Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-13
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.13 . 19 Martonyi első útja Két kérdésben, a szlovák államnyelvtörvény és a kettős állampolgársággal kapcsolatos magyarországi törvénymódosítás megítélésében eltérő a két szomszédos ország vezetőinek álláspontja – állapította meg tegnap Martonyi János és vendéglá tója, Miroslav Lajcák. Népszabadság| 2010. május 13. | A szlovák diplomácia vezetője a leendő magyar külügyminiszerrel folytatott pozsonyi találkozóján barátságtalan lépésnek minősítette, hogy Budapest a kettős állampolgárságról rendelkező jogszabályt az érintett partnerekkel való konzultációk nélkül kívánja elfogadni. Emiatt Szlovákia az EBESZhez és az Európa Tanács velencei bizottságához fordul – közölte Miroslav Lajcák. A leendő magyar külügyminiszter kifejtette, hogy a kettős állampolgárságról rendel kező törvény hosszú évek óta létezik, s százezernyi, külföldön élő magyar élt ezzel a lehetőséggel. Nem vonatkozott a jogszabály a szomszédos országokban élő magyarokra, s most ezt a hátrányos helyzetet akarják megszüntetni. Ajánlott cikkek Örökölt nézetelté rés Szlovákiával Martonyi János viszont azt nehezményezte, hogy Szlová kia mind ez ideig nem vette teljes mértékben figyelembe az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának az államnyelvtörvény végrehajtásával, s legfőképpen a kisebbségiek hivatali anyanyelvhasználatával kapcsolatos ajánlásait. vissza Ma rtonyi: Egyeztetések után sem változott volna a szlovák álláspont MNO 2010. május 13. 08:20 Feleslegesnek és indokolatlannak tartja a leendő magyar külügyminiszter Szlovákia döntését, hogy konzultációra hazarendelte budapesti nagykövetét Martonyi János szerdai, pozsonyi látogatása után. Pozsony ezzel válaszolt arra, hogy a magyar kormány nem egyeztet a kettős állampolgárság tervéről. • Szlovákia konzultációra hazarendelte budapesti nagykövetét Martonyi J ános a Kossuth Rádió reggeli műsoráb an azt mondta, hogy részletes és alapos tájékoztatást adott a szlovák külügyminiszternek arról a lépésről, amelyet a magyar parlament készül meghozni a kettős állampolgárságról. A leendő magyar külügyminiszter szerint meglepetés senkit sem érhetett, hiszen évek óta beszélünk már erről, a terv a Fidesz választási programjában korábban is szerepelt. Martonyi János szerint egyébként Szlovákia álláspontja egy elnyúló hosszas egyeztetési, konzultációs folyamatot követően sem változott volna lényegesen. Szlovák ia szerdán rendelte haza budapesti nagykövetét konzultációra, mert a magyar kormány nem hajlandó egyeztetni a kettős állampolgárság tervéről. A magyar külügyminisztérium magyarázatot vár a szlovák diplomáciai lépésre. Pozsony azután küldött hivatalos jegyz éket a nagykövet hazarendeléséről, hogy Martonyi János leendő magyar külügyminiszter szlovák kollegájával tárgyalt szerdán Pozsonyban . vissza Korhecz: A Magyar Összefogás listája a leghitelesebb – A listavezető szerint nem c sak az a fontos, hogy egyesek mit mondanak, hanem az is fontos, hogy ki mondja Vajdaságma.info 2010. május 13. [0:53] Május 12én Szabadkán a Vasutas helyi közösség épületében mutatkozott be a Magyar Összefogás listája. A június 6án sorra kerülő nemzeti tanács választásokon a szavazólapon ez a lista az első helyen szerepel majd, vagyis azok, akik a Magyar Összefogásra szeretnének leadni voksukat azoknak az egyes számot kell bekeretezniük. A szerdai lakossági fórum vendége dr. Korhecz Tamás listavezető, D olinszky Árpád evangélikus szuperintendens és Báló Tibor törökbecsei tanár volt.