Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-13
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.13 . 21 Helyet az európai népek közösségében – A Vajdasági Magyarként Európába lista jelöltjei Nagykikindán megkezdték a kampányt Vajdaságma.info 2010. május 12. [17:25] A mai napon Nagykikindán megkezdték kampányukat a Magyar Nemzeti Tanács mandátumaiért küzdő Vajdasági Magyarként Európába elnevezésű lista jelöltjei. A listát a Demokrata Párthoz közelálló Humentis civil szervezet, a vajdasági magyar értelmiségie k és üzletemberek társasága állította, s a Demokrata Párt kikindai székházában a kampánynyitó sajtótájékoztatón is a Humentis céljait emelték ki elsősorban. Kiss László autószerelő, a Kikindai Betyárok együttes alapító tagja, a Vajdasági Magyarként Európáb a lista egyik jelöltje ismertette azokat a célokat, amelyek miatt megalakult ez a szervezet: - A Humentis a humánus társadalomért és az értelmes életért küzd, és a Magyar Nemzeti Tanácsban és általában a közéletben olyan feladatokat vállal fel, amelyek meg valósításával mindannyian jobban élünk – hangoztatta Kiss László, aki azt is elmondta, hogy a Humentis céljait 12 pontban foglalták össze. - A 12 pont lényege, hogy a vajdasági magyarok mielőbb az Európai Unió polgárai legyenek, eközben a kettős állampolg árság által a magyar nemzet tagjainak érezzék magukat, gazdasági felemelkedésükkel, a mezőgazdaságnak nyújtott európai szintű támogatássokkal pedig jobban élhessenek a magyar családok. A Magyar Nemzeti Tanács hatásköreit érintő kérdésekben különösen fontos nak tartjuk, hogy az iskolahálózat és a fiatalok támogatási rendszere is ezt a célt szolgálja, azaz, hogy minden magyar fiatalnak legyen szakmája, hivatása, az anyanyelven való iskoláztatás során pedig mindenki megtanulja a környezet nyelvét és az angolt, valamint az információs technológia nyelvét, mert csak így tudunk egyenrangúak lenni az európai polgárokkal – jelentette ki Kiss László.. Dr. Lódi Gábor, a Demokrata Párt szerbiai parlamenti képviselője, a Humentis alapító tagja, a Vajdasági Magyarként Eur ópába lista jelöltje a kormányzati tevékenység során elért eredményekkel kezdte a kampányt: - Mi nem álomcélokkal ámítjuk az embereket, mint egyes kiemelkedő vajdasági magyar politikusok, hanem a földön járunk, és cselekszünk. A Humentis már most elmondhat ja, hogy betartja az ígéreteit, és odafigyel a magyarlakta települések életminőségére. A Vajdasági Magyarként Európába lista vezetője dr. Csengeri Attila, vajdasági egészségügyi titkár, akinek a segítségével a Humentis tagságának jelzései alapján külön od afigyeltünk azokra az egészségügyi intézményekre, ahol javítani kell a munkakörülményeken. 800 millió dináros beruházással tataroztatjuk az orvosi rendelőket Vojlovicán, vagyis Hertelendyfalván, Martonoson, Oromon, ezen kívül Hetinben új orvosi rendelőt ny itunk. Más beruházásokról sem maradtunk le, Magyarkanizsán bővítettük a Gerontológiai Központot, Magyarcsernyén befejezzük a vízvezetékhálózat kiépítését, kutakat fúratunk Tornyoson és Ürményházán, a falvakban 70 kilométerenyi utat aszfaltoztatunk – sorolt a a közelmúlt eseményeit dr. Lódi Gábor, majd végezetül hozzátette: - A közéletben azt szeretnénk elérni, hogy senki se centizze a magyarságunkat, senki se méricskélje, hogy magyarok vagyunke. Igenis, magyarok vagyunk és hiszünk a szülőfünk magyarságának az erejében, akiknek az európai nemzetek közösségében a helye. vissza (A Humentis sajtószolgálata) Nívódíjat kapott Németh Árpád, a Duna Televízió TÉRkép műsorának főszerkesztője Vajdaságma.info 2010. május 11. [17:46] M ájus 11én, kedden 13 órakor a Duna Televízióban megrendezett ünnepélyen vehette át Nívódíját Németh Árpád, a közszolgálati adó TÉRkép című műsorának főszerkesztője. A rangos elismerést Cselényi László elnök adta át a főszerkesztő sokéves munkája elismerés eképpen. Németh Árpád 1997 óta a Duna Televízió munkatársa. Évekig dolgozott a Híradónak, majd 2004ben a mostani TÉRkép hírháttérműsor elődje, a Világunk magazin főszerkesztője lett. Munkájának köszönhetően a 20 közvetlen munkatársat és közel 120 külföl di tudósítót foglalkoztató, a világ magyarságának szóló háttérműsor százezrek érdeklődésére tart ma számot. Cselényi László szavaival Németh Árpád a Nívódíjat már rég kiérdemelte, hiszen „nagy tudását, legendás „hírszerzői” tapasztalatát és irigylésre mél tó hidegvérét épp kellő mértékben ötvözve létrehozta és fáradtságot nem ismerve működteti a Duna Televízió egyik legjobb, küldetésünket szerkezetében és tartalmában is nagyszerűen tükröző műsort, melynek címe: TÉRkép.” vissza