Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.06 . 28 „A kormányülésen nem beszéltünk az IMFfel folytatott tárgyalás következtetéseiről. A pénzügyminiszter tájékoztatott a tárgyalások stádiumáról, néhány napon belül valószínűleg lesznek eredmények. Több lehetséges megoldás van, a cél a költségvetési egyensúly megtartása, és hogy túlságosan ne terheljük meg a lakosságot”, fejtette ki. A kormányfőhelyettes szerint az eddi gi és a következő intézkedések is megszorító jellegűek, de a kormány felelőssége, hogy meghozza azokat az intézkedéseket, amelyeknek köszönhetően a lakosság nem szenved, de bizonyos fokú szociális védelemre is szükség van, főként a szegényebbek esetében. „Egységes adókulcsunk van, és eddig azt az elvet követtük, hogy ne tegyünk különbséget különféle termékek között. Az a nagy kérdés, hogy ragaszkodunke ehhez az elvhez, vagy másikat akarunk követni. Ebben a pillanatban nem jósolhatom meg, mi lesz a döntés” , mondta Markó Béla utalva Radu Berceanu szállításügyi miniszter javaslatára, miszerint bizonyos termékek esetében növelni kellene a hozzáadottértékadót. Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter arról tájékoztatta a kormány tagjait a kabinet szerdai ülésén, h ogy a FMI a kiadások csökkentését és a bevételek növelését kérte, akár az adók növelése árán is, és hogy az államháztartási deficit 2010ben meghaladja az 5,9 százalékot, de a Valutaalap elfogadhat egy 6,36,4 százalékos deficitet is. vissza (Mediafax) Veszélyben a koalíció szolidaritása Nyugati Jelen Szerda, 2010. május 05., 19.20 Markó Béla, miniszterelnökhelyettes, az RMDSZ elnöke szerdán kijelentette, a nyugdíjtörvény szenátusi szavazása és a képviselőház oktatási bi zottságának döntései miatt veszélyben a koalíció szolidaritása. „Megállapítottuk, hogy ebben a pillanatban veszélyben a koalíció szolidaritása”, mondotta Markó, a szenátusi ülés végén és rámutatott, a plénum nem szavazott a többség akarata szerint, nem vo lt 100 százalékos szolidaritás a koalícióban és a képviselőházban az oktatási bizottságban elfogadták az ellenzék, sőt egy PDLs honatya anyanyelvi oktatásra vonatkozó módosításait is. „Párhuzamosan történt a két dolog, ezért mondtuk, hogy ebben a pillan atban meg akarunk állni, tárgyalni akarunk kollégáinkkal és visszaállítani a koalíció szolidaritását. Mi nagyon fegyelmezettek vagyunk, s ha valamiben megállapodtunk partnereinkkel, betartjuk az egyezséget”, mondotta Markó a szenátusi konzultációs szünetrő l, amelyet az RMDSZ kért. Markó elmondta, nem kérte a koalíció összehívását, mert „nem éppen olyan súlyos a helyzet”, hogy ne lehessen javítani rajta, de ha nem orvosolják, arról is lehet szó. „Tárgyalunk a koalícióban. A megoldás egyszerű: vagy betartja a többség azt, amiben megállapodtunk, vagy mindenki szavaz a feje után, kompromittáljuk a parlamentet, mert nem tud majd átlátható tevékenységet felmutatni”, fejtette ki az RMDSZ elnöke. Hangsúlyozta ez nem jelenti, hogy az RMDSZ az ellenzékkel szavaz ma jd, de megpróbálja betömni a repedéseket. Nem szeretném, ha visszatérnének azok az idők, amikor a szenátusban hiába volt majdnem 60 százalékos kormányzati többség, mindig összevissza szavaztak. Minden törvény minden cikkelyénél alkalmi szövetségek születt ek, amelyek aztán eltűntek. (...) Egy koalícióban kompromisszumot kötsz és betartod azt. Nem tagadom, elégé megharagított bennünket az, ami a képviselőházban történt'”. Elutasította egy új parlamenti többség körvonalazásának szükségességét. „Fel kell fris síteni a parlamenti többséget”, mondotta Markó.