Reggeli Sajtófigyelő, 2010. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-04-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 0 4 . 0 6 . 5 Az államtitkár bejelentette, hogy folyamatban van a kisebbségek tájékoztatásának a kampánya. Jelenleg szervezik azoknak a kiképzését, akik részt vesznek a választási bizottságok munkájában. A politikus hozzátette, hogy ennek költségeinek legnagyobb részét az emberi jogi és kisebbségi minisztérium fedezi. A szükséges pénz egy részét viszont donációkból teremtik elő. Közvetlen választások 16 nemzeti közösségekben lesznek. Köztük, mint ismeretes, a magyaro k is. Három kisebbség a közvetett, elektorok útján való választást választotta. vissza A szerbek koszovói visszatérése gyakorlatilag leállt Vajdaságma.info 2010. április 5. [11:45] Eduardo Arboleda, a Menekültügyi Főbizto sság (UNHCR) szerbiai képviseletének vezetője szerint Koszovó függetlenségének 2008. február 17ei kikiáltása óta a szerb menekültek hazatérése gyakorlatilag leállt, írja a FoNet. Tavly mindössze 631en tértek vissza, ebből 184 az UNHCR segítségével, mások pedig más szervezetek közreműködését vették igénybe. A visszatérés nehéz folyamat, sokan ne veszik rá magukat a jelenlegi feltételek mellett, hanem új házat kérnek, kábeltévét szerb csatornákkal, mondta az UNHCR képviselője, s hozzátette, hogy ezt a főbi ztosság saját eszközeiből nem tudja biztosítani. Az UNHCR nem fejlesztési ügynökség tette hozzá. Részt vehetünk a kissé megrongálódott háza tatarozásában, nagyobb beruházásokat azonban a nemzetközi közösségtől várnánk el. vissza Öntudatra ébresztés – A történelmi VMDK mindenkié, aki akarja a magyar autonómiát Magyar Szó Németh Zoltán 2010. április 4., vasárnap Több mint húsz évvel ezelőtt, 1989. december 18án Ágoston András, a tizenegy tagú kezdeményező bizottság nevéb en bejelentette a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége megalakításának szándékát. A kezdeményezéstől sokan megijedtek, de még többen megörültek,még ha ezt azonnal nem is mondták ki hangosan. Zűrzavaros idők voltak akkor, és tudtommal a törvény se m „kedvezett” egy ilyen szervezkedésnek. Nem féltetek, hogy magatokra, családotokra, esetleg a vajdasági magyarokra is bajt hoztok ezzel a kezdeményezéssel? – Tisztában voltunk azzal, hogy kezdeményezésünket Belgrád nem fogadja kitörő örömmel, de ahogy mo ndtad, zűrzavaros idők voltak akkor. Folyt a háborús készülődés, maga a Jugoszláv Kommunista Szövetség is átalakulóban volt. Akkor jött létre a többpártrendszer. Az újjászerveződő Demokrata Párt mellett mi voltunk a második bejegyzett politikai szervezet S zerbiában.