Reggeli Sajtófigyelő, 2010. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-04-24
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 04.24 . 17 Dr. Váradi Natália, a beregszászi Felnőttképzési Központ elnöke felnőttképzési helyzetképet nyújtott Kárpátaljáról. Keresztély Irma csíkszeredai tanfelügyelő a romániai magyar szakképzés és felnőttképzés helyzetéről é s kihívásairól, Pásztor Gabriella, főtanfelügyelő pedig az oktatásügy erdélyi helyzetéről szólt. A Vajdaságról is két érdekes előadás hangzott el. Soós Edit, Magyar Nemzeti Tanács Közoktatási Bizottságának elnöke az „Iskolarendszerű szakképzés a Vajdaságba n” témában fejtette ki véleményét, Sarnyai Károly, a Magyarkanizsai „CNESA” Oktatási és Művelődési Intézmény igazgatója pedig konkrét esettanulmányban mutatta be, milyen az „Esélyt adó felnőttképzés a Vajdaságban”. Végül Szlovéniából Pisnják Mária szólalt fel, előadásának címe: „A magyar nyelv a szlovéniai Muravidék szak- és felnőttképzésében” . A konferencia támogatói a budapesti Szülőföld Alap, a Bécsi Kereskedelmi Kamara és Ilona Stüberl, a bécsi magyar étterem tulajdonosa voltak. A KalákaClub az előadá sok szövegének megjelentetését is tervezi. A konferencia végén a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, partiumi, délvidéki, ausztriai és magyarországi résztvevők az alábbi zárónyilatkozatot fogadták el: Megállapítások: 1. A Kárpátmedencei magyarság számára a szakképzés és felnőttképzés stratégiai jelentőségű kérdés. Indokai: - Növelhető a munkaerőpiaci esély a határon túli – jelentős számban vidéki illetve szórványban élő – magyar közösség körében, akiket más intézményrendszeren keresztül nem, vagy alig leh et elérni, - közösségformáló, identitáserősítő hatás érhető el, - a szakemberek Kárpátmedencei szintű együttműködése, a közös program- és tananyagfejlesztés, valamint oktatótovábbképzés keretében integrálható a szakmai közösség, - a magyar nyelvű iskolar endszerű szakképzés hozzáférhetőségének, tartalmának, minőségének esetleges hiányosságai korrigálhatóak. 2. A Kárpátmedencében a magyar nyelvű szakképzéshez, felnőttképzéshez való hozzáférés eltérő mértékben biztosított, a feltételeket egyes területeken s úlyos hiányosságok jellemzik. Javaslatok: 1. A következő időszakban nemzetpolitikai döntéseket szükséges hozni a szak- és felnőttképzés egységes Kárpátmedencei rendszerének létrehozása érdekében, e mintaprojekt megvalósítására készen áll a 6 éve működő P annonForrás Kárpátmedencei Felnőttképzési Hálózat. 2. Nem kihelyezett képzéseket kell megvalósítani, hanem fejleszteni szükséges a határon túli magyar szervezetek tárgyi és humán kapacitásait, továbbá képzési forrásokat kell számukra biztosítani. 3. A Min iszterelnöki Hivatal mellett az érintett szaktárcák (oktatásért, gazdaságfejlesztésért, foglalkoztatáspolitikáért felelős szaktárcák) és intézményeik bevonása szükséges, mert a felnőttképzési, szakképzési beavatkozások akkor legsikeresebbek, ha összekapcso lódnak a Kárpátmedencei gazdaságfejlesztési programokkal. A szakágazati kérdések határon túli vonatkozásait a szaktárcáknál és azok intézményeinél meglévő kompetenciákkal, professzionálisan indokolt kezelni. 4. A szak- és felnőttképzés fejlesztése során f igyelmet kell fordítani a szükséges eszközfejlesztésre, Kárpátmedencei szintű oktatói együttműködésre, tananyagfejlesztésre, versenyképes tudást nyújtó képzések megvalósítására. 5. A támogatási szemlélet mellett az együttműködés, partnerség elveinek érvén yesítését javasoljuk, ez intézmények közötti rendszerszerű együttműködést feltételez, szemben egyes programok elszigetelt támogatásával. 6. A források biztosítása az alábbi módon szükséges: - Rövidtávon a nemzetpolitikai célokat szolgáló költségvetési forr ások és az uniós támogatási formák összehangolása, - középtávon kiemelt projekt indítása, szemben az összefüggéstelen, és az erőforrásokat szétforgácsoló pályázati lehetőségekkel. Bécs, 2010. április 23. vissza