Reggeli Sajtófigyelő, 2010. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-04-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 0 4 . 0 6 . 2 Alkotmánybírósággal fenyegetnek a romániai magyar gazdák – A Romániai Magyar Gazdák Egy esülete aggódva tapasztalja, hogy a tavalyi mezőgazdasági támogatások kifizetése a mai napig nem történt meg, annak ellenére, hogy erre többszöri ígéretet kaptak a gazdák. Habár túl vagyunk már az első negyedéven a kormánynak még agrártámogatási stratégiáj a sincs a 2010es esztendőre, fogalma sem lehet a termelőnek arról, hogy mire számí thatnak ebben az évben (Reggeli Újság) S ZERBIA Nemzeti tanácsok: 40 millióba kerül a választás – legkésőbb május 21éig fel kell iratkozni vála sztói névjegyzékre – „ A június 6ára kiírt nemzeti tanácsi választások mintegy 40 millió dinárba kerülnek ” , közölte Petar Antić , az emberi jogi és kisebbségi minisztérium államtitkára. A szavazást Szerbi a 167 községében szervezik meg, legkevesebb kilenc n yelven. Mindazoknak, akik voksolni szeretnének a képviseleti testületek tagjaira, legkésőbb május 21éig fel kell iratkozniuk az illető nemzeti kisebbség választói névjegyzékére (Vajdaságma.info) Öntudatra ébresztés – A történelmi VMDK mindenkié, aki akarja a magyar autonómiát – Több mint húsz évvel ezelőtt, 1989. december 18án Ágoston András , a tizenegy tagú kezdeményező bizottság nevében bejelentette a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége megalakításának szándékát. A kezde ményezéstől sokan megijedtek, de még többen megörültek,még ha ezt azo nnal nem is mondták ki hangosan (Magyar Szó) H ORVÁTORSZÁG Eredményekben gazdag két esztendő – A Vukovári Magyarok Egyesülete évi közgyűlésére március 23án , kedden került sor, ahol az eltelt két évről szóló beszámolókat követően az idei terveket is ismertették (ÚMKÚ) Dokumentumfilm a gádorlakókról – A vörösmarti református parókia gyülekezeti termében került sor az 1980as évekbe n készült „ Gádorlakók ” c. dokumentumfilm bemutatására, amelyen a film vajdasági készítői is ott voltak (ÚMKÚ) S ZLOVÉNIA Folytatódik a kultúrák közötti párbeszéd – Öt ország öt településének a képviselői vettek részt a Kultúr ák közötti párbeszéd elnevezésű konferencián, amelyre ezúttal a szlovéniai Hodoson került sor (ÚMKÚ) S ZLOVÁKIA A választások előtt lesz vitapartnere Ficónak a szlovák közszolgálati tévében – A Szlovák Televízió (STV) a válasz tások előtt megváltoztatja fő vitaműsorát, a rádió viszont nem. Az állami tévében eszközölt változás az április 11től május 16ig tartó hat héten át az Öt perccel 12 előtt c. vitaműsorra vonatkozik (Paraméter.sk) " Mečiar, az áll amalapító, a modern szlovák államiság építésze " – Marián Klenko , az ĽSHZDS országos tanácsának elnöke szerint a nyilvánosság egy részének bírálata indokolatlan a pártelnök, Vladimír Mečiar iránt (Paraméter.sk)