Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-12
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.12 . 11 A voksolás során az ellenzéki képviselők verekedést provokáltak, képviselőik to jással dobálták meg a házelnököt, a honatyák ököllel ütötték egymást, még füstgránátok is előkerültek. Néhány nappal később az orosz miniszterelnöknek, Vlagyimir Putyinnak az a bejelentése borzolta fel a kedélyeket, amelyben arra utalt, hogy a Gazprom orosz és a Naftogaz ukrán energiaipari vállalatoknak egyesülniük kellene. vissza Martonyi János a szerb külügyminiszterrel találkozott Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - A kétoldalú kapcsolatok bővítésének és a reg ionális együttműködés elmélyítésének lehetőségeit tekintette át nem hivatalos megbeszélésén Martonyi János leendő külügyminiszter és a szerb diplomácia vezetője - közölte a Fidesz sajtóosztálya kedden az MTIvel. Martonyi János és Vuk Jeremics szerb kü lügyminiszter hétfőn, Budapesten találkozott. A külügyi tárca leendő vezetője szerdán Pozsonyba látogat, ahol szintén nem hivatalos megbeszélést folytat Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel. "A találkozó célja kapcsolatot létesíteni a mag yar diplomácia jövőbeni vezetője és annak szlovák partnere között, megerősíteni a jószomszédi kapcsolatok, illetve a szomszédok és szövetségesek rendszeres párbeszéde iránti igényt" - közölte hétfőn Peter Stano szlovák külügyminisztériumi szóvivő. A ke ddi szlovákiai napilapok pozitív gesztusnak, a szlovákmagyar kapcsolatok javulását ígérő jelzésnek minősítették Martonyi János szerdára tervezett pozsonyi látogatását. vissza A régiósok szerint újabb ellenzékiek csatlakozn ak a koalícióhoz www.umdsz.uz.ua /UNIAN/2010.05.11. A Régiók Pártjában biztosak abban, hogy tovább gyarapodik majd a parlamenti többséghez tartozó honatyák száma. Erről Makszim Luckij régiós parlamenti képviselő bes zélt a média képviselői előtt. „Én, illetve frakciónk tagjai biztosak vagyunk abban, hogy naprólnapra tovább gyarapodik majd a koalíció” — közölte a honatya. Luckij szerint nem „a hatalomhoz való banális átállásként” kell tekinteni minderre. „Ez nem az el vek elárulása, nem az ellenzék eszményeinek elárulása, ahogy azt manapság az ellenzék próbálja beállítani” — húzta alá. A régiós képviselő szerint a koalícióhoz csatlakozó honatyák azon álláspontjuknak adtak hangot, ami szerint helyre kell állítani a parla ment, illetve a hatalom többi ágának normális működését. „Ezzel annak adtak hangot, hogy elegük van már abból, hogy politikai Majdanokra szaladgáljanak pusztán azért, hogy a lakosság szükségleteinek kielégítése helyett egyes politikai vezérek ambícióit elé gítsék ki. Konstruktív hozzáállást tanúsítottak ők a gazdasági problémák megoldása terén” — mutatott rá Makszim Luckij. vissza Külügyminisztérium: Európában támogatják Ukrajna közeledését Oroszországhoz www.umdsz.uz.ua /Ukrajinszka Pravda/2010.05.11. Az Európai Unió tagországai pozitívan viszonyulnak ahhoz, hogy kezdenek helyreállni a kapcsolatok Ukrajna és az Orosz Föderáció között. Erről az Ukrajna Barátai csoportba tartozó 13 EUtag országnak a külügyminiszterei és diplomáciai képviselői tájékoztatták Kosztyantin Griscsenkót, Ukrajna külügyminiszterét brüsszeli találkozójuk alkalmával — közölte a Külügyminisztérium sajtószolgálata. Griscsenko részletesen tájékoztatta európai kollégáit Kijev új politikai irányvonaláról Oroszországot illetően, illetve az aláírt vagy aláírásra előkészített ukrán — orosz megállapodások jelentőségéről. Az ukrán külügyminiszter kihangsúlyozta, hogy az eurointegráció továbbra is prioritást képez Ukrajna számára , de az új ukrán kormány úgy véli, azt lehetetlen megvalósítani anélkül, hogy ne alakuljanak ki kiszámítható, konstruktív és gazdaságilag előnyös kapcsolatok Oroszországgal. A találkozón emellett szóba került az EU által az ukrán állampolgárokkal szembeni vízummentesség bevezetésének kérdése is. Kosztyantin Griscsenko többek között arról számolt be, hogy a Legfelsőbb Tanács hamarosan megvitat és elfogad néhány alapvető törvényt (például az emberkereskedelem ellen való küzdelemről), amelyek jóváhagyását sürg eti az EU Kijev ugyanakkor — az ukrán külügyminiszter szavai szerint — cserébe azt várja, hogy az EU jelentős lépéseket tesz a vízumkényszer eltörlése érdekében, s nem úgy tekint majd az ukrajnaiakra, mint problémaforrásra az európai munkaerőpiac és a szoc iális rendszer terén.