Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.06 . 29 A képviselőház oktatási bizottsága szerdán úgy döntött, csak elemiben lesz a kisebbségek anyanyelvén oktatható Románia történelme és földrajza, a gimnáziumban és líceumban kötelezően románul kell tanítani a két tantárgyat. Ugyanakkor az egységes nyugdíjtörvény munkaügyi bizottság által visszautasított módosító javaslatait a függetlenek támogatásával elfogadta szerdán a szenátus plénuma A szenátorok megszakították a vitát, az RMDSZes Veretóy Attila javaslat ára tárgyalási szünetet tartottak, Verestóy azzal érvelt, hogy a koalíción belül kell egyeztetni néhány kérdést. A szünet után a szenátus ülése véget ért és az RMDSZ bejelentette, nem sikerült megállapodniuk. vissza (Mediafax) Martonyi az állampolgársági törvényről és a nyelvtörvényről Paraméter.sk 2010, május 6 - 08:56 Az új parlament első intézkedéseinek egyike az állampolgársági törvény módosítása lesz - közölte Martonyi János. A leendő külügyminiszter az InfoR ádió Aréna című műsorában szerdán azt mondta: a kormány szándéka, hogy kiiktassa az állandó letelepedés követelményét az állampolgárság megszerzésének feltételei közül. Hozzátette, hogy az állampolgárságot továbbra is egyéni kérelem alapján adják majd meg. "Nincs szó arról, hogy automatikusan állampolgárságot adnánk 2, 3 vagy 4 millió magyarnak" - mondta Martonyi János. A politikus arra is kitért, hogy az intézkedés nem jár a szavazati jog kiterjesztésével, a választásokon továbbra is csak azok a kettő s állampolgárok adhatják le voksukat, akik állandó tartózkodási hellyel rendelkeznek Magyarországon. Elmondta, a törvénymódosítás azért is szükséges, hogy megszüntessék a szomszédos országokban élő magyarok hátrányos megkülönböztetését, ma ugyanis példáu l egy Németországban vagy az Egyesült Államokban élő magyar könnyebben juthat magyar állampolgársághoz, mint ők. A szlovákiai nyelvtörvényről szólva Martonyi János kijelentette: véleménye szerint az az Európai Unió jogelveivel és a szlovák alkotmánnyal i s ellentétes, ezért egyes rendelkezéseinek a módosítása vagy a jogszabály visszavonása szükséges. Mint mondta, a nyelvhasználat korlátozása egy alapvető emberi jog csorbítása. "Ennek a kérdésnek az egyetlen kielégítő megoldása az lehet, ha ezek a rendelk ezések valamilyen technikával eltűnnek a szlovák jogrendszerből" - mondta, hozzátéve, ez jelentheti egy a nyelvhasználat jogát garantáló kisebbségi törvény elfogadását is. Bár magát a nyelvtörvényt nem lehet az Európai Bíróság elé vinni, ha Szlovákiában azzal összefüggésben megbírságolnak egyes intézményeket, lehetséges, hogy az ügy a bíróság elé kerül, és ez esetben a testület kénytelen lesz állást foglalni arról, hogy a bírság kiszabása összhangban vane az európai normákkal - mondta Martonyi János. A politikus a magyarszlovák viszonnyal kapcsolatban kijelentette: világos és határozott állásfoglalásokra van szükség, ez azonban nem jelenthet gorombaságot. Mint mondta, noha a jelenlegi szlovák kormánykoalíció egyik pártjának vezetői gyakran elfogadhat atlan kijelentéseket tesznek, a magyar kormány nem ilyen stílusban fog reagálni, "mi egy bizonyos szint alá soha nem fogunk menni, betartjuk az udvariasság elemi szabályait". Martonyi János elmondta, hogy külügyminiszterként egyik fő célja a középeurópa i államok, mindenekelőtt a visegrádi országok együttműködésének erősítése lesz, azt ugyanis az elmúlt nyolc évben a szocialista kormány szerinte elhanyagolta. Példaként említette, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként "nem volt hajlandó találkozni" a Ma gyarországon tárgyaló lengyel elnökkel.