Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-25
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.25 . 32 "Egyértelmű, hogy az elbocsátások és leépítések gyorsításának érdekében terjesztették be ezt a javaslatot. Más külön ben miért lenne ennyire sürgős? Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a közigazgatás szakma, amit lassan lehet megtanulni. Nem biztos, hogy az elbocsátottak helyére felvett fiatalok egyből meg tudják oldani a ráháruló feladatokat" - tette hozzá Bárdos J udit. A főtitkár ugyanakkor kiemelte: az érdekképviseletek nem zárkóznak el a modernizáció elől. Ebben partnerek tudnak lenni, de csak akkor, ha a változások a munkavállalók érdekeit szolgálják. A SZEF honlapján olvasható közleményben továbbá az áll: "a sz akszervezetek úgy értékelik, hogy így nem érvényesülhet a felkért miniszterelnök, Orbán Viktor május 14én, az Országgyűlés alakuló ülésén meghirdetett Nemzeti Együttműködés Rendszere." Répássy már beígérte A törvénytervezet gyökerei az év elejére nyúlnak vissza: Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója január 11én a többi közt azt firtatta, hogy hány köztisztviselőnek van hat évre szóló vezetői megbízása az egyes tárcáknál. Még egy, a Gyurcsánykormány alatt elfogadott, és 2007. július 15én hatályba i s lépett törvénymódosítás szerint a központi államigazgatási szervek, valamint területi és helyi szerveik, továbbá a minisztérium főosztályának vezetésére adott kinevezés hat évre szól. Az akkori kormány indoklása szerint a hosszú távú kinevezések a köziga zgatás stabilitását, illetve a politikai függetlenségét hivatottak szolgálni. Répássy Róbert viszont arról beszélt, hogy a Gyurcsány- és a Bajnaikormányok 479, hat évre kinevezett államigazgatási vezetőt hagynak örökül a következő kabinetre. A frakcióigaz gató úgy fogalmazott: ezekkel az "ejtőernyősökkel" a szocialisták nemcsak a következő kormány mozgásterét szűkítik, hanem semmibe veszik a választói akaratot is. Akkor hozzátette: a következő kormány meg fogja találni a módját annak, hogyan tud érvényt sze rezni az emberek akaratának. Népszavainformáció vissza Az árfolyamvitáról Nszv 20100525 Wiesel Iván írása (Szükség vane a valutadömpingre? Népszava 2010 május 20) szerint a forint leértékelése "olyan hitelképességi roml ással járna, amit egy átmeneti jellegű fizetési mérlegjavító hatásért badarság lenne vállalni". A szerző hitelesen leírja a tankönyvekből ismert érveket a leértékelés ellen. A gyengébb forint tényleg megnövelné a valutában lekötött adósság forintértékét, e zért annak visszafizetése több forintba kerülne. A megtakarításonak valutában mért értéke csökkenne, és az is igaz, hogy a leértékelt forint magasabb import árakat, tehát feltehetően magasabb inflációt is eredményezne. Az érvelés és az álláspont szintén ös szhangban van az MNB nézetével. De a dolog sajnos nem ilyen egyszerű. Az érvelés ugyanis azt jelenti, hogy a forint soha sem lehet túlértékelt, hiszen bármilyen árfolyamból kiindulva, az említett következmények megvalósulnának. Ezek szerint nincs túlérték elt árfolyam, és ha van annak kiigazítása csak átmeneti külkereskedelmi mérlegjavulást eredményezne a sokkal súlyosabb következményekkel szemben. Talán nem szorítkozik különösebb taglalásra az a megállapítás, miszerint egy olyan gazdaság esetében, amely k ülkereskedelme meghaladja a GDP másfélszeresét - ez ugyanis hazánk szélsőségesnek is nevezhető helyzete - az árfolyam meghatározó erővel bír nem csak a külkereskedelmi mérleg, hanem a nemzetgazdaság egészének alakulására. (Más kérdés, hogy az export vezére lt gazdasági modell éppen azért kockázatos, mert túlságosan kitett az árfolyam ingadozásoknak, amelyeket nem igazán tudunk befolyásolni.) Ezek közül a legfontosabb az a reálkamat szint, amely az adott árfolyamot fenntartja. Ha a reálkamat meghaladja a vers enytárs országok reálkamat szintjét, illetve ha az kitermelhetetlen, a versenyképesség csorbulása bekövesedik. Ez történt velünk. Persze a magas reálkamat tükrözheti azt a kockázati felárat, amelyet a piac felszámol a felelőtlen fiskális politikáért. Ebbe n az esetben a rossz árfolyam és a gazdaság zsugorodása nem a monetáris, hanem a fiskális politika bűne. De az árfolyam vitában nem erről, hanem a túlértékeléstől remélt inflációcsökkentésről van szó. Ebben az esetben az inflációt okozó tényezők nyomása ne m csökken, csak - ahogy azt Surányi György találóan leírta - vissza van fojtva, mert az alacsonyabb infláció kizárólag az erős forinttal megvett alacsony import áraknak köszönhető, miközben a többi árak elszállhatnak. Az eredmény nem az infláció felszámolá sa, hanem a belföldi piacok feladása az olcsó import javára.
