Reggeli Sajtófigyelő, 2010. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-04-22
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 04.22 . 28 És épp a magyar törekvések számítottak a román nemzeti érdekeket sértő vagy azokat leginkább veszélyeztető fő tényezőnek. A magyarok ugyanakkor saját sérelmeik hosszú listájából és jogosnak, természetesnek tartott igényeikből indultak ki, amelyeket minél gyorsabban akartak orvosolni, illetve érvényesíteni. Román részről ezt sokan türelmetlen, agresszív fellépésként élték meg, nem egyszer még azok is, akik alapjában véve nem utasították el a magyar követeléseket. A vélt vagy valós n emzeti érdekek egymásnak feszültek, amihez a hátteret az ideiglenes hatalom bizonytalan helyzete, illetve a belpolitikai viharok alkották. Míg a Nemzeti Megmentési Front január 5i nyilatkozata viszonylag nagyvonalú ígéreteket tartalmazott a nemzeti kise bbségek jogairól, a kormányzat későbbi ténykedése egyre ellentmondásosabbá vált. Jó néhány helyzetértékelés rámutat, hogy a politikai küzdelmek (az ideiglenes hatalom konszolidálódása, a júniusi parlamenti választások stb.) során a hatalom számára kézenfek vőnek tűnhetett a nemzeti kártya kijátszása. A magyar veszéllyel a kormányzat elterelhette a figyelmet a gazdasági problémákról, a román nemzeti érdekek melletti kiállásával pedig növelhette egyre inkább megkérdőjelezett legitimitását. Mindez meglehetőse n szűkre szabta a magyar közösség képviselőinek mozgásterét az elkövetkező – tulajdonképpen az 1996os választásokig tartó – időszakban, és jobbára defenzívába kényszerítette a magyar politikusokat. Az egyik legkomolyabb új kihívás 1990 végén kezdett érl elődni, amikor a nacionalista Román Nemzeti Egységpárt politikusainak kezdeményezésére parlamenti bizottságot hoztak létre a Hargita és Kovászna megyéből a forradalom után elüldözött románok meghallgatására. A bizottság közel egy évig dolgozott, jelen tését pedig 1991 őszén terjesztette a törvényhozás és a nyilvánosság elé, egy bel- és külpolitikai szempontból egyaránt feszült időszakban. Míg a romániai politikai életre többek közt a Petre Romankormány erőszakos megbuktatása (az 1991. szeptemberi bányá szjárás) vagy az agyagfalvi autonómiakezdeményezés nyomta rá a bélyegét, a nemzetközi kontextust a jugoszláviai válság határozta meg. A jelentés ennek megfelelően nagy vihart kavart a közéletben, felolvasását élő adásban közvetítette a román televízió i s. A terjedelmes szöveg megállapításainak egy része az 1990 eleji – már említett – emlékirat vádjait idézte fel vagy ismételte meg: a két székelyföldi megyében ezek szerint az 1989es forradalom románellenes jelleget öltött. Ennek következtében hét gyilk osságra, számos erőszakos cselekedetre és rongálásra került sor, rendszeressé váltak a (magyar) nacionalista, szeparatista megmozdulások és akciók, a románellenes légkör hatására pedig körülbelül 4000 románnak kellett elhagynia Hargita és Kovászna megyét. A bizottság két RMDSZes tagja azonban nem írta alá a jelentést, és különvéleményt fogalmazott meg. A napokig tartó parlamenti vitában RMDSZellenes bírálatok és hazafias szólamok váltakoztak heves, nem egyszer kifejezetten magyarellenes felszólalások kal. Egyes képviselők keménykezű intézkedéseket is javasoltak a székelyföldi „rendteremtés” érdekében. Bár a dokumentum jó néhány állítását az RMDSZ képviselői megcáfolták, a vita parttalan vádaskodásokba torkollott, a jelentést pedig a román parlament 199 2 elején elfogadta. Az 1989 utáni székelyföldi események markánsan eltérő értelmezései a vitában is jól láthatóvá váltak. Ezek a különbségek fokozatosan két párhuzamos narratívába rendeződtek, és azóta is egymás mellett léteznek. Az egyik – főleg, de nem kizárólag magyar – interpretáció szerint egyfajta visszarendeződési kísérletről beszélhetünk.
