Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-12
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.12 . 12 „Ukrajna erőteljes gazdasági forrás, nem pedig teher az európai gazdaság számára” — hangsúlyozta ki Kosztyantin Griscsenko. vissza A kárpátaljai ukrán sajtó szemléje www.umdsz.uz.ua 20100511 • A Sztarij Zamok c. lap 2010. május 7i száma terjedelmes írásban foglalkozik a schengeni vízumokkal kapcsolatos problémákkal. Pétervári Natálka, az írás szerzője szóvá teszi, hogy nem engedik be Szlovákia területére a mag yar külképviseletek által kiállított schengeni vízummal rendelkező ukrajnai állampolgárokat. Véleménye szerint az utóbbi időben tömegessé váltak az ilyen esetek. Volt, akit a szlovák határőrök előbb szép szóval próbáltak rávenni arra, hogy forduljon vissza , amikor pedig az illető magyarázatot kért, nyomatékosan felhívták a figyelmét arra, hogy kaphat ezt is, ám akkor útlevelébe kiutasításról tanúskodó bélyegző kerül… A szerző megkereste Marian Sládečeket, a Szlovák Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának főkon zulját is az ügyben. A diplomata szerint nem csupán a magyarországi vízumokkal rendelkezőket érinti a probléma, hanem a többi schengeni ország ukrajnai külképviseletein vízumot beszerzett ukrajnai állampolgárt is. „A szlovák határőrök azért ellenőrzik ilye n tüzetesen a schengeni vízumokat, illetve azt, hogy mi alapján történik a beutazás, mert korábban tömegesen léptek be az ország területére egyszeri belépést lehetővé tévő lengyel vízumokkal” — húzta alá. A lap megszólaltatja Sziklavári Vilmost ungvári mag yar főkonzult, aki szerint a világban működő diplomáciai képviseletek által kiadott beutazási engedély egyfajta jó szándék. Az adott országok szervei viszont ellenőrizhetik, sőt vissza is vonhatják ezt, ha okot látnak rá. A szerző bírálóan jegyzi meg, hogy ebben az esetben mi változott a schengeni övezet létrehozásával: korábban ugyanis minden országba külön vízum kellett… • A lap terjedelmes írásban foglalkozik az ENSZ és az Európai Bizottság fejlesztési projektjében részt vevő beregvidéki falvakkal. Szerzőj e, Olekszandr Vorosilov arról tájékoztatja az olvasókat, hogy Kárpátalján 2008ban indult be ez az akció, amelynek keretében 9 járásban több mint 50 projektet váltanak valóra. A Beregszászi járásban öt település pályázata nyert forrásokat ennek keretében. Nagybaktán például a vízvezetéket újították fel, Makkosjánosiban az orvosi rendelőt hozták rendbe, Mezőkaszonyban a művészeti iskolát, Benében az óvodát, Kovászón pedig a községi klubot újították fel. A lap megszólaltatja Ljubov Pavlovicsot, a projekt koor dinátorát, aki rámutat, hogy a Beregvidéken sikerült elérni az első pozitív eredményeket, sőt, dokumentumfilmet is készítettek az itteni tapasztatokról. • A Novini Zakarpattya arról tudósít, hogy Olekszandr Ledida, Kárpátalja kormányzója fogadta Juraj Horvát hot, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnökét, illetve Marian Sládečeket, a Szlovák Köztársaság ungvári főkonzulját. Az eszmecsere során Olekszandr Ledida szóvá tette, hogy problémák vannak azon kárpátaljaiak Szlovákia területére való belépésével, akiknek magyar, vagy lengyel konzulátusok adtak ki schengeni vízumot. Juraj Horváth arról biztosította tárgyalópartnerét, hogy a diplomaták manapság azon fáradoznak, hogy minél kevesebb legyen az ilyen eset. A felek abban állapodtak meg, hogy külön tanács kozást tartanak e témában a határőrségek, a vámszolgálatok és a diplomáciai testületek képviselőinek bevonásával. A találkozón szó esett az ungvári szlovák tannyelvű iskola fejújításáról, illetve a gazdasági együttműködéssel kapcsolatos kérdésekről is. vissza Jótékonysági est a moldvai csángó magyarokért Székesfehérváron Székesfehérvár, 2010. május 12., szerda (MTI) - A moldvai csángó magyarok támogatására rendeznek jótékonysági estet május 17én Székesfehérváron. A r endezvény bevételét a Moldvai Csán gómagyarok Szövetsége oktatási programjának ajánlják fel a szervezők, a székesfehérvári Lénia 2 Kft. és a műsoros estnek otthont adó Szent István Művelődési Ház. A segítségre azért van szükség, mert bár a csángóföldi magyarok anyanyelvi oktatásában je lentős eredményeket ért el a szövetség, az oktatási program bővítésére már nincs elegendő forrása - mondta el az MTInek a rendezvény egyik szervezője, Posch Dániel. Noha a Kárpátokon túli Csángóföld 21 településén mintegy 1600 gyermek tanulhat anyany elvén tanórán kívül, játékos foglalkozásokon, 1520, többségében magyar nyelvű helységben anyagiak hiányában erre nincs lehetőség - tette hozzá a szervező. A jótékonysági esten a csángó magyarok kultúrájával ismerkedhet meg a közönség, a rendezvényre a moldvai Magyarfaluból táncházas zenészek, valamint hagyományőrző énekesek, táncosok érkeznek. Mellettük színpadra lép a székesfehérvári fiatalok által néhány éve alapított, moldvai csángó népzenét is játszó Kákics együttes. Könyvbemutatót is tartana k: Posch Dániel Csángómagyarok Moldvában című kötetét ismerhetik meg az érdeklődők. A könyv a témában kutakodó gyűjtők és néprajzosok által közöltekre támaszkodva segíti az eligazodást a moldvai csángók világában. vissza