Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-13
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.13 . 20 - A Kárpátmedencében elsőként a vajdasági magyarok fogalmazták meg azt az igényt, hogy a magyarság önazonosságát érintő kérdésekben a közösség választott képviselőinek kell a döntéseket meghozniuk – kezdte beszámolóját dr. Korhecz Tamás. – Ez egy természetes igény, és azt gondoljuk, hogy nem egy belgrádi miniszternek kell eldöntenie azt, hogy milyen tankönyvből tanuljanak a magyar gyerekek, hol legyen iskola, milyen tantervek alapján tanítsanak, vagy mit írjon a Magyar Szó. Ma eljutottunk oda, hogy végre megteremtődtek az alkotmányos és törvényes feltételei annak, hogy a magyarság közvetlenül, többpárti választásokon megválaszthatja azt az autonómia testületét amely döntéseket hozhat az állam helyett, vagy éppen az állammal együtt a vajdasági magyarságot érintő kérdésekben. Ezeket az eredményeket nem a szél fújta be az utcáról és nem Belgrádban születtek meg, hanem egy eredeti magyar politikai érdekérvényesítési folyamat eredmén ye – mondta dr. Korhecz, majd hozzátette, hogy az elért eredmények mások számára modell értékűek, de sajnos akadnak többen is a vajdasági magyarság soraiból, akik ezt a szellemi terméket semmisnek tekintik. A listavezető szerint ez egyfajta szuicid magatar tás, de az irigység is szerepet játszik egyesek megnyilvánulásaiban. Június 6án kiderül az, hogy vajon a vajdasági magyarság élni tude autonómia esélyével. - A választók olyan embereket juttathatnak a döntéshozatal közelébe, akik képesek lesznek élni az autonómia esélyével. Az eredmények kézzelfoghatóak lesznek. A siker azonban nem garantált. A választásokon nem mindig az nyer, aki a legtöbbet tett le az asztalra. Bismarck szavaival élve a férfiak a legtöbbet vadászat után, háborúban és a választások előt t hazudnak, éppen emiatt nem árt az, ha az ember a voksolásra úgy megy el, hogy egy kicsit a szavak mögé tekint. Nem csak az a fontos, hogy egyesek mit mondanak, hanem az is fontos, hogy ki mondja. A Magyar Összefogás listája a leghitelesebb. A Vajdasági M agyar Szövetség a pártérdek helyett a nemzet, a közösség érdekét tartotta szem előtt, akkor amikor a listát felállította – fogalmazott dr. Korhecz. A vajdasági kormány tagja szerint a VMSZ önmérsékletet gyakorolt akkor, amikor a listát összeállították, his zen a párt számára az összefogás mindennél fontosabb volt. A Magyar Összefogás listáját többek között a program határozza meg, olyan vállalások, amelyek számonkérhetőek, lekövethetőek lesznek. - Az ember olyan személyekkel találkozhat a Magyar Összefogás l istáján, akik 10, 20 vagy éppen 30 éve folyamatosan bizonyítják azt, hogy mennyire fontos számukra a magyarság, és ezt tetteikkel igazolni is tudják. Dr. Korhecz Tamás elmondása szerint nagy megtiszteltetés érte akkor, amikor felkérték listavezetőnek. A fe lkérést annak ellenére vállalta, hogy tudatában volt annak, hogy cserébe sok mindent el kell viselnie, még az övön aluli ütéseket is, és egyesek rágalmazásait, hazugságait. Dolinszky Árpád evangélikus püspök kifejtette: a nemzetiség megőrzése nem politika , hanem a megmaradás kérdése. - Történelmi egyházaink évszázadok óta a magyarság ügyének hordozói. Úgy gondolom, hogy a Délvidéken az egyházaknak nyíltan fel kell vállalniuk a hitoktatáson keresztül az anyanyelv ápolását. Az egyházaknak arra kell törekedni ük hogy részt vállaljanak a nemzet megmaradásában – mondta Dolinszky. Báló Tibor törökbecsei tanár elmondta, hogy VMSZes politikusként került fel a listára, azonban már 29 éve mint pedagógus, népművelő tevékenykedik. Báló fejlesztési menedzsmenttel 1998 ó ta foglakozik, mint a helyi és a regionális fejlesztési központok tanácsadója, és több mint 100 hazai és külföldi program sikeres szerzője és kivitelezője. Az előadások végén a lakossági fórumon résztvevők kérdéseket tehettek fel a vendégeknek. vissza Tomek Viktor Nagy Margit: A VMSZ nem először aratja le munkánk gyümölcsét Vajdaságma.inof 2010. május 12. [18:44] Szombaton gyermekfesztivál lesz Zentán. A szervező a mi sikereinket begyűjtve szervezi. Legsikeresebb versenyei nk győztesei alkotják a program gerincét. Itt lesznek a Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedő, a Kőketánc néptánc vetélkedő, a Vajdasági Suliszínház Fesztivál nyertesei, a kisszínészek. Sok felnőtt is lesz a nézők között. Megkértem a szervezőt, hogy a Magy arok Magyarokért lista javára tegye lehetővé aláírás gyűjtését. Nem engedélyezte. Csak azért nem hívtam vissza a fellépőket, mert gyermekekről van szó. Zsoldos Ferenc magyarországi támogatást nyert erre a rendezvényre. Ezzel a fáradsággal mi is rendezhetné nk hasonló gyermekfesztivált, ahogy jövőre meg is fogjuk rendezni. De nem Zentán. Könnyű mások sikerein babérokat aratni. Zsoldos Ferenc a VMSZ lista tagja és csak azért írtakozott fel oda, mert jót akar. Mert ez a VMSZ nem a régi. Valóban nem a régi? A ne vek alapján nem mondanám, hogy nincsenek benne régi "harcosok". vissza