Reggeli Sajtófigyelő, 2010. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-04-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 04.16 . 12 Pozsony ugrásra és tiltakozásra kész Szlovákiában azonnal politikai vihar t kavart Orbán Viktor minapi kijelentése, hogy a Fidesz képviselőcsoportja az elsők között javasolja megtárgyalni a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról rendelkező törvénytervezetet. Szilvássy József| Népszabadság| 2010. április 16. | Dusan Cap lovic pozsonyi kormányalelnök kijelentette: – Ha a júniusi választások után ismét a Smer párt alakíthat kormányt, akkor határozottan elutasítjuk ezeket a törekvéseket, mert a törvénytervezet a Magyarország területén kívüli hatályosságával sérti a független Szlovákia szuverenitását. Ugyanakkor Stefan Markus, Szlovákia volt budapesti nagykövete szerint a kettős állampolgárság európai és standard jogi norma, amelytől nem kell tartani. Lukás Filla, a pozsonyi Sme napilap főszerkesztőhelyettese szerint akkor ke letkezhet feszültség a két ország között, ha Magyarország szavazati joggal is felruházná a külföldi magyarokat. Ezzel megsértené a szlovák – magyar alapszerződést, mert lényegesen megváltozna a nemzetiségileg vegyesen lakott polgárok egy részének a jogállása . Ennek a lépésnek a következményei kiszámíthatatlanok – mutat rá a pozsonyi publicista. Lapunknak nyilatkozva Csáky Pál, az MKP elnöke emlékeztetett rá, hogy sok ezer szlovák polgárnak van kettős állampolgársága, és az ország törvényei sem tiltják ezt a jo got. Ennek ellenére Csáky helyénvalónak tartaná, ha a magyarországi politikusok nem sietnék el a lépést. Érdeklődésünkre Bugár Béla, a HídMost párt elnöke elmondta: – A kettős állampolgárság jogi szempontból egyértelmű. Elfogadása viszont belpolitikai ok ok miatt újabb feszültséget szíthat Szlovákiában, erősítheti a nacionalisták pozícióit, ezért júniusig nem kellene beterjeszteni a magyar parlamentbe ezt a törvénytervezetet. A nyáron megalakuló új szlovák kormánnyal pedig tárgyalni kellene – mondta Bugár. Ajánlott cikkek Martonyi: Kettős állampolgárság egyéni alapon Ami a többi szomszédos országot illeti, az ottani magyar szervezetek szintén üdvözölnék a kettős állampolgárság kiterjesztését közösségeikre. Nemzetközi jogi szempontból ez elsősorban Ukrajnában vetne fel problémákat, mivel az ország jogrendszere nem ismeri az adott i ntézményt. Ennek ellenére (mint a lapunk által megkérdezett kárpátaljai magyar vezetők is utaltak rá) köztudott, hogy ma több ezer embernél van orosz vagy román útlevél. Jelenleg velük szemben nem alkalmaznak szankciókat. Ez bátorítást jelenthet a kárpátal jai magyarok számára is. Az viszont nem várható, hogy a térségben alkalmazott magyar köztisztviselők kiváltsák a magyar útlevelet, mivel ez állásvesztéssel járna számukra. vissza Szlovákmagyar, két jó barát? Népszava 20100416 "Ha csak a napi híreket olvassuk, elborzadhatunk, milyen rossz a magyarszlovák viszony. Ám ha e viszony egészét nézzük, akkor azt kell látnunk, hogy talán nincs két olyan ország, melynek együttműködése olyan mély lenne, mint Magyarországé és Szlov ákiáé, beleértve a katonai vonatkozásokat is" - mondta Iklódy Gábor külügyi szakállamtitkár. Felszólalása a "Közös érdekünk a biztonság - szlovák és magyar nemzeti hozzájárulás a NATO és az EU védelmi politikájának alakulásához" címmel tartott tegnapi kon ferencián hangzott el. Ezt a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja rendezte a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában. A Népszava munkatársa megkérdezte a szakállamtitkárt: vajon nem tehetőe felelőssé a magyar és a szlovák korm ányzat tájékoztatáspolitikája is azért, amiért olyan, a valóságtól teljesen elrugaszkodott kijelentések is meghallgatásra találnak a két országban, mint amilyent Ján Slota tett. (A populista Szlovák Nemzeti Párt elnöke arról beszélt, hogy Magyarország táma dásra készül Szlovákia ellen és hogy a magyar hadsereg "már a folyókon való átkelést gyakorolja". Félő - tette hozzá lapunk munkatársa , hogy hamarosan ugyanilyen ostoba kijelentések fognak elhangzani a magyar parlamentben is.