedig abban is megnyilvánul, hogy az ember „tartja a száját”, nem ad nyilvánosan tanácsot, mert az sokszor nem tanács, hanem inkább csapás. A nosztalgia egyébként annak köszönhető, hogy a szociáldemokrata miniszterek annak idején (a külügy és a pénzügy élén) kitűnő munk át végeztek, és úgy tűnik, hogy az utódaik gyengébb teljesítményt nyújtanak.