Reggeli Sajtófigyelő, 2010. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-04-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 0 4 . 0 6 . 3 Kisebbségi kultúr át támogató hivatalt alapítana a Híd – A Híd, amennyiben bejut a parlamentbe, törvényjavaslatot terjeszt elő a kisebbségi kultúrákat támogató hivatalról (Paraméter.sk) Eddig harmincezer euró jött össze a pozsonyi Szvatoplukszobo rra – Az általuk létrehozott Svatopluk Polgári Társulás számlájára ez ideig mintegy 30 ezer euró futott be, a szobor összköltsége azonban 270 ezer euróra tehető. A társulás külön számlaszámot hozott létre az adományokra. Az említett politikusok fejenként ezerezer euróval járultak hozzá mintegy kezdőtőkeként a szobor elkészítéséhez szükséges anyagiak gyűjtéséhez. Paška házelnök elmondta, hogy a polgároktól általában tíz, húsz és negyven eurós tételek érkeznek a bankszámlára, de adakoznak cégek is, amelyek nagyobb összegeket is folyósítanak. (Nszv) U KRAJNA Kulturális autonómiát ígér Kijev – „ Ukrajna új ideológiájának a régiók kulturális a utonómiája kiszélesítésére és a hatalom decentralizálására kell épülnie ” , szögezte le Hanna Herman , az ukrán államfő adminisztrációjának helyettes vezetője a kijevi Zerkalo Ne gyeli című hetilapban írt cikké ben (MN) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Az ÉszakMacedónia nevet elfogadná Athén Macedóniának – „ Görögország elfogadhatónak találja az "ÉszakMacedónia" nevet Macedóniának ” - erről beszélt a görög külügyminiszter helyettese egy hétfőn megjelent lapinterjúban. A két szomszédos ország között majdnem húsz éve tart a névvita. Athén erősen ellenzi, hogy északi szomszédja az egyik görög tart omány nevét viselje, és ezért még Szkopje NATOcsatlakozását is megvétózták. Most az európai uniós csatlakozás megtorpedózásával fenyegetőznek, ha nem oldódik meg a névvita (Hírszerző) A szerbek koszovói visszatérése gyakorlatil ag leállt – Eduardo Arboleda , a Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) szerbiai képviseletének vezetője szerint Koszovó függetlenségének 2008. február 17ei kikiáltása óta a szerb menekültek hazatérése gyakorlatilag leállt (Vajdaságma.info) V ÉLEMÉNY , PUBL ICISZTIKA , INTERJÚ "Nem ülünk marhavagonba!" – Magyarország már megint, mint korábban is nem egyszer, a nemzeti tragédia felé rohan. Ennek több eleme van - az egyik az, hogy a pártok gazdasági programja a tavalyi csődhez vezető el képzeléseknek egyrészt a kritikája, másrészt a változatlan, bár kissé ijedt újrafogalmazása - , a legfontosabb közülük a Jobbik nevű posztfasiszta, kriptohungarista párt sikere. Ez a siker részben megmutatja, részben előidézi a magyarországi polgári demokr ácia fölbomlását. A különféle fölmérések egyértelműen mutatják, hogy a többség fölhagyott a liberális demokráciához és a tőkés piacgazdasághoz fűződő illúzióival . (TGM, Nszv)