Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-27
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.27 . 61 Király: nem pénzkérdés Király András tanügyi államtitkár lapunk megkeresésére elmondta, t ud kolozsvári helyzetről. „Tímár Ágnes, a Báthory Líceum igazgatója személyesen megkeresett, ő maga is volt Kolozsváron, az említett osztályokban. Világossá vált számunkra, hogy nem pénzkérdés miatt akarják megszüntetni ezeket az osztályokat” – jelentette ki az államtitkár. Mint elárulta, a Kolozs megyei tanfelügyelőségen van néhány ellenzője a dolognak, éspedig a román szaktanfelügyelő és a főtanfelügyelő egyik helyettese. A főtanfelügyelő és annak magyar helyettese, Péter Tünde támogatólag állnak hozzá. „Az év elején elfogadták azt, hogy csökkenteni kell a tanügyi állások számát, és jó lehetőségnek tűnt, hogy nyolc állást lehet felszámolni egyszerre. De hát miért éppen azt számoljuk fel, ami jól működik? Ráadásul arról is tudunk, hogy ugyancsak Kolozsváro n osztályokat adtak még pluszba, tehát nem mindenhol érvényesült annyira az állások csökkentésének szempontja” – tette hozzá Király András. vissza Az eurógyengülés előnyei Ázsiai országokba exportáló cégek profitálhatnak az olcsóbb uniós pénzből ÚMSZ | 20100526 23:46:21nyomtat | elküld Az euróövezetben nem valószínű második recesszió, ugyanis az adósságcsökkentő intézkedések gazdasági növekedést rontó hatását ellensúlyozhatja az export növekedése, a gyengébb euró segítség ével. Így vélekedett Pier Carlo Padoan, a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezetének (OECD) fő közgazdásza az MTI által idézett nyilatkozatában. Az euróövezetben nem valószínű második recesszió, ugyanis az adósságcsökkentő intézkedések gazdasági növekedést rontó hatását ellensúlyozhatja az export növekedése, a gyengébb euró segítségével. Így vélekedett Pier Carlo Padoan, a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezetének (OECD) fő közgazdásza az MTI által idézett nyilatkozatában. Padoan tegna p kiadott elemzésében leszögezte, hogy az euróövezeti országoknak folytatniuk kell államháztartásuk rendbehozatalát, azt össze kell kötniük növekedést ösztönző reformokkal a nyugdíjrendszerekben, a munka- és egyéb piacokon, és együttműködéssel kell meggyőz niük a kétkedő tőkepiacokat arról, hogy stratégiájuk hiteles. Az euró 14 százalékkal gyengült a dollárhoz képest, a tavalyi év vége óta. Ebből az európai exportőrök különösen a nagy gazdasági növekedésű ázsiai országokkal folytatott kereskedelemben profit álhatnak. Az OECD fő közgazdásza szerint a gyengébb euró „üdvös fejlemény rövid és középtávon, miután az euró korábban egy ideig túlértékelt volt, a kínai jüan pedig alulértékelt.” Miközben a fejlesztési szervezet nem látja olyan tragikusnak a közösségi pénznem gyengülését, piaci szereplők a napokban hisztérikusan reagáltak a témában megjelent hírekre, ami a tőzsdéket világszerte alaposan megrázta. A japán befektetők például egyáltalán nem bíznak a 750 milliárd eurós euróövezeti stabilitási garanciacsomag hatékonyságában. Az uniós kötvények helyett már inkább az amerikai adósságpapírokat tartják vonzó befektetési célpontnak – áll az egyik vezető londoni befektetési bank tegnapi felmérésében. A brit szakértői közösségen belül sem mindenki bízik abban, hogy – legalábbis Görögország esetében – a mentőcsomag sikerrel jár. Az Economist Intelligence Unit, a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző cége júniusra szóló legfrissebb világgazdasági prognózisát Londonban már hozzáférhetővé tette. Ebben azt írta: éppen a hatalmas görög kiadáscsökkentési tervek miatt a görög hazai össztermék (GDP) olyan mértékű visszaesésétől lehet tartani, hogy az ebből eredő államháztartási jövedelemkiesés semlegesítheti a konszolidációs erőfeszítések hatásait. További aggodalom forrása a lakossági tiltakozás, ami a kormányzati eltökéltség gyengüléséhez vezethet. A ház szerint ez az euróövezet más „perifériális” gazdaságaira is igaz. „Folytatni kell a strukturális reformokat. Növeljék a termelékenységet és az átszervezéseket piacorientáltan hajtsák végre” – ajánlotta Romániának Bukarestben Nouriel Roubini világszerte ismert New Yorki közgazdász.